2008. december 29., 21:232008. december 29., 21:23
Az erre szakosított cégeket leszámítva senki, még szilveszter éjszakáján sem használhat három grammnyinál nagyobb robbanótöltettel ellátott pirotechnikai eszközt – így rendelkezik a tűzijátékok használatát szabályozó 2006/406-os törvény. „A korábbi években éppen elég kellemetlenséget, sérülést, sőt halálos kimenetelű balesetet okoztak a pirotechnikai eszközök. A jogszabály tehát a lakosság védelméért és nyugalmáért született meg” – nyilatkozta a Krónikának Raluca-Claudia Seucan, a Kolozs megyei rendőrség szóvivője.
A törvény szerint magánszemélyek csak három grammnál kevesebb pirotechnikai töltettel felszerelt eszközöket vásárolhatnak, az ennél nagyobb töltetű eszközöket csak szakosított cégek használhatják. Tilos ugyanakkor bármilyen pirotechnikai eszköz utcai vagy vásári forgalmazása, tiltó jegyzéken szerepelnek például a főleg tizenévesek által igen kedvelt petárdák, pukkanók vagy rakétának is nevezett tűzijátékok. Kétezer lejnél nagyobb bírságra, nagyobb mennyiségű robbanótöltettel ellátott eszköz forgalmazása vagy használata esetén akár bűnvádi eljárásra, következésképpen három hónaptól egy évig terjedő börtönbüntetésre is számíthatnak az érintettek.
Raluca-Claudia Seucan szerint a szigorú jogszabály alapjául az a korábbi több mint négyszáz eset szolgált, amelyeknek során gyermekek és felnőttek szenvedtek súlyos, esetenként halálos sérüléseket. „Éppen ezért szakembereink folyamatosan ellenőriznek, és akit pirotechnikai eszközök törvénytelen forgalmazásával vagy birtoklásával elkapnak, azokra súlyos bírságokat rónak ki, vagy bűnügyi eljárást indítanak ellenük” – közölte Raluca-Claudia Seucan. Kolozs megyében alig három hét alatt több mint 10 700 ilyen eszközt koboztak el, és tizenhárom személy ellen indítottak bűnvádi eljárást.
Egy csíkszentdomokosi fiatalembernél közel ezer petárdát találtak a rendőrök, a gyergyószentmiklósi ügyészség bűnvádi kivizsgálást indított ellene. Hargita megyében három esetben szabott ki bírságot, és szintén három személy ellen indított bűnvádi eljárást a rendőrség tűzijáték és petárdák illegális forgalmazásáért. Eddig több mint 2500 ilyen eszközt koboztak el.
Ez a fajta szigor hatott oda, hogy a 2006/406-os törvény hatálybalépése óta a székely megyében is látványosan csökkent a szilveszter környéki hangzavar. Tavaly már jóval kevesebb volt a dörrenés és puffogás, ennélfogva kevesebb kutya futott világgá, és alig volt tűzijátékoktól származó sérülés is. Korábban az is előfordult, hogy a házigazdák a dörrenésektől nem hallották az ajtócsengő hangját, és nem engedték be a szilveszteri vacsorára meghívott barátaikat. „Ha valaki tűzijátékkal szeretné köszönteni az új évet, keresse meg az erre szakosodott, és engedéllyel rendelkező Hargita megyei tizenkét cég valamelyikét, mert csak szakemberek lőhetnek ki rakétákat, vagy használhatnak petárdákat” – ajánlotta lapunk érdeklődésére Gheorghe Filip, a Hargita megyei rendőrség szóvivője. Maga is belátja, hogy szilveszter éjszakáján nem lehet minden egyes petárdarobbanás, felröppenő rakéta „elkövetőjét” megtalálni, de mint mondta, a megelőzéssel sok kellemetlenség elhárítható.
A nagyváradi rendőrök a Tűzijáték nevű országos akció keretében december 24-e és 28-a között közel ötezer tiltott pirotechnikai eszközt koboztak el, és a razziáknak nincs vége – tájékoztatta a Krónikát Alina Dinu, a Bihar megyei rendőrség szóvivője. A szigor hatására a Körös parti város legnagyobb piacán nem látni legális petárdaárust, ám a piacra betérőket fecskerajként veszik körül a bőszoknyás asszonyságok, „rakétát” és petárdákat kínálnak. Az árak alkudhatók: egy doboznyi petárdát 35 lejért kínálnak, de 30 lejre is leengedik az árat, a „rakétákat” darabonként öt lejért kínálják, de ez is alkudható, tíz lejért 14 darabot is adnának. Az árut azonban nem engedik megnézni, nem adják ki a kezükből, és a honnan van kérdésre egyikük sem válaszol, csak a dobozokon látható cirill betűs feliratból lehet a származási helyre következtetni. Többen érdeklődnek, de senki sem vásárol. „Ezek szilveszter napján is itt lesznek, és akkor akár felére is engedik az árat. Tudom, hogy tilos, de petárda nélkül nem szilveszter a szilveszter, és még sosem volt semmi baj belőle” – mondta lapunknak egy neve elhallgatását kérő fiatalember.
Befejeződött a restaurálás, hétfőtől ismét látogatható a Hunyad megyei Szászváros vára.
A Kolozsvári Magyar Napok sikere számomra azt bizonyítja, hogy van jövője a magyar közösségnek, mégpedig reményteljes – hangoztatta Sulyok Tamás köztársasági elnök hétfőn este a kincses városban.
A hét első napjaiban Erdélyben 22 fokra, Máramarosban és Moldvában 25–26 fokra csökkent a nappali hőmérséklet maximális értékeinek átlaga, jövő héttől pedig a megszokottnál hűvösebb lesz az idő a legtöbb régióban.
Kolozsváron folytatta hétfőn háromnapos erdélyi magánlátogatását Sulyok Tamás államfő, aki a Barabás Miklós Céh Bánffy-palotában berendezett rendhagyó tárlatát és a kolozsmonostori Nagyboldogasszony (Kálvária) plébániatemplomot tekintette meg.
A 150 éve elhunyt Kriza János püspöknek avatott szobrot a Fehér megyei Torockón a Magyar Unitárius Egyház.
Zivatarokra, jégesőre és erős szélre vonatkozó másodfokú (narancssárga) riasztást bocsátott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Vâlcea, Olt, Argeș, Teleorman megyére, valamint Fehér, Szeben, Brassó, Dâmbovița és Prahova megye hegyvidékére.
Erdély több pontján is károkat okozott a vihar vasárnap, számos helyen kellett beavatkozniuk a katasztrófavédelem egységeinek.
Háromnapos magánlátogatásra érkezett Kolozs megyébe Sulyok Tamás köztársasági elnök és kísérete. Vasárnap Bonchidára és Válaszútra látogattak, majd megtekintették a kolozsvári Szent Mihály-plébániatemplomot.
A Máramaros megyei Salvamont hegyimentőegységei egy kilenc gyermekből és két felnőttből álló csoportot mentett ki a szombatról vasárnapra virradó éjszaka a Radnai-havasokból – tájékoztatott vasárnap Dan Benga.
Újabb negatív rekordot – vagy ahhoz közeli eredményt – könyvelhet el a Román Vasúttársaság (CFR): mintegy tíz órába került egy szerelvény számára, hogy megtegyen 150 kilométert.