2009. március 11., 09:272009. március 11., 09:27
Csíkszeredában ezzel csak hivatalossá tették a közel három hete tartó, eddig technikai okokkal magyarázott műsorszünetet, Székelyudvarhelyen viszont látható előzmények és bejelentés nélkül szűnt meg a saját műsor: a nézők hiába várták a szokásos esti híradót fél nyolckor, a Digital 3 adása helyett egy magyarországi adótól átvett vetélkedőt láthattak. A csíki és az udvarhelyi televíziók tulajdonosa, a Digital 3 Rt. szűkszavú közleményt juttatott el a sajtóhoz, amelyben a gazdasági válság okozta anyagi gondokkal magyarázza a saját műsorgyártás megszüntetését, de a közleményt aláíró Dimény Zsolt ügyvezető és Asztalos Ágnes főszerkesztő nem elérhető.
Sajtóértesülések szerint az anyagi gondot az okozza, hogy a kábelhálózat tulajdonosa, a UPC nem hoszszabbította meg a tavaly év végén lejárt, a műsorok megvásárlását előíró szerződést, ezért a Digital 3 Rt. jelentős bevételtől esett el. 2000 októberében ugyanis azzal a feltétellel adta el a két Hargita megyei városban lévő kábeltelevíziós hálózatát a kolozsvári Astral Telecomnak, ha az a két stúdió saját műsoraiért gyártási díjat fizet. Az Astral Telecomot később felvásárolta a UPC, s ez inkább pénzt kér a műsortovábbításért, mintsem hogy ő maga fizetne.
A csíkszeredai sajtóban megjelent hírek szerint a Digital 3 Rt. többségi tulajdonosa, Ferenczy Károly, Verestóy Attila szenátor sógora keresi azokat a pénzügyi konstrukciókat, amellyel megmenthető lenne a két helyi stúdió. A csődközeli helyzet hírére már a konkurencia is megjelent: lapunk információi szerint a Csíkszeredában Székely Tv néven televíziót működtető Bogdan Eduard, aki nemrég kapta meg az audiovizuális tanácstól az engedélyt, hogy magyar nyelvű tévét indítson Sepsiszentgyörgyön és Kolozsváron, megvásárolná az udvarhelyit is. Úgy véli, saját készítésű műsorok híján a két tévé engedélye veszélyben van, az Országos Audiovizuális Tanács határozata szerint ugyanis az ötvenezer lakosnál kisebb helységben működő helyi tévék kötelesek heti 35 perc saját műsort készíteni.
„A Digital 3 és a Csíki Tv nem veszíti el az audiovizuális tanács által kibocsátott engedélyt, hisz a teletext is saját készítésű műsornak számít. Nem kényszeríthetjük, hogy más műsorokat készítsenek, ha nincs erre pénzük” – mondta a Krónikának Sípos Tünde, az audiovizuális tanács Hargita és Kovászna megyei felügyelője. A környéken két olyan cég van még, amelyik érdekelt a televíziózásban: az udvarhelyi László János tulajdonát képező Prima Press Kft. és a Szász Jenőhöz kötődő Infomarket Kft. A Prima Press néhány hónapja saját televíziós engedéllyel rendelkezik, és teletextes műsora van a UPC kábelhálózatán, az Infomarket pedig tavaly októberben vásárolta meg a Gyergyó Tv-t. Egyelőre egyik cég sem tervezi a Digital 3 megvásárlását.
A kereszténység összefonódik az identitásunkkal, nemcsak a magyar, hanem az európai identitással is – hangoztatta Kalmár Ferenc miniszteri biztos szombaton Válaszúton.
Huszonöt megyét érintő fokozott légköri instabilitásra adott ki szombaton elsőfokú (sárga jelzésű) riasztást az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Meghalt szombaton egy két és fél éves kisfiú a Beszterce-Naszód megyei Újradna faluban, miután édesapja a ház udvarán elgázolta az autóval.
Katonai tűzoltókból, hegymászókból és hegyimentőkből álló mentőegység mentett meg péntek este egy 37 éves dévai férfit, aki siklóernyőzés közben kényszerleszállást hajtott végre és körülbelül 20 méter magasságban egy sziklán rekedt a Kenyérhegyen.
Szombaton három megyében másodfokú (narancssárga), 16 megyében és Bukarestben elsőfokú (sárga) hőségriasztást adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat.
A Kárpátok hegyi ösvényein egyre nagyobb veszélyt jelent a nyájat védő, gyakran agresszív pásztorkutya. Szakértők szerint a juhászkutyákkal való konfliktusok megelőzhetők, de ehhez a turistáknak és a pásztoroknak is változtatniuk kell a szokásaikon.
Szeptemberben nyitják meg a látogatók előtt báró Nopcsa Ferenc felújított kastélyát a Hunyad megyei Szacsalon. A Hátszegi-medencében található kastélyban az épületről és lakóiról nyílik időszakos kiállítás.
Napok óta orrfacsaró bűz terjeng Kolozsváron, a kellemetlen szag a kincses város jóformán valamennyi lakónegyedében érezhető. A környezetvédelmi hatóságok szerint akárcsak a korábbi években, ezúttal is egy csirkefarm trágyázási munkálatai okozzák a bűzt.
Eladásra kínálja a temesvári önkormányzatnak az egykori neves virágkertész, Mühle Vilmos házát az a romaklán, amely korábban megszerezte az ingatlant, és amellyel az önkormányzat régóta pereskedett az illegális átalakítások miatt.
A Wizz Air légitársaság összesen 15 új útvonalat indít Romániából, többek közt a kolozsvári és brassói reptér kínálata is bővül.