Azonos tartalom, más forma

•  Fotó: Gozner Gertrud

Fotó: Gozner Gertrud

A kolozsvári római katolikus főesperes a felekezeti oktatás megerősítésével magyarázza a kolozsvári katolikus gimnázium megszüntetését, a szülők a felekezeti iskola visszaállítását követelték. „Iskolánk megmentése érdekében mindent megteszünk, ami az erkölcs és a szeretet keretében megtehető” – jelentette ki csütörtökön a kolozsvári Báthory István Gimnáziumba beolvasztott Római Katolikus Teológiai Gimnázium és a Pázmány Péter Általános Iskola tiltakozó szülői közössége nevében Bazsó-Dombi Attila.

Benkő Levente

Benkő Levente

2008. szeptember 19., 00:002008. szeptember 19., 00:00

A szülők „válságstábja” sajtótájékoztatóján három gyermekét a felekezeti iskolában taníttató édesapa hozzátette: „Lelkiismereti kötelességünk ezt a küzdelmet folytatni mindaddig, amíg elérjük, hogy iskolánk visszanyerje eredeti státusát”. Ennek érdekében pénteken délután fél ötkor a kolozsvári Pro Juventute házban újabb tanácskozást tartanak a szülők.
A szülők azért háborognak, mert a kolozs-dobokai római katolikus egyházmegye augusztusban tudtuk nélkül kérvényezte, a megyei tanfelügyelőség vezetőtanácsa jóváhagyta, az oktatási tárca pedig szeptember 9-én miniszteri rendelettel beolvasztotta a kolozsvári Báthory István Gimnáziumba a két felekezeti tanintézményt.
„Így akarjuk megerősíteni Kolozsváron a római katolikus felekezeti oktatást” – magyarázta a Krónika érdeklődésére Kovács Sándor kolozsvári főesperes. Kifejtette: ezzel a döntésükkel tulajdonképpen azt akarják előkészíteni, hogy amikor majd az oktatási törvényben is rögzítik az egyébként alkotmányosan is elfogadott felekezeti oktatás mikéntjét, a Báthory-gimnázium azonnal visszavegye az 1948-as államosítás előtti felekezetitanintézet-szerepét. „Nem rombolni, hanem építeni akarunk. Remélem, hogy az idő majd minket igazol” – mondta a főesperes.
A szülők, valamint a tegnapi sajtótájékoztatón meghívottként részt vevő Schuller Hajnal, a katolikus gimnázium igazgatója szerint ez kétséges. „Ha a szándék ilyen tiszta lett volna, akkor a szülők és a tantestület megkérdezésével történt volna minden, és például nem hamis adatok alapján terjesztették volna a megyei tanfelügyelőség elé a beolvasztási kérelmet” – hangoztatták. Schuller Hajnal hozzátette: a Kovács Sándor főesperes és Tőkés Elek, a Báthory-gimnázium igazgatója által korábban emlegetetthez képest nem 73, hanem az elmúlt tanév végén 118, a most kezdődőben pedig 139 tanulója volt a felekezeti iskolának, s mert a küszöb 130 fő, ez a különleges engedély szerint elegendő ahhoz, hogy az iskola megtartsa jogi személyiségét. Ráadásul – egészítette ki Csomortáni István szülő – a megyei tanfelügyelőség bele sem kötött a gyermeklétszámba. „A 73-as létszám csak a teológiai gimnáziumra vonatkozott. A Pázmány Péter-általánosban 50 gyermek volt, ez összesen 123, tehát nem elég” – mondta lapunk kérdésére csütörtökön Kovács Sándor főesperes. „Az első elemiseket a szülők beíratták a Báthoryba, de a többieket még nem. Bár valóban felajánlották, nem fogadom el a felekezeti oktatásért felelős aligazgatói tisztséget a Báthory-gimnáziumban, mert ezzel a katolikus gimnázium megszűnését legitimálnám. Felháborító, hogy egy jogállamban úgy döntenek gyermekek és emberek sorsáról, hogy meg sem kérdezik őket. Sőt még Jakubinyi György érsek urat sem tájékoztatták, ő is csak szeptember elején szerzett tudomást mindenről, amikor már késő volt” – magyarázta a Krónika kérdésére Schuller Hajnal. „Az érsek úrral valóban csak az iskolák összevonása lehetőségéről beszélgettünk korábban, magáról a döntésünkről nem. Az érsek urat azért hagytam ki, mert ha én vagyok Kolozsváron, akkor mindennek, ami itt történik, én vagyok a felelőse. Részünkről az ügyet lezártnak tekintjük, a gyermekek nyugalma érdekében jó lenne, ha a tiltakozók is befejeznék” – fogalmazott Kovács Sándor főesperes.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 20., szerda

A hóstátiak öröksége: múlt, amely a földben él tovább (VIDEÓ)

A kolozsvári Kétágú-templom tornyában működő Hóstáti Múzeumba látogattunk el a Gazdaszemmel sorozat e heti videós riportjában.

A hóstátiak öröksége: múlt, amely a földben él tovább (VIDEÓ)
2025. augusztus 19., kedd

Van-e logika Donald Trump vonalvezetésében?

Van-e logika Donald Trumpnak, az Amerikai Egyesült Államok elnökének a vonalvezetésében? A Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa udvarán tartott kedd délutáni pódiumbeszélgetés résztvevői szerint nem könnyű ezt felfedezni, de minden bizonnyal van.

Van-e logika Donald Trump vonalvezetésében?
2025. augusztus 19., kedd

Nem a támogatásokkal magyarázható a külhoni magyarok Fidesz-pártisága

Nagyon sok összetevője van annak, hogy a külhoni magyarok többsége a Fidesz-KDNP-t támogatja, ugyanakkor igazságtalan és alaptalan elmarasztalni őket amiatt, hogy részt vesznek a magyarországi választáson – hangzott el a Kolozsvári Magyar Napokon.

Nem a támogatásokkal magyarázható a külhoni magyarok Fidesz-pártisága
2025. augusztus 19., kedd

Munkagépekből loptak több ezer liter gázolajat, őrizetbe vettek öt fiatalt

Munkagépekből mintegy 2000 liter gázolajat lopott el az az öt Bihar megyei fiatal, akik ellen minősített lopás vádjával nyomoz a rendőrség. Valamennyiüket őrizetbe vették.

Munkagépekből loptak több ezer liter gázolajat, őrizetbe vettek öt fiatalt
2025. augusztus 19., kedd

Erdélyi folyókra rendeltek el árvízvédelmi készültséget

Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízvédelmi készültséget rendelt el kedden az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) Fehér, Kolozs és Szeben megyei folyókra.

Erdélyi folyókra rendeltek el árvízvédelmi készültséget
2025. augusztus 19., kedd

Cserkésztáborba is ellátogatott az erdélyi magánlátogatáson tartózkodó Sulyok Tamás

A fiatalok közösségei rendkívül fontosak, mert ők jelentik a jövőt, a cserkészet, a cserkészmozgalom pedig nagyon sok pozitív élményt és gyakorlati tapasztalatot ad a fiatalok számára – hangsúlyozta a közmédiának nyilatkozva Sulyok Tamás államfő.

Cserkésztáborba is ellátogatott az erdélyi magánlátogatáson tartózkodó Sulyok Tamás
2025. augusztus 19., kedd

Szíriai születésű kolozsvári politikus vette védelmébe a feszületet, miután az Untoldon szerinte istenkáromlás történt

Szíriai születésű kolozsvári városi közgyűlési tag vette védelmébe a feszületet, miután szerinte a nemrég lezajlott Untold fesztiválon egy fellépő meggyalázta a feszületet.

Szíriai születésű kolozsvári politikus vette védelmébe a feszületet, miután az Untoldon szerinte istenkáromlás történt
2025. augusztus 19., kedd

„Az erdélyi magyar közösség él és virul” – Sulyok Tamás államfő megosztotta a Krónikával erdélyi látogatásának tapasztalatait

Sulyok Tamás köztársasági elnök hétfő este a Kolozsvári Magyar Napok nyitógáláján mondott beszédet a Kolozsvári Magyar Operában. Az ünnepséget követően a Krónika munkatársának nyilatkozott arról, hogy milyen élményekkel tér vissza az anyaországba.

„Az erdélyi magyar közösség él és virul” – Sulyok Tamás államfő megosztotta a Krónikával erdélyi látogatásának tapasztalatait
2025. augusztus 19., kedd

Hogyan futottak versenyt Erdélyért a románok és a magyarok?

A második világháborút lezáró béketárgyalásokon a győztes nagyhatalmak többsége érzékelte, hogy a trianoni határok igazságtalanok voltak Magyarország számára, és valamilyen korrekcióra lenne szükség.

Hogyan futottak versenyt Erdélyért a románok és a magyarok?
2025. augusztus 19., kedd

Tűz pusztított Parajdon, több ingatlanban is kár keletkezett

Kigyulladt egy üzlethelyiség tetőszerkezet keddre virradóra Parajdon. A lángok két közeli vegyesboltban és egy tömbház két lakásában is károkat okoztak – számolt be a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

Tűz pusztított Parajdon, több ingatlanban is kár keletkezett