A nagyváradi utcanévpert is elveszítette a CEMO

Első fokon elveszítette a nagyváradi önkormányzat ellen a kétnyelvű - román és magyar - utcanévtáblák kihelyezése érdekében indított pert a Civil Elkötelezettség Mozgalom (CEMO).

MTI

2018. február 02., 12:042018. február 02., 12:04

2018. február 02., 13:072018. február 02., 13:07

A romániai bíróságok honlapján közzétett bejegyzés szerint az ügyben eljáró Bihar megyei törvényszék csütörtökön hozott végzésében részben megalapozatlannak, részben tárgytalannak ítélte a CEMO keresetét, perképességét azonban elismerte.

Szigeti Enikő, a CEMO ügyvezető igazgatója az MTI-nek telefonon elmondta:

a szervezet Szatmárnémeti esetében jogerősen, Marosvásárhely és Nagyvárad esetében pedig első fokon elvesztette a kétnyelvű utcanevekért indított pereket,

amivel immár nemzetközi fórumok előtt is bizonyítható, hogy Románia nem érvényesíti a ratifikált nemzetközi egyezményekben vállalt kötelezettségeit.

A szervezet két éve határozta el, hogy úgynevezett „stratégiai perekkel” próbálja a nemzetközi kisebbségvédelmi rendelkezések érvényesítésére „szoktatni” a romániai bíróságokat.

A CEMO a 43 százalékban magyarok által lakott Marosvásárhely, a 38 százalékban magyarok által lakott Szatmárnémeti és a 24 százalékban magyarok által lakott Nagyvárad polgármesteri hivatalát perelte be a kétnyelvű utcanévtáblák kihelyezésének elmulasztása miatt.

A 2001-ben elfogadott romániai közigazgatási törvény csak a településnevek és az intézménynevek kétnyelvű feliratozását írja elő azokon a településeken, ahol valamely nemzeti kisebbség aránya meghaladja a húsz százalékot. Románia 2008-ban ratifikálta a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartáját, amelyben vállalta, hogy a hagyományos kisebbségi helyneveket is használja. A charta szakértői a 2012-ben készített Románia-jelentésben külön kitértek arra, hogy az utcák nevét is ki kell írni a kisebbségek nyelvén.

A CEMO a perek során azt tapasztalta, hogy a bíróságok a nemzetközi jogot többnyire választható lehetőségnek tekintik, és arra hivatkoznak, hogy a romániai közigazgatási törvények nem írják elő kifejezetten az utcanévtáblák kétnyelvűségét.

A marosvásárhelyi kereset elutasításának indoklásában például a bíró arra hivatkozott, hogy az „utca” és „tér” szó magyar nyelvű kiírásával az egyébként román nyelvű megnevezés alá az önkormányzat eleget tesz a kétnyelvűségi követelményeknek. Az indoklás azt is megemlíti, hogy Marosvásárhelyen léteznek magyar személyiségekről elnevezett közterületek is, mint például a Bartók Béla, Arany János vagy Budai Nagy Antal nevét viselő utca.

A nemzetközi egyezmények ratifikálása nem hozott változást a helyi törvények szintjén, a kisebbségvédelmi keretegyezmény és nyelvi charta becikkelyezése semmit sem változtatott a romániai belső joggyakorlatban - állapította meg a CEMO vezetője. A szervezet fellebbezni készül a marosvásárhelyi és a nagyváradi utcanévperben.

korábban írtuk

Kereskényi nem kér a kioktatásból: pert vesztett a szatmárnémeti utcanévtáblák ügyében a Cemo
Kereskényi nem kér a kioktatásból: pert vesztett a szatmárnémeti utcanévtáblák ügyében a Cemo

Jogerősen pert nyert Kereskényi Gábor, Szatmárnémeti polgármestere a Civil Elkötelezettség Mozgalom (Cemo) ellen, mely bírósági úton szerette volna a kétnyelvű utcanévtáblák kihelyezésére kötelezni a polgármestert és a város önkormányzatát.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 24., vasárnap

Kapu Tibor elárulta Kolozsváron, mire a legbüszkébb az űrutazás után

Keresni kell azt, ami felébreszti bennünk a belső erőt, motivációt, és akkor elérkezünk oda, hogy a munka hobbivá válik, és onnantól fogva tudunk nagyokat alkotni – tanácsolta több száz fős kincses városi közönségének Kapu Tibor.

Kapu Tibor elárulta Kolozsváron, mire a legbüszkébb az űrutazás után
2025. augusztus 24., vasárnap

Megvan a Bechtel által félbehagyott, ismét épülő autópálya-szakasz negyede

Az Erbașu építőipari vállalat közlése szerint immár 25 százalékban elkészült az észak-erdélyi autópálya Berettyószéplak–Bisztraterebes szakaszával.

Megvan a Bechtel által félbehagyott, ismét épülő autópálya-szakasz negyede
2025. augusztus 24., vasárnap

Összebalhéztak a román alkalmazottak vendégmunkás kollégáikkal egy erdélyi gyárban

Konfliktus tört ki egy kereskedelmi cég alkalmazottai között a harmadik műszakban Nagybányán, rendőröknek kellett beavatkozniuk – tájékoztatott szombat este Florina Meteș, a Máramaros Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Összebalhéztak a román alkalmazottak vendégmunkás kollégáikkal egy erdélyi gyárban
2025. augusztus 23., szombat

Mezőméhesi nőgyilkosság: Németországban fogták el a gyanúsított volt bűntársát

Elfogtak Németországban egy nemzetközi körözés alatt álló romániai bűnözőt. Liviu Ilie Sălăgean a mezőméhesi nőgyilkosság gyanúsítottja, Emil Gânj bűntársa volt egy korábbi gyilkosságban – számolt be szombaton a Román Rendőrség.

Mezőméhesi nőgyilkosság: Németországban fogták el a gyanúsított volt bűntársát
2025. augusztus 23., szombat

Megnyitották a nyári bobpályát Predeálon

Új turisztikai látványossággal gazdagodott Predeál, az Erdély és Havasalföld határán fekvő népszerű Brassó megyei üdülőtelepülés, Románia legmagasabban fekvő városa (1100 m-es tengerszint feletti magasság).

Megnyitották a nyári bobpályát Predeálon
Megnyitották a nyári bobpályát Predeálon
2025. augusztus 23., szombat

Megnyitották a nyári bobpályát Predeálon

2025. augusztus 23., szombat

Kígyó mart meg egy nőt Nagyilván

Kígyómarás miatt szállítottak kórházba egy 52 éves nőt a Beszterce-Naszód megyei Nagyilváról, az áldozat eszméleténél volt, de szédült állapotban találta szombaton a mentőegység.

Kígyó mart meg egy nőt Nagyilván
Kígyó mart meg egy nőt Nagyilván
2025. augusztus 23., szombat

Kígyó mart meg egy nőt Nagyilván

2025. augusztus 23., szombat

Együtt átélni azt, amit Szent István királyunk tett: erdélyi Erzsébet-táboros diákok az Országházban

Az Erzsébet-tábor lényege, hogy érezzük az összetartozást mi, magyarok szerte a Kárpát hazában – mondta a kultúráért és innovációért felelős miniszter Erdélyből érkezett Erzsébet-táboros gyermekeknek, akiket az Országházban köszöntött pénteken.

Együtt átélni azt, amit Szent István királyunk tett: erdélyi Erzsébet-táboros diákok az Országházban
2025. augusztus 23., szombat

Kolozsvár a fellegekben jár: több száz millió euró landol évi 10 millió légi utasért

A kolozsvári nemzetközi repülőtér átfogó fejlesztési stratégiájának célja, hogy 2045-re a légi utasforgalom eléje az évi 10 millió főt.

Kolozsvár a fellegekben jár: több száz millió euró landol évi 10 millió légi utasért
2025. augusztus 22., péntek

Személyesen megismerkedhet Kapu Tibor űrhajóssal a Kolozsvári Magyar Napok közönsége

Közönségtalálkozón vesz részt a kincses városban a világűrt nemrég megjárt Kapu Tibor. A magyar űrhajóssal szelfit is készíthet a Kolozsvári Magyar Napok közönsége.

Személyesen megismerkedhet Kapu Tibor űrhajóssal a Kolozsvári Magyar Napok közönsége
2025. augusztus 22., péntek

Kábítószer-kereskedők buktak le Szatmáron, két személyt letartóztatott a rendőrség

Kábítószer-kereskedelemmel gyanúsított három személyt vizsgálnak a Szervezett Bűnözés Elleni Szolgálat (DIICOT) Szatmár megyei nyomozói, két gyanúsított 30 napos előzetes letartóztatását rendelte el a bíróság.

Kábítószer-kereskedők buktak le Szatmáron, két személyt letartóztatott a rendőrség