Elköltöztetnék a Kölcsey-gimnáziumot

•  Fotó: Krónika

Fotó: Krónika

Visszakapta a Kölcsey Ferenc Főgimnázium jelenlegi épületét a református egyház, s mint kiderült, új iskolaközpont kialakítására törekszik. Az épületet bérlő Kölcsey-gimnázium szerződése májusban jár le, így várhatóan el kell költöznie. A visszaszolgáltatási törvény sok gondot és nem kívánt konfliktust okozott a jól berendezkedett állami intézményeknek Szatmár megyében is. A legnehezebb helyzetbe a Kölcsey Ferenc Főgimnázium került, az önkormányzat által finanszírozott, hírneves oktatási intézmény ingatlanja ugyanis visszakerült az egyház tulajdonába, s az ötéves türelmi idő lejárta után ki kell költöznie.

Gazda Árpád

2008. szeptember 24., 00:002008. szeptember 24., 00:00

Arculatváltás várható?
Szatmárnémetiben a Kölcsey Ferenc Főgimnázium kiemelkedő eredményeket ért el országos és nemzetközi szinten egyaránt. Emellett kulturális és sportrendezvények helyszíne, fontos közösség- és magyarságépítő szerepet tölt be. Évente megrendezett véndiák-találkozóira a világ minden részéből hazalátogatnak az egykori diákok. Az intézmény arculatának elengedhetetlen kelléke a patinás, régi épület is, amelyik egyes részeiben már több mint négyszáz éve folyik oktatás. A Kölcsey összes kiadványán, tablóján, kitűzőin, zászlaján az épület illusztrációja található, a gimnázium jelképének tartozéka. Úgy tűnik, hamarosan új dizájnt kell kialakítania az intézménynek, hiszen a törvény előírásai szerint jövő év májusában el kell hagynia a Béke téri ingatlant. Az épület jogos tulajdonosa, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület kivárta az ötéves türelmi időt, ám idén felszólította a gimnázium vezetőségét, hogy keressen új épületet az intézménynek.

„Oldja meg a tanács…”
Többen úgy gondolják, a városi önkormányzatnak kellene rendezni a gimnázium ügyeit, hiszen rá tartoznak a fenntartói kötelezettségek, a tanács fizeti a bért is az egyháznak – ezt nyilatkozta egyébként a helyi sajtónak Elek Imre is, az intézmény vezetője, aki a Krónika megkeresésére nem kívánta részletezni véleményét az ügy kapcsán. A Kölcsey-pártiak viszont a reformátusokra orrolnak – pedig ők csak jussukat szeretnék visszakapni –, szerintük kevés diákjuk van ahhoz, hogy ekkora épületet belakhassanak. A nevüket elhallgatni kívánó egykori kölcseys véndiákok szerint végeredményben nem az iskolák között kellene feszültséget szítani, mert az egyháznak és a helyi tanácsnak, a két fenntartó intézménynek, esetleg a megyei tanfelügyelőségnek van egymással rendeznivalója.

Az önkormányzat tehetetlen
A restitúciós törvény hatálybalépése után az egyház két ingatlanát is felajánlotta az állami iskolának, de akkor nem sikerült megegyezniük. Jelenleg a Kölcseyben általános és középiskolai oktatás is folyik, majdnem 800 diák kezdte meg itt a tanévet idén őszszel. Több lehetőség is felmerült az ingatlanrendezés ügyében, de eddig egyik sem vezetett megoldáshoz. Az egyik az lehetne, ha a két iskola egyesülne, az egyházi ingatlanban tevékenykedve tovább. Ilyés Gyula, Szatmárnémeti polgármestere a helyi napilapoknak úgy nyilatkozott, a Kölcsey nem kerülhet az utcára, új ingatlan építésére pedig az önkormányzatnak sem anyagi lehetősége nincs, sem telket nem tud biztosítani neki. „A felelősség a magyar oktatásban dolgozóké, ne a polgármestertől vagy a helyi hatóságtól várják a megoldást és az érdekvédelmi szervezettől sem, mert az már megtette a maga kötelességét, hanem azoktól a szakemberektől és azoktól az erkölcsileg és szakmailag felelős emberektől, akik tudnak megoldást erre. Mi nem tudunk” – fogalmazott a polgármester.

Végh Balázs

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 19., kedd

Van-e logika Donald Trump vonalvezetésében?

Van-e logika Donald Trumpnak, az Amerikai Egyesült Államok elnökének a vonalvezetésében? A Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa udvarán tartott kedd délutáni pódiumbeszélgetés résztvevői szerint nem könnyű ezt felfedezni, de minden bizonnyal van.

Van-e logika Donald Trump vonalvezetésében?
2025. augusztus 19., kedd

Nem a támogatásokkal magyarázható a külhoni magyarok Fidesz-pártisága

Nagyon sok összetevője van annak, hogy a külhoni magyarok többsége a Fidesz-KDNP-t támogatja, ugyanakkor igazságtalan és alaptalan elmarasztalni őket amiatt, hogy részt vesznek a magyarországi választáson – hangzott el a Kolozsvári Magyar Napokon.

Nem a támogatásokkal magyarázható a külhoni magyarok Fidesz-pártisága
2025. augusztus 19., kedd

Munkagépekből loptak több ezer liter gázolajat, őrizetbe vettek öt fiatalt

Munkagépekből mintegy 2000 liter gázolajat lopott el az az öt Bihar megyei fiatal, akik ellen minősített lopás vádjával nyomoz a rendőrség. Valamennyiüket őrizetbe vették.

Munkagépekből loptak több ezer liter gázolajat, őrizetbe vettek öt fiatalt
2025. augusztus 19., kedd

Erdélyi folyókra rendeltek el árvízvédelmi készültséget

Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízvédelmi készültséget rendelt el kedden az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) Fehér, Kolozs és Szeben megyei folyókra.

Erdélyi folyókra rendeltek el árvízvédelmi készültséget
2025. augusztus 19., kedd

Cserkésztáborba is ellátogatott az erdélyi magánlátogatáson tartózkodó Sulyok Tamás

A fiatalok közösségei rendkívül fontosak, mert ők jelentik a jövőt, a cserkészet, a cserkészmozgalom pedig nagyon sok pozitív élményt és gyakorlati tapasztalatot ad a fiatalok számára – hangsúlyozta a közmédiának nyilatkozva Sulyok Tamás államfő.

Cserkésztáborba is ellátogatott az erdélyi magánlátogatáson tartózkodó Sulyok Tamás
2025. augusztus 19., kedd

Szíriai születésű kolozsvári politikus vette védelmébe a feszületet, miután az Untoldon szerinte istenkáromlás történt

Szíriai születésű kolozsvári városi közgyűlési tag vette védelmébe a feszületet, miután szerinte a nemrég lezajlott Untold fesztiválon egy fellépő meggyalázta a feszületet.

Szíriai születésű kolozsvári politikus vette védelmébe a feszületet, miután az Untoldon szerinte istenkáromlás történt
2025. augusztus 19., kedd

„Az erdélyi magyar közösség él és virul” – Sulyok Tamás államfő megosztotta a Krónikával erdélyi látogatásának tapasztalatait

Sulyok Tamás köztársasági elnök hétfő este a Kolozsvári Magyar Napok nyitógáláján mondott beszédet a Kolozsvári Magyar Operában. Az ünnepséget követően a Krónika munkatársának nyilatkozott arról, hogy milyen élményekkel tér vissza az anyaországba.

„Az erdélyi magyar közösség él és virul” – Sulyok Tamás államfő megosztotta a Krónikával erdélyi látogatásának tapasztalatait
2025. augusztus 19., kedd

Hogyan futottak versenyt Erdélyért a románok és a magyarok?

A második világháborút lezáró béketárgyalásokon a győztes nagyhatalmak többsége érzékelte, hogy a trianoni határok igazságtalanok voltak Magyarország számára, és valamilyen korrekcióra lenne szükség.

Hogyan futottak versenyt Erdélyért a románok és a magyarok?
2025. augusztus 19., kedd

Tűz pusztított Parajdon, több ingatlanban is kár keletkezett

Kigyulladt egy üzlethelyiség tetőszerkezet keddre virradóra Parajdon. A lángok két közeli vegyesboltban és egy tömbház két lakásában is károkat okoztak – számolt be a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

Tűz pusztított Parajdon, több ingatlanban is kár keletkezett
2025. augusztus 19., kedd

Továbbvitt örökség: elrajtolt a 24. Partiumi Magyar Napok

Megkezdődött a 24. Partiumi Magyar Napok (PMN) Szatmárnémetiben, az augusztus 24-ig tartó fesztivál koncertekkel, színházi előadásokkal, filmvetítésekkel, bábelőadásokkal, néptáncbemutatókkal és sok más kulturális eseménnyel várja az érdeklődőket.

Továbbvitt örökség: elrajtolt a 24. Partiumi Magyar Napok