Nem kis öngólt rugott az a romániai rendőr, aki miután felismerte az erdélyi koncert turnén járó Curtist, azt gondolta, hogy kifogja a „nagy halat”. Bár a hatóságok szétszedték a rapper autóját, semmilyen illegális szert vagy eszközt nem találtak nála.
Erdélyi települések – többek közt Ermihályfalva, Nagykároly, Máramarossziget, Nagybánya és Beszterce – templomában ad koncertet Mága Zoltán a július 29. és augusztus 7. között szervezett koncertturné során.
Erdélyi turnéra indul kedden a magyarországi Fonó Zenekar, amely hagyományőrző vendégeivel együtt lép fel öt helyszínen.
Több erdélyi városban lép fel Romance Kodály Zoltán műveire című előadásával a Győri Balett Társulata május 19–29. között: Kolozsváron, Brassóban, Szentgyörgyön, Udvarhelyen, Kézdivásárhelyen, Csíkszeredában és Nagykárolyban.
Erdélyben, Délvidéken, Kárpátalján is turnézik az alapításának hetvenedik évfordulóját ünneplő Magyar Állami Népi Együttes. A társulat Marosvásárhelyen, Székelyudvarhelyen és Szentegyházán lép színpadra szeptember első felében.
A Tokos zenekar és barátai, a Koszika & The HotShots és a No Sugar lép színpadra a ma kezdődő Double Rise turné keretében. A járvány miatt elhalasztott fesztivált pótoló koncertsorozat helyszínei: Torockó, Csíkszereda és Sepsiszentgyörgy.
Erdélyi körútra indul szeptemberben Edvin Marton Emmy-díjas hegedűművész és a Kolozsvári Magyar Opera szimfonikus rockműsorával.
A hatályos járványügyi intézkedésekkel összhangban turnéra indul szeptemberben a torockói Double Rise Fesztivál – jelentették be hétfőn a szervezők.
Erdélyi és magyarországi lemezbemutató-turnéra indult a marosvásárhelyi Szintaxis zenekar. Bíró Hunor frontember frissen megjelent albumjukról, szerzeményeik hátteréről, valamint az elmúlt egy év tapasztalatairól beszélt a Krónikának.
Ismét Erdélyben örömmuzsikál Mága Zoltán hegedűművész, a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjével kitüntetett, Prima Primissima-díjas magyar zenész október 29. és november 7. között.
Erdélyben, a Partiumban és a Bánságban lép színpadra a napokban Lackfi János József Attila-díjas író, költő, aki lányával, Lackfi Dorottya énekessel és Sinha Róbert gitárossal együtt tart irodalmi-zenés előadásokat. Lackfi Jánossal beszélgettünk.
Partiumi és bánsági településeken mutatja be október végén és november elején történelmi témájú színházi előadásait a a Budapesten működő, délvidéki gyökerű Magyar Kanizsai Udvari Kamaraszínház. A társulat vezetője, Andrási Attila elmondta, Kárpát-medence-szerte föllépnek előadásaikkal, amelyek a kise
Öt állomásos erdélyi turnét kezd szerdán a Magyar Nemzeti Táncegyüttes Kárpátok visszhangja címmel.
Donizetti Szerelmi bájital című vígoperájával turnézik a Magyar Állami Operaház kamionszínpadával augusztus 24. és szeptember 1. között nyolc erdélyi városban.
Négyállomásos erdélyi koncertkörútra indul a magyarországi Mörk zenekar. A turné első helyszíne a temesvári Reflektor Venue, ahol szerdán este lép fel a banda, csütörtökön pedig Kolozsváron, az Atelier Caféban. A marosvásárhelyi J’ai Bistrot-ban március 15-én, a szatmárnémeti Gravel Roomban március 16-án koncerteznek.
Az Erdélyben először turnézó Slow Village budapesti hiphop együttessel bulizhatnak együtt azok, akik részt vesznek a Nest által szervezett slam poetry bajnokság februártól kezdődő előválogatóin.
Különleges előadást, kamionszínpadon játszódó vígoperát mutat be a magyar Állami Operaház nyolc székelyföldi településen, a turné pénteken kezdődik. Az operaházi művészek a Budapesttől távol eső településekre is el szeretnék juttatni az opera műfaját.
Három erdélyi városban lép színpadra a The Qualitons pszichedelikus soul-beat zenekar. A magyarországi együttes csütörtökön 21 órától a kolozsvári Atelier Caféban koncertezik.