Archív felvétel
Fotó: Vásárhelyi Forgatag
Tizedik alkalommal rendezik meg idén a marosvásárhelyi magyarság ünnepét, a jubileumi Vásárhelyi Forgatagot augusztus 25. és 27. között tartják – jelentették be a szervezők csütörtökön Marosvásárhelyen.
2023. június 29., 14:472023. június 29., 14:47
A marosvásárhelyi várban tartott beharangozó sajtótájékoztatón Szente Katalin, a szervező Marosvásárhelyért Egyesület elnöke és Jakab Orsolya főszervező az elmúlt évtized mérlegét is megvonta. Emlékeztettek arra, hogy a kezdeti helyszínek után a rendezvény otthona a vár lett, amely ideálisnak bizonyult. „Úgy érezzük, a következőkben ezen a helyszínen tud kiteljesedni a Vásárhelyi Forgatag” – fogalmazott Szente Katalin. Felidézte:
A kisgyerekektől a nagymamákig minden korosztálynak kínálnak programokat. Az egyesület mára több másik rendezvényt, családi programot is szervez, ahol szintén a közösségi élmény megteremtése a cél.
A Vásárhelyi Forgatagnak a zenei program is fontos aspektusa, az elmúlt kilenc évben 97 helyi és magyarországi zenekart vonultattak fel. De az önkénteskultúra megteremtése is jelentős eredmény, évente mintegy 50 fiatal segédkezik a rendezvény megvalósításában.
Jakab Orsolya a fő partnerek között említette a Teleki Tékát, a Maros Megyei Múzeumot, a Maros Művészegyüttest, a marosvásárhelyi és Maros megyei önkormányzatot. A magyarországi intézmények közül a Petőfi Kulturális Ügynökség, a Mathias Corvinus Collegium és a Magyar Turisztikai Ügynökség érkezik saját programkínálattal Marosvásárhelyre – hangzott el.
Fontos cél a népi kultúra népszerűsítése is, ami az Erdélyi Hagyományok Háza segítségével valósul meg. A szervezők eredményként könyvelik el, hogy
A kézművesvásár a helyi, minőségi termékeket vonultatja fel. A közösségépítés és szórakoztatás is céljuk. „Mi úgy érezzük, hogy a tíz év alatt megmozgattuk, életre keltettük ezt a közösséget” – jelentette ki Jakab Orsolya.
Az idei rendezvényről szólva elmondták: megpróbálják zöldebbé tenni a fesztivált, amiben zöld szervezetként a Milvus csoport segíti őket. Tovább erősítik a beszélgetősarkot, ahol szakemberekkel hangzanak el beszélgetések, és a családi programok helyszíne is bővül.
és a népszerű Rákóczi-lépcsőfutást és Forgatag váltómaratont is megtartják. A Spectrum Színház szervezésében színházi program is lesz, melybe a Nemzeti Színház is bekapcsolódik.
Idén is lesznek koncertek, pénteken a helyi zenekarok kapnak fellépési lehetőséget, szombaton Dolhai Attila és Koszika után a Hot Jazz Band, vasárnap a Blahalouisiana és az Edda lép színpadra. A szervezők fontos célja a fiatalok bevonása a rendezvénybe, ezért számukra külön bulit is szerveznek.
Az eddigi legsikeresebb rendezvénynek bizonyult a vasárnap este véget ért IX. Vásárhelyi Forgatag a szervezők szerint, akik kiemelték, hogy a programsorozat immár csak nevében marosvásárhelyi, amúgy Erdély egyik legnagyobb kulturális fesztiválja.
Elöntötte a bezúduló víz a parajdi sóbánya Telegdy-részét is, az utolsó területet, amelynek megmentésében még bíztak Parajdon – nyilatkozta csütörtökön a székelyföldi település polgármestere.
Az elmúlt napok heves esőzései nyomán még mindig óriási gondokat okoznak az árvizek Kovászna megyében, sokak voltak kénytelenek elhagyni otthonaikat, és van, ahol még mindig kritikus a helyzet.
Két kisebb földrengés történt negyven perc leforgása alatt csütörtökre virradóra Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségben – számolt be az országos földfizikai intézet (INCDFP).
Négynapos magánlátogatást tesz a Székelyföldön Sulyok Tamás köztársasági elnök – közölte az Agerpres román hírügynökség a budapesti Köztársasági Elnöki Hivatalra hivatkozva. Az államfő részt vesz a pünkösdi búcsún is Csíksomlyón.
Cáfolta szerdán Hargita megye prefektusa a parajdi sóbánya várható beomlására vonatkozó információkat.
Elfogtak két holland kábítószer-kereskedőt a rendőrök a dél-erdélyi (A1-es) autópálya Arad megyei szakaszán. A két férfit őrizetbe vették, a náluk lévő több mint öt kilogramm kábítószert lefoglalták.
A magyar kormány támogatásáról biztosította Orbán Viktor miniszterelnök szerdán a parajdi sóbányába beömlő víz miatt kialakult drámai helyzet érintettjeit.
Újra embert harapott meg a medve a Transzfogarason, miután hasonló eset történt kedden.
A hegyimentők és a határrendészek megmentettek a keddről szerdára virradó éjszaka két ukrán állampolgárt, akik a Máramarosi-havasokon keresztül lépték át a román határt – számolt be a Máramaros megyei Salvamont vezetője.
A Krónikát Pravdának, lapunk főszerkesztőjét „üvöltöző NER-es provokátornak” próbálja beállítani Perintfalvi Rita magyarországi teológus, író azután, hogy Kolozsváron szembesítettük korábbi rágalmazó, becsületsértő, valótlanságokat sorjázó állításaival.
szóljon hozzá!