Cseke Attila: az RMDSZ ki fog tartani amellett, hogy a nagyberuházások folytatódjanak
Fotó: RMDSZ
2023. március 29., 14:092023. március 29., 14:09
– Konzultációt indított az RMDSZ a kormányzati munkáról. Miért fontos, hogy a magyar emberek elmondják a véleményüket a fórumokon, vagy kitöltsék a kérdőívet a kormany.rmdsz.ro oldalon?
– Én sokat járok Erdély és az ország minden sarkában. Találkozom a helyi közösségekkel, azok vezetőivel, mert a legtöbbször azokból a gondokból, tervekből, amiket elmondanak nekem, tervezem meg a következő hetek, hónapok teendőit.
Van egy zöld füzetem, abba gyűjtöm az ötleteket. Ez a konzultáció is egy ilyen füzet, ahova az ötleteket, véleményeket gyűjtjük, hogy aztán megvalósítsuk azokat.
– Az Ön neve összefonódik a bölcsődeépítéssel. Miért éppen bölcsődeépítés? Miért volt ez fontos az RMDSZ-nek?
– A legtöbb nagyvárosban, a városok melletti településeken, de a községekben is gyakori gondot jelent a bölcsődei helyek hiánya.
Az RMDSZ által vezetett fejlesztési minisztériumnak van eszköze ezen változtatni, ezért neki is láttunk bölcsődéket építeni. A több mint 200 ilyen intézményből egyet már felavattunk, a napokban pedig Kézdivásárhelyen helyeztem el egy új alapkövet. Emellett azt is megoldottuk, hogy az önkormányzatok helyett ezentúl a kormány fizesse a bölcsődék működtetését a tanügyminisztériumon keresztül.
– Nemcsak a városok fejlesztésére, hanem a községek, falvak felzárkóztatására is nagy hangsúlyt fektet az RMDSZ. Milyen eredményekről számolhat be?
– Egyeseket nehéz volt két évvel ezelőtt meggyőzni arról, hogy a csapvíz nem luxus. Azóta ők már nincsenek a kormányban, mi viszont maradtunk dolgozni a közösségünkért.
Ezért építünk víz-, gáz-, szennyvízhálózatot, korszerűsítünk utakat és hidakat. Ma a települések közel 30%-ában nem folyik víz a csapon, a települések kétharmadában nincs bevezetve a gáz, a megyei utak több mint felét korszerűsíteni kell. Ezen a helyzeten fogunk mi javítani, így segítjük a vidéken élő családokat.
Persze nem állunk meg itt: a közművesítés mellett vidéki iskolákat, templomokat, művelődési házakat újítunk fel, és tanuszodákat, sportpályákat, sportcsarnokokat építünk.
– Önök többször is hangsúlyozták, hogy amíg az RMDSZ vezeti a fejlesztési minisztériumot, a nagy infrastrukturális fejlesztésekre szánt összegeket nem hagyják megvágni. Mit jelent ez?
– A háborús válság ellenére a nagy áttörés évtizede van a fejlesztésekben, és nekünk most az a feladatunk, hogy új lendülettel, több pénzből fejlesszük Erdély, hogy a rendelkezésünkre álló pénzekkel a lehető legtöbbet hozzuk ki. Az RMDSZ ki fog tartani amellett, hogy a nagyberuházások folytatódjanak, és emellett az olyan apró közmunkákat is elvégzi, mint például az utak, vagy bicikliutak korszerűsítése és építése.
Így nem maradt, ahonnan levágni a finanszírozás keretösszegéből. Sőt, azt is elértük, hogy a kormány még 30%-ot „saját zsebből” hozzátegyen az uniós finanszírozáshoz, így folytatjuk a finanszírozási szerződések aláírását, és ha egy-egy beruházás végül nem valósul meg, akkor sem fogunk pénzt visszaadni az uniónak. Minden rendelkezésünkre álló pénzt a magyar közösség javára költünk el.
A második világháborút lezáró béketárgyalásokon a győztes nagyhatalmak többsége érzékelte, hogy a trianoni határok igazságtalanok voltak Magyarország számára, és valamilyen korrekcióra lenne szükség.
Kigyulladt egy üzlethelyiség tetőszerkezet keddre virradóra Parajdon. A lángok két közeli vegyesboltban és egy tömbház két lakásában is károkat okoztak – számolt be a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
Megkezdődött a 24. Partiumi Magyar Napok (PMN) Szatmárnémetiben, az augusztus 24-ig tartó fesztivál koncertekkel, színházi előadásokkal, filmvetítésekkel, bábelőadásokkal, néptáncbemutatókkal és sok más kulturális eseménnyel várja az érdeklődőket.
Befejeződött a restaurálás, hétfőtől ismét látogatható a Hunyad megyei Szászváros vára.
A Kolozsvári Magyar Napok sikere számomra azt bizonyítja, hogy van jövője a magyar közösségnek, mégpedig reményteljes – hangoztatta Sulyok Tamás köztársasági elnök hétfőn este a kincses városban.
A hét első napjaiban Erdélyben 22 fokra, Máramarosban és Moldvában 25–26 fokra csökkent a nappali hőmérséklet maximális értékeinek átlaga, jövő héttől pedig a megszokottnál hűvösebb lesz az idő a legtöbb régióban.
Kolozsváron folytatta hétfőn háromnapos erdélyi magánlátogatását Sulyok Tamás államfő, aki a Barabás Miklós Céh Bánffy-palotában berendezett rendhagyó tárlatát és a kolozsmonostori Nagyboldogasszony (Kálvária) plébániatemplomot tekintette meg.
A 150 éve elhunyt Kriza János püspöknek avatott szobrot a Fehér megyei Torockón a Magyar Unitárius Egyház.
Zivatarokra, jégesőre és erős szélre vonatkozó másodfokú (narancssárga) riasztást bocsátott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Vâlcea, Olt, Argeș, Teleorman megyére, valamint Fehér, Szeben, Brassó, Dâmbovița és Prahova megye hegyvidékére.
Erdély több pontján is károkat okozott a vihar vasárnap, számos helyen kellett beavatkozniuk a katasztrófavédelem egységeinek.
szóljon hozzá!