A terület már megvan

Nagyvárad – Tizennégy hektáros terület elidegenítéséhez adta elvi beleegyezését tegnapi ülésén a Bihar Megyei Tanács, a területen középületek vagy lakások épülnének, és Radu Ţârle tanácselnök ide építtetné a Körösvidéki Múzeum új székhelyét is. A megyei tanács vezetősége ahhoz kérte a döntéshozó testület elvi beleegyezését, hogy megkezdhesse a tárgyalásokat a Hayward Servicos De Consultoria LDA nevű céggel egy társulási szerződés megkötéséhez. Kiss Sándor alelnök elmondta, a tanács régebben kezdeményezte az Rulikowszki (Universităţii) utcában található 14 hektáros terület elidegenítését.

2008. október 01., 00:002008. október 01., 00:00

Időközben két ajánlatot kaptak, az egyik befektető a felértékelésben szereplő 81 eurós négyzetméterenkénti árat, a HSC 200 eurós árat kínált, így utóbbit választották. A szociáldemokrata és demokrata-liberális párti tanácstagok nem értették, mi haszna származna a tanácsnak a partnerségből, ugyanis a szándéknyilatkozat szerint a cég 27 millió euró értékben emelne épületeket, a tanácsnak azonban csupán egyszázaléknyi része lenne a társulásban. Több önkormányzati képviselő is felvetette, hogy nemzetközi árverésen kellene eladni a területet, ugyanis a befolyó összegből több nagy megyei beruházást is fedezhetnének. Többen a cégről és az ajánlatról érdeklődtek, ekkor azonban kiderült, hogy egyetlen tanácstag sem kapta meg a határozattervezet mellé a HSC szándéknyilatkozatát és annak román fordítását. Ţârle ekkor emelt hangon közölte, hogy mindenkit megbüntet, aki ezért felel, ő ugyanis pénteken kiadta az utasítást, hogy a tanácsosok kapják meg az iratokat. Szabó Ödön RMDSZ-es tanácstag az elvi beleegyezés megadása mellett érvelt, mondván, hogy a tárgyalások megkezdése semmire nem kötelezi a testületet. Bár többen is módosításokat javasoltak, a liberális és az RMDSZ-es tanácsosok végül megszavazták a határozatot.
Radu Ţârle tanácselnök ugyanakkor ismét hangot adott azon véleményének, hogy a volt hadapródiskola nem alkalmas arra, hogy a Körösvidéki Múzeum új székhelyéül szolgáljon, és úgy vélte, hogy a portugál–spanyol cég a múzeumnak szánt új székhelyet is megépíthetné.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 20., szerda

A hóstátiak öröksége: múlt, amely a földben él tovább (VIDEÓ)

A kolozsvári Kétágú-templom tornyában működő Hóstáti Múzeumba látogattunk el a Gazdaszemmel sorozat e heti videós riportjában.

A hóstátiak öröksége: múlt, amely a földben él tovább (VIDEÓ)
2025. augusztus 19., kedd

Van-e logika Donald Trump vonalvezetésében?

Van-e logika Donald Trumpnak, az Amerikai Egyesült Államok elnökének a vonalvezetésében? A Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa udvarán tartott kedd délutáni pódiumbeszélgetés résztvevői szerint nem könnyű ezt felfedezni, de minden bizonnyal van.

Van-e logika Donald Trump vonalvezetésében?
2025. augusztus 19., kedd

Nem a támogatásokkal magyarázható a külhoni magyarok Fidesz-pártisága

Nagyon sok összetevője van annak, hogy a külhoni magyarok többsége a Fidesz-KDNP-t támogatja, ugyanakkor igazságtalan és alaptalan elmarasztalni őket amiatt, hogy részt vesznek a magyarországi választáson – hangzott el a Kolozsvári Magyar Napokon.

Nem a támogatásokkal magyarázható a külhoni magyarok Fidesz-pártisága
2025. augusztus 19., kedd

Munkagépekből loptak több ezer liter gázolajat, őrizetbe vettek öt fiatalt

Munkagépekből mintegy 2000 liter gázolajat lopott el az az öt Bihar megyei fiatal, akik ellen minősített lopás vádjával nyomoz a rendőrség. Valamennyiüket őrizetbe vették.

Munkagépekből loptak több ezer liter gázolajat, őrizetbe vettek öt fiatalt
2025. augusztus 19., kedd

Erdélyi folyókra rendeltek el árvízvédelmi készültséget

Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízvédelmi készültséget rendelt el kedden az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) Fehér, Kolozs és Szeben megyei folyókra.

Erdélyi folyókra rendeltek el árvízvédelmi készültséget
2025. augusztus 19., kedd

Cserkésztáborba is ellátogatott az erdélyi magánlátogatáson tartózkodó Sulyok Tamás

A fiatalok közösségei rendkívül fontosak, mert ők jelentik a jövőt, a cserkészet, a cserkészmozgalom pedig nagyon sok pozitív élményt és gyakorlati tapasztalatot ad a fiatalok számára – hangsúlyozta a közmédiának nyilatkozva Sulyok Tamás államfő.

Cserkésztáborba is ellátogatott az erdélyi magánlátogatáson tartózkodó Sulyok Tamás
2025. augusztus 19., kedd

Szíriai születésű kolozsvári politikus vette védelmébe a feszületet, miután az Untoldon szerinte istenkáromlás történt

Szíriai születésű kolozsvári városi közgyűlési tag vette védelmébe a feszületet, miután szerinte a nemrég lezajlott Untold fesztiválon egy fellépő meggyalázta a feszületet.

Szíriai születésű kolozsvári politikus vette védelmébe a feszületet, miután az Untoldon szerinte istenkáromlás történt
2025. augusztus 19., kedd

„Az erdélyi magyar közösség él és virul” – Sulyok Tamás államfő megosztotta a Krónikával erdélyi látogatásának tapasztalatait

Sulyok Tamás köztársasági elnök hétfő este a Kolozsvári Magyar Napok nyitógáláján mondott beszédet a Kolozsvári Magyar Operában. Az ünnepséget követően a Krónika munkatársának nyilatkozott arról, hogy milyen élményekkel tér vissza az anyaországba.

„Az erdélyi magyar közösség él és virul” – Sulyok Tamás államfő megosztotta a Krónikával erdélyi látogatásának tapasztalatait
2025. augusztus 19., kedd

Hogyan futottak versenyt Erdélyért a románok és a magyarok?

A második világháborút lezáró béketárgyalásokon a győztes nagyhatalmak többsége érzékelte, hogy a trianoni határok igazságtalanok voltak Magyarország számára, és valamilyen korrekcióra lenne szükség.

Hogyan futottak versenyt Erdélyért a románok és a magyarok?
2025. augusztus 19., kedd

Tűz pusztított Parajdon, több ingatlanban is kár keletkezett

Kigyulladt egy üzlethelyiség tetőszerkezet keddre virradóra Parajdon. A lángok két közeli vegyesboltban és egy tömbház két lakásában is károkat okoztak – számolt be a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

Tűz pusztított Parajdon, több ingatlanban is kár keletkezett