Felújítása után újraszentelték a helyi magyarság hitének és nemzeti hovatartozásának védőbástyáját Újszentesen

•  Fotó: MTI/Rosta Tibor

Fotó: MTI/Rosta Tibor

Újraszentelő istentiszteletet tartottak vasárnap délután a Temesvár melletti Újszentes református templomában, hálát adva a műemlék épület teljes körű felújításáért.

MTI

2023. április 02., 20:382023. április 02., 20:38

2023. április 02., 20:392023. április 02., 20:39

Az ünnepségen Potápi Árpád János, a miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára arról beszélt, hogy a nyugati kereszténység hatása alatti vidékeken ma már egyre kevesebben ragaszkodnak a keresztény alapokhoz, nekünk azonban továbbra is a béke embereinek kell maradnunk, mert ez nemzetünk jövőjének záloga. Beszédében rámutatott: nincs méltóbb módja megünnepelni a virágvasárnapot, mint egy templom újraszentelésével. Emlékeztetett, hogy virágvasárnap, a jeruzsálemi bevonulás után, Jézus is bement a templomba, megtisztította és helyreállította a rendjét.

Idézet
A reformáció idején a mai Bánság a magyar nemzet számára hányatatott sorsú terület volt, de a török hódoltság utáni betelepítésekkel új közösségek születettek” – mondta az államtitkár.

„Újszentes és református gyülekezete is ennek a gyümölcse” – fogalmazott, arra utalva, hogy a Temes megyei települést szentesi telepesek alapították, mint neve is jelzi. Bár az itt élők „sok hullámhegyet és hullámvölgyet megjártak”, megmaradtak magyar közösségnek. Potápi Árpád János rámutatott: ha össze kellene írni, hogy Magyarország kormánya mennyi mindent tett a Kárpát-medence és a diaszpóra közösségeiért, egy több kötetes műben kellene gondolkozni, melyet „végső soron egyetlen érték hatna át: a nemzeti összetartozás”.

„Nem tagadjuk, hogy nemzetünket határok és különböző országok érdekei tagolják, de hiszünk benne, hogy van egy fontosabb, nemzeti szempont, mely Szent István óta összefogja a magyarságot” – fogalmazott. Hozzátette: a magyar kormány ennek a hitnek szellemében cselekszik és gondoskodik a nemzetről, azon elv szerint, hogy minden magyar felelős minden magyarért. Potápi Árpád János a kereszténység értékeire, köztük a békére emlékeztetett, hozzátéve, hogy a kárpátaljai magyarok számára a háború „életveszélyes jelenség”. A gyerekek élete, az eddig megőrzött, felépített értékek akkor maradnak biztonságban, ha a magyarság nem enged a nyomásnak, mely a háború felé akarja terelni – zárta beszédét, békét kívánva a gyülekezetnek.

Szűcs András Ottó lelkész megkeresztel egy gyermeket a 120 éves, felújított újszentesi református templom újraszentelési ünnepségén •  Fotó: MTI/Rosta Tibor Galéria

Szűcs András Ottó lelkész megkeresztel egy gyermeket a 120 éves, felújított újszentesi református templom újraszentelési ünnepségén

Fotó: MTI/Rosta Tibor

Az ünnepségen Szentest Farkas Sándor miniszterhelyettes, országgyűlési képviselő, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület vezetését Rácz Ervin Lajos generális direktor képviselte. Szűcs András Ottó újszentesi lelkész felidézte, hogy a települést az 1891-ben Szentes városából idetelepült őseik alapították. A 120 éves műemlék templomot Pecz Samu budapesti építész tervezte neogótikus stílusban. Köszönetet mondott azoknak, akik hozzájárultak a megújulásához, a templomot „hitünk és nemzeti hovatartozásunk védőbástyájának” hívta.

Az egy évig tartó felújítással az eredeti stílus, formák, színek betartására törekedtek, a restaurálás a templom minden négyzetméterére, az orgonára is kiterjedt. A munkálatok 860 ezer euróba kerültek – közölte az MTI-vel Szűcs András Ottó. Elmondta: a 498 főt számláló újszentesi gyülekezet tagjai „lelkes, igazi magyarok”, akik bár kisebbségbe kerültek, ragaszkodnak történelmi, hitbeli gyökereikhez. Potápi Árpád János az MTI-nek nyilatkozva elmondta: kicsi az újszentesi magyar közösség, de annál erősebb. Azt, hogy mennyire életrevaló, az is bizonyítja, hogy önerőből, összefogással újították fel a templomukat. „Az alapítók is büszkék lennének a mai újszentesiekre” – értékelte az államtitkár.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 20., szerda

Közös szolgálat és istenkeresés: kolozsvári magyar papok a Kolozsvári Magyar Napokon

Mindhárom protestáns egyház – református, evangélikus, unitárius – püspöke jelen volt a Szent Mihály-templomban rendezett közös imaalkalmon, amelyet a városért és a magyar közösségért tartottak a Kolozsvári Magyar Napokon.

Közös szolgálat és istenkeresés: kolozsvári magyar papok a Kolozsvári Magyar Napokon
2025. augusztus 20., szerda

Előzetesben az eltűnt 13 éves lány megerőszakolásával gyanúsított Kovászna megyei férfi

Előzetes letartóztatásba került egy 36 éves férfi, akit azzal gyanúsítanak, hogy megerőszakolt egy néhány napja eltűntnek nyilvánított kiskorút – számolt be szerdán a Kovászna megyei rendőrség.

Előzetesben az eltűnt 13 éves lány megerőszakolásával gyanúsított Kovászna megyei férfi
2025. augusztus 20., szerda

Erdélyi szövetkezeti vezetőt és falugazdászt tüntetett ki Nagy István agrárminiszter

Két székelyföldi mezőgazdasági szakember kapott Széchenyi Imre Díjat Nagy István agrárminisztertől Szent István ünnepe alkalmából.

Erdélyi szövetkezeti vezetőt és falugazdászt tüntetett ki Nagy István agrárminiszter
2025. augusztus 20., szerda

Nacsa Lőrinc Kolozsváron: a magyarság semmilyen nyomásra nem mond le Szent István értékeiről

A magyarság nem hasonult meg és semmilyen nyomásra nem mond le Szent István értékeiről, megtartotta a keresztény Magyarországot abban a valójában, amelyben az államalapító király ezer évvel ezelőtt ráhagyta – hangsúlyozta Nacsa Lőrinc Kolozsváron.

Nacsa Lőrinc Kolozsváron: a magyarság semmilyen nyomásra nem mond le Szent István értékeiről
2025. augusztus 20., szerda

Halálos baleset egy erdélyi autópálya-szakaszon

Egy személy életét vesztette szerdán Fehér megyében, az A1-es autópályán, miután egy teherautó elgázolta.

Halálos baleset egy erdélyi autópálya-szakaszon
2025. augusztus 20., szerda

„A nemzet születésnapja minden magyaré” – Az államalapítást ünnepelték Szatmárnémetiben is

A nemzet születésnapja nemcsak az ország ünnepe, hanem minden magyaré – hangoztatta Varga-Bajusz Veronika államtitkár szerdán a szatmárnémeti római katolikus székesegyházban a Partiumi Magyar Napok keretében rendezett augusztus 20-i ünnepségen.

„A nemzet születésnapja minden magyaré” – Az államalapítást ünnepelték Szatmárnémetiben is
2025. augusztus 20., szerda

Eltűnő obeliszkek, megmentett kripták: harc a nemzeti emlékezetért határon innen és túl

A Házsongárd Alapítvány civil kitartása és a budapesti Nemzeti Örökség Intézet intézményi tapasztalata találkozott egy kerekasztal-beszélgetésen, az idei Kolozsvári Magyar Napok keretein belül.

Eltűnő obeliszkek, megmentett kripták: harc a nemzeti emlékezetért határon innen és túl
2025. augusztus 20., szerda

A hóstátiak öröksége: múlt, amely a földben él tovább (VIDEÓ)

A kolozsvári Kétágú-templom tornyában működő Hóstáti Múzeumba látogattunk el a Gazdaszemmel sorozat e heti videós riportjában.

A hóstátiak öröksége: múlt, amely a földben él tovább (VIDEÓ)
2025. augusztus 19., kedd

Van-e logika Donald Trump vonalvezetésében?

Van-e logika Donald Trumpnak, az Amerikai Egyesült Államok elnökének a vonalvezetésében? A Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa udvarán tartott kedd délutáni pódiumbeszélgetés résztvevői szerint nem könnyű ezt felfedezni, de minden bizonnyal van.

Van-e logika Donald Trump vonalvezetésében?
2025. augusztus 19., kedd

Nem a támogatásokkal magyarázható a külhoni magyarok Fidesz-pártisága

Nagyon sok összetevője van annak, hogy a külhoni magyarok többsége a Fidesz-KDNP-t támogatja, ugyanakkor igazságtalan és alaptalan elmarasztalni őket amiatt, hogy részt vesznek a magyarországi választáson – hangzott el a Kolozsvári Magyar Napokon.

Nem a támogatásokkal magyarázható a külhoni magyarok Fidesz-pártisága