Ellenzik az oktatók a Kölcsey-gimnázium feldarabolását

A szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnázium tanárai nyílt levelet fogalmaztak tegnap, melyben közlik: tudomásul vették, hogy a tanintézményt májusig ki kell költöztetni a református egyház tulajdonába viszszakerült ingatlanból, azonban úgy vélik, a megoldás egy olyan intézmény ellehetetlenítésével járhat, amely „a szatmáriak akaratából ebben az épületben született és nőtt fel, nevét a közösség az épülettel azonosítja”. Közlik ugyanakkor: nem találják elfogadhatónak a református egyház által javasolt megoldást, miszerint a költözni kényszerülő tanintézmény feldarabolva, három épületben folytassa működését.

Végh Balázs

2009. március 11., 09:042009. március 11., 09:04

„Mi keresztényi gesztusként értékelnénk – s talán egész régiónyi közösségünk –, ha a Kölcsey tovább »bérelhetné szülőházát«, ha a református iskolaközpont álmának megvalósulásáért nem kellene ekkora árat fizetni, mint e jó nevű intézmény kilakoltatása, két vagy három részre való tagolása épületcserék révén. Ha ezt az önzetlenséget, a nagylelkűség eme gesztusát megtapasztalnánk, megemelnénk a kalapunk testvéreink előtt – olvasható a Kölcsey Ferenc Főgimnázium tanárai által fogalmazott levélben. – Jellemezze kapcsolatunkat az egészséges versenyszellem egyenlő feltételek között. Legyünk partnerek úgy, hogy mindkettőnk számára adassék meg a minőségi munka lehetősége.”

„Nincs más választásunk, elfogadjuk a rendeletet, hiszen a törvény a reformátusoknak ad igazat – nyilatkozta a Krónika megkeresésére tegnap Elek Imre, a főgimnázium igazgatója. – Nem tetszik azonban, hogy feldarabolják az intézményt. Különösen, ha belegondolunk abba, hogy tanulóink 52 százaléka, azaz 406 diák református felekezetű, és szüleik is a református egyház tagjai. Ugyanúgy örökösei az épületnek, mint bármelyik más református. Évekkel ezelőtt az ő nagyszüleik és rokonaik is hozzájárultak az ingatlan építéséhez, így ők is jogos örökösöknek számítanak.”

A Kölcsey igazgató-menedzsere ugyanakkor közölte: ígéretet kaptak a helyi önkormányzattól és a református egyháztól is, hogy támogatják a volt kisegítőiskola rehabilitációját, hogy az iskola mielőbb odaköltözhessen. „Elfogadjuk a döntést, mert mást nem tehetünk, csupán a református egyház türelmét kértük, hogy addig maradhassunk a jelenlegi épületben, míg a szóban forgó ingatlan lakhatóvá válik” – tette hozzá Elek, aki szerint erre legfennebb ősszel kerülhet sor.

Amint arról korábban hírt adtunk, a 2005/247-es restitúciós törvény értelmében a református egyház visszakapta a Szatmárnémetiben lévő ingatlanjait. A múlt rendszerben a Láncos- templom melletti épületek mindegyikében állami iskolákat létesítettek. Törvényes jogával élve az egyház a legtöbb épületet már birtokba vette, és a szatmárnémeti Református Gimnázium rendelkezésére bocsátotta. A visszaszolgáltatott ingatlan ötéves bérleti szerződése májusban jár le, így a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumnak ki kellene költöznie az épületből.

Sipos Miklós református esperes korábban úgy nyilatkozott: cserében felajánlották a tanintézménynek, hogy használja a kisegítőiskola épületét és azt az ingatlant, amelyben a Református Gimnázium az elmúlt években működött – mindkettő egyházi tulajdon –, valamint tovább használhatják az ingatlannak azt a szárnyát, amelyet az önkormányzat épített. A jelenlegi Kölcsey dísztermén, iskolaudvarán és a szertárakon pedig osztoznának a Református Gimnáziummal. Az esperes a Református Gimnázium 450 éves múltjával, illetve hagyományaival indokolja a kétszer nagyobb Kölcsey kiköltöztetésére irányuló szándékukat.

A Kölcsey pedagógusai aggodalmukat fejezték ki a kiköltöztetett tanintézmény jövőjét illetően, mivel úgy vélik, a szatmáriak az épülettel azonosítják a legszínvonalasabb magyar tannyelvű középiskolát, melyben jelenleg közel 800 diák tanul.

A Református Gimnázium vezetősége nem kívánt nyilatkozni lapunknak. Szilágyi Éva intézményvezető annyit mondott: nem az ő tisztük dönteni az ingatlanok sorsáról. Az egyházi épület használata kapcsán kialakult vitát Sipos Miklós szatmári esperes sem kívánta kommentálni a Krónikának. „Nincs mit mondanom az iskolaüggyel kapcsolatban. Minden megy a maga rendjén: a törvények, valamint a világi és az egyházi hatóságok döntenek majd az ügyben – közölte az esperes.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 16., szombat

Határon túli alkotók fotóiból nyílt két tárlat is a válaszúti Bánffy-kastélyban

A kereszténység összefonódik az identitásunkkal, nemcsak a magyar, hanem az európai identitással is – hangoztatta Kalmár Ferenc miniszteri biztos szombaton Válaszúton.

Határon túli alkotók fotóiból nyílt két tárlat is a válaszúti Bánffy-kastélyban
2025. augusztus 16., szombat

Viharosra fordul az időjárás, erdélyi megyék is érintettek

Huszonöt megyét érintő fokozott légköri instabilitásra adott ki szombaton elsőfokú (sárga jelzésű) riasztást az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).

Viharosra fordul az időjárás, erdélyi megyék is érintettek
2025. augusztus 16., szombat

Meghalt egy 2,5 éves kisfiú Beszterce-Naszód megyében, miután édesapja elgázolta az autóval

Meghalt szombaton egy két és fél éves kisfiú a Beszterce-Naszód megyei Újradna faluban, miután édesapja a ház udvarán elgázolta az autóval.

Meghalt egy 2,5 éves kisfiú Beszterce-Naszód megyében, miután édesapja elgázolta az autóval
2025. augusztus 16., szombat

Sziklán rekedt siklóernyős szorult segítségre; tűzoltókat, hegyimentőket és hegymászókat is bevetettek

Katonai tűzoltókból, hegymászókból és hegyimentőkből álló mentőegység mentett meg péntek este egy 37 éves dévai férfit, aki siklóernyőzés közben kényszerleszállást hajtott végre és körülbelül 20 méter magasságban egy sziklán rekedt a Kenyérhegyen.

Sziklán rekedt siklóernyős szorult segítségre; tűzoltókat, hegyimentőket és hegymászókat is bevetettek
2025. augusztus 16., szombat

Első- és másodfokú hőségriasztást adtak ki; van, ahol 38 fok is lehet

Szombaton három megyében másodfokú (narancssárga), 16 megyében és Bukarestben elsőfokú (sárga) hőségriasztást adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Első- és másodfokú hőségriasztást adtak ki; van, ahol 38 fok is lehet
2025. augusztus 15., péntek

Őrzők a hegyen: érdemes elkerülni az esztenák környékét a hegyimentők szerint

A Kárpátok hegyi ösvényein egyre nagyobb veszélyt jelent a nyájat védő, gyakran agresszív pásztorkutya. Szakértők szerint a juhászkutyákkal való konfliktusok megelőzhetők, de ehhez a turistáknak és a pásztoroknak is változtatniuk kell a szokásaikon.

Őrzők a hegyen: érdemes elkerülni az esztenák környékét a hegyimentők szerint
2025. augusztus 15., péntek

Hamarosan megnyitják a Nopcsa-kastélyt a látogatók előtt

Szeptemberben nyitják meg a látogatók előtt báró Nopcsa Ferenc felújított kastélyát a Hunyad megyei Szacsalon. A Hátszegi-medencében található kastélyban az épületről és lakóiról nyílik időszakos kiállítás.

Hamarosan megnyitják a Nopcsa-kastélyt a látogatók előtt
2025. augusztus 15., péntek

Ismét bűzlik valami a kincses városban, a hatóságok szerint hozzá kell szokni

Napok óta orrfacsaró bűz terjeng Kolozsváron, a kellemetlen szag a kincses város jóformán valamennyi lakónegyedében érezhető. A környezetvédelmi hatóságok szerint akárcsak a korábbi években, ezúttal is egy csirkefarm trágyázási munkálatai okozzák a bűzt.

Ismét bűzlik valami a kincses városban, a hatóságok szerint hozzá kell szokni
2025. augusztus 15., péntek

Huzavona a temesvári önkormányzat és egy romaklán között egy egykori neves virágkertész háza miatt

Eladásra kínálja a temesvári önkormányzatnak az egykori neves virágkertész, Mühle Vilmos házát az a romaklán, amely korábban megszerezte az ingatlant, és amellyel az önkormányzat régóta pereskedett az illegális átalakítások miatt.

Huzavona a temesvári önkormányzat és egy romaklán között egy egykori neves virágkertész háza miatt
2025. augusztus 15., péntek

Kolozsvárról Marokkóba és Svédországba is lehet repülni nemsokára

A Wizz Air légitársaság összesen 15 új útvonalat indít Romániából, többek közt a kolozsvári és brassói reptér kínálata is bővül.

Kolozsvárról Marokkóba és Svédországba is lehet repülni nemsokára