Pap Ferenc, az Industry Transilvan cég vezetője arról számolt be, hogy az elhunytnak a baleset előtt májproblémái voltak. A halál tényleges okát boncolási eredmény fogja tanúsítani. Demeter Lajos a tömeges munkabaleset második halálos áldozata. Azóta eltemették az augusztus 22-én elhunyt 39 éves gyergyószárhegyi Becze János munkavezetőt, aki után két árva maradt. Az elhunyt temetkezési költségeit a cég állta, és Pap Ferenc cégvezető biztosította a családot, hogy az elhunyt kiskorú leánygyermekét segíteni fogja anyagilag, míg betölti a 18 évet.
Mint arról beszámoltunk, a július 26-i munkabalesetben, amikor az Industry Transilvan fűrészportárolója felrobbant, 23 munkás szenvedett égési sérüléseket. Tűzoltósági szakértők szerint a robbanást a gépekről lepattanó szikra okozta, amely begyújtotta a faport, majd amikor a tűzoltáshoz igyekvő munkások kinyitották a tároló ajtaját, berobbant a bent lévő fűrészpor.
Dezső Tibor Hargita megyei munkavédelmi felügyelő szerint a két elhunyt munkavezető állt legközelebb a tárolóhoz, amikor berobbant a fűrészpor, és ők szenvedték a legsúlyosabb sérüléseket. Állítása szerint még egy nő élete válságos, őt továbbra is Bukarestben kezelik. Mint mondta, a többi sérült túl van az életveszélyen, mindannyian elhagyták már a kórházat. A munkavédelmi felügyelőség még nem zárta le a vizsgálatot, ugyanis az összes sérültet ki akarják kérdezni a balesetről. Az ügyben vizsgálódó szakemberek azonban elismerik, hogy Hargita megyében az Industry Transilvannál történt robbanás volt az utóbbi harminc év legsúlyosabb tömeges munkabalesete.
Pap Ferenc cégvezető a Krónikának elmondta, Demeter Lajos temetkezési költségeit is fedezi a cége, azonban további támogatást nem folyósít, ugyanis az elhunyt alkalmazott elvált, és nincs kiskorú gyermeke.
Egy személy életét vesztette szerdán Fehér megyében, az A1-es autópályán, miután egy teherautó elgázolta.
A nemzet születésnapja nemcsak az ország ünnepe, hanem minden magyaré – hangoztatta Varga-Bajusz Veronika államtitkár szerdán a szatmárnémeti római katolikus székesegyházban a Partiumi Magyar Napok keretében rendezett augusztus 20-i ünnepségen.
A Házsongárd Alapítvány civil kitartása és a budapesti Nemzeti Örökség Intézet intézményi tapasztalata találkozott egy kerekasztal-beszélgetésen, az idei Kolozsvári Magyar Napok keretein belül.
A kolozsvári Kétágú-templom tornyában működő Hóstáti Múzeumba látogattunk el a Gazdaszemmel sorozat e heti videós riportjában.
Van-e logika Donald Trumpnak, az Amerikai Egyesült Államok elnökének a vonalvezetésében? A Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa udvarán tartott kedd délutáni pódiumbeszélgetés résztvevői szerint nem könnyű ezt felfedezni, de minden bizonnyal van.
Nagyon sok összetevője van annak, hogy a külhoni magyarok többsége a Fidesz-KDNP-t támogatja, ugyanakkor igazságtalan és alaptalan elmarasztalni őket amiatt, hogy részt vesznek a magyarországi választáson – hangzott el a Kolozsvári Magyar Napokon.
Munkagépekből mintegy 2000 liter gázolajat lopott el az az öt Bihar megyei fiatal, akik ellen minősített lopás vádjával nyomoz a rendőrség. Valamennyiüket őrizetbe vették.
Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízvédelmi készültséget rendelt el kedden az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) Fehér, Kolozs és Szeben megyei folyókra.
A fiatalok közösségei rendkívül fontosak, mert ők jelentik a jövőt, a cserkészet, a cserkészmozgalom pedig nagyon sok pozitív élményt és gyakorlati tapasztalatot ad a fiatalok számára – hangsúlyozta a közmédiának nyilatkozva Sulyok Tamás államfő.
Szíriai születésű kolozsvári városi közgyűlési tag vette védelmébe a feszületet, miután szerinte a nemrég lezajlott Untold fesztiválon egy fellépő meggyalázta a feszületet.