Gondoskodott az utódlásról Emil Boc

A miniszterelnöki és polgármesteri tisztségek közötti összeférhetetlenség feloldásaként lemondott polgármesteri mandátumáról Emil Boc. A volt városvezető tegnap iktatta a lemondásáról szóló iratot. A városháza sajtóirodájának közleménye szerint mindezt megelőzően még aláírta a Kolozs Megyei Tanáccsal az új városi stadion és szálloda, illetve sportcsarnok közös felépítéséről szóló megállapodást.

Benkő Levente

2009. január 05., 23:222009. január 05., 23:22

Kolozs megye prefektusa, Călin Platon tegnap délután jóváhagyta Boc lemondását, valamint a tisztség megüresedését jogilag is kimondó rendeletet, amelyet a kormánynak, a kolozsvári polgármesteri hivatalnak és a helyi tanácsnak is elküldött az időközi polgármester-választás kiírása érdekében. Ennek időpontjáról maga a most lemondó polgármester kormánya dönt.
A kolozsvári polgármesteri szék csak egy hétig marad üres. Emil Boc ugyanis még az elmúlt év utolsó napján aláírta a rendeletet, miszerint a városi tanácsnak január 13-i rendes ülésén kell megválasztania utódját a két alpolgármester, László Attila (RMDSZ) és demokrata-liberális párti (PDL) Sorin Apostu közül. A tisztség átmeneti betöltésére értesüléseink szerint mindkét alpolgármester vállalja a jelölést.

A tavaszra várható időközi polgármester-választáson kolozsvári PDL-s források szerint a párt valószínűleg Sorin Apostut indítja. A demokrata-liberálisok azt sem tartják kizártnak, hogy a tisztségért a megyei tanács jelenlegi elnöke, Alin Tişe indulhat, ez viszont időközi megyei tanácselnök-választás kiírását vonja maga után.

Az RMDSZ előreláthatólag a jövő héten dönt arról, hogy indít-e saját polgármesterjelöltet a tavaszra várható időközi polgármester-választáson. „Latolgatjuk az esélyeket. Célunk, hogy megerősítsük a tavaly nyári, helyhatósági választáson elnyert pozícióinkat, ennek érdekében a saját jelölt indítását is fontolóra vesszük” – fogalmazott a Krónika érdeklődésére László Attila alpolgármester, a szövetség megyei elnöke.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 18., hétfő

Befejeződött a restaurálás, ismét látogatható Szászváros vára

Befejeződött a restaurálás, hétfőtől ismét látogatható a Hunyad megyei Szászváros vára.

Befejeződött a restaurálás, ismét látogatható Szászváros vára
2025. augusztus 18., hétfő

Lelki köztársaság ünnepe, a megélt valóság természetessége a Kolozsvári Magyar Napok

A Kolozsvári Magyar Napok sikere számomra azt bizonyítja, hogy van jövője a magyar közösségnek, mégpedig reményteljes – hangoztatta Sulyok Tamás köztársasági elnök hétfőn este a kincses városban.

Lelki köztársaság ünnepe, a megélt valóság természetessége a Kolozsvári Magyar Napok
2025. augusztus 18., hétfő

Enyhülés a hőség után: a megszokottnál hűvösebb idő várható a következő két hétben

A hét első napjaiban Erdélyben 22 fokra, Máramarosban és Moldvában 25–26 fokra csökkent a nappali hőmérséklet maximális értékeinek átlaga, jövő héttől pedig a megszokottnál hűvösebb lesz az idő a legtöbb régióban.

Enyhülés a hőség után: a megszokottnál hűvösebb idő várható a következő két hétben
2025. augusztus 18., hétfő

Kolozsváron folytatta erdélyi látogatását Sulyok Tamás államfő

Kolozsváron folytatta hétfőn háromnapos erdélyi magánlátogatását Sulyok Tamás államfő, aki a Barabás Miklós Céh Bánffy-palotában berendezett rendhagyó tárlatát és a kolozsmonostori Nagyboldogasszony (Kálvária) plébániatemplomot tekintette meg.

Kolozsváron folytatta erdélyi látogatását Sulyok Tamás államfő
2025. augusztus 18., hétfő

Aki a teljességgel mérte magát: Torockón áll Kriza János szobra

A 150 éve elhunyt Kriza János püspöknek avatott szobrot a Fehér megyei Torockón a Magyar Unitárius Egyház.

Aki a teljességgel mérte magát: Torockón áll Kriza János szobra
2025. augusztus 18., hétfő

Zivatarokra, jégesőre figyelmeztetnek a meteorológusok, erdélyi megyék is érintettek

Zivatarokra, jégesőre és erős szélre vonatkozó másodfokú (narancssárga) riasztást bocsátott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Vâlcea, Olt, Argeș, Teleorman megyére, valamint Fehér, Szeben, Brassó, Dâmbovița és Prahova megye hegyvidékére.

Zivatarokra, jégesőre figyelmeztetnek a meteorológusok, erdélyi megyék is érintettek
2025. augusztus 17., vasárnap

Kolozsváron fa dőlt egy épületre, több helyen is kárt okoztak a vasárnapi viharok Erdélyben

Erdély több pontján is károkat okozott a vihar vasárnap, számos helyen kellett beavatkozniuk a katasztrófavédelem egységeinek.

Kolozsváron fa dőlt egy épületre, több helyen is kárt okoztak a vasárnapi viharok Erdélyben
2025. augusztus 17., vasárnap

Sulyok Tamás Kolozs megyében: közvetlen hangulatú elnöki látogatás Erdély szívében

Háromnapos magánlátogatásra érkezett Kolozs megyébe Sulyok Tamás köztársasági elnök és kísérete. Vasárnap Bonchidára és Válaszútra látogattak, majd megtekintették a kolozsvári Szent Mihály-plébániatemplomot.

Sulyok Tamás Kolozs megyében: közvetlen hangulatú elnöki látogatás Erdély szívében
2025. augusztus 17., vasárnap

Kilenc gyereket és két felnőttet kellett kimenteniük a hegyimentőknek a Radnai-havasokban

A Máramaros megyei Salvamont hegyimentőegységei egy kilenc gyermekből és két felnőttből álló csoportot mentett ki a szombatról vasárnapra virradó éjszaka a Radnai-havasokból – tájékoztatott vasárnap Dan Benga.

Kilenc gyereket és két felnőttet kellett kimenteniük a hegyimentőknek a Radnai-havasokban
2025. augusztus 17., vasárnap

A román vasút újabb negatív rekordja: közel tíz óra alatt tett meg 150 kilométert egy vonat a Partiumban

Újabb negatív rekordot – vagy ahhoz közeli eredményt – könyvelhet el a Román Vasúttársaság (CFR): mintegy tíz órába került egy szerelvény számára, hogy megtegyen 150 kilométert.

A román vasút újabb negatív rekordja: közel tíz óra alatt tett meg 150 kilométert egy vonat a Partiumban