Bírálta Romániát az orosz külügyminisztérium, amiért a román külügy szerdán kiutasított két orosz diplomatát Romániából.
A román katonákra Romániában van szükség, mert eleve kevesen vannak, ezért nem indokolt román békefenntartó csapatokat küldeni Ukrajnába, ha megszületik a fegyverszünet – jelentette ki Crin Antonescu, a kormánypártok elnökjelöltje.
Moszkva megtorolja, hogy Bukarest egy orosz katonai attasét és helyettesét nemkívánatos személlyé nyilvánította – közölte egy külügyminisztériumi tisztségviselő.
Ismét „megtalálta” Romániát Elon Musk techmilliárdos, az amerikai kormányzati takarékosságért felelős hatóság (DOGE) Donald Trump által kinevezett vezetője: ezúttal cenzúrával vádolta meg az országot.
Nicușor Dan kijelentette, az orosz titkosszolgálat közleménye riasztó jelzés a román állam számára.
Engedik-e indulni a bukaresti hatóságok Călin Georgescut a májusi államfőválasztáson? Kétségtelenül ez a kérdés foglalkoztatja jó ideje a romániai választóknak a közélet iránt érdeklődő részét, de persze magukat a politikai élet szereplőit is.
Oroszország nem szabhatja meg a román hatóságoknak, hogy ki ellen indíthatnak büntetőeljárást, és azt sem mondhatja meg, hogy kire szavazzanak a román állampolgárok – közölte kedden Marcel Ciolacu miniszterelnök.
Háborús bűnösökről elnevezett utcák nevének megváltoztatására szólította fel az Elie Wiesel Holokausztkutató Intézet Bukarest és Kolozsvár elöljáróit.
Romániának fel kell adnia hagyományos gyávaságát és segítenie kell Ukrajnának, és ennek legjobb módja, ha felfegyverkezik – véli Traian Băsescu volt román elnök.
A szexuális bűncselekményekkel gyanúsított Andrew Tate jobboldali influencer és testvére, Tristan a floridai Fort Lauderdale-ben szállt le, miután csütörtökön magángéppel elhagyták Romániát – közölte Mateea Petrescu, a testvérek szóvivője.
Csütörtökön közzétett jelentésében jelentősen rontott a román gazdaság 2024-es és 2025-ös növekedésére vonatkozó előrejelzésein az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD).
Románia egészségügyi rendszere ismét a szervdonorok alacsony számának problémájával szembesül, mivel a statisztikák szerint az összes azonosított potenciális donornak csak egyharmada válik adományozóvá.
A bukaresti kormány új prefektusokat és alprefektusokat nevezett ki csütörtöki ülésén.
Horațiu Potra zsoldosvezér lakásán a román rendőrök lőfegyfereket, gránátokat, lőszereket, 25 kilogramm aranyat és 3,3 millió eurót találtak.
Franciaország, Németország és Hollandia bukaresti nagykövetsége is olyan üzeneteket tett közzé az X-en csütörtökön, amelyekben a romániai demokráciába és jogállamiságba vetett bizalmukat fejezték ki.
Újra a budapesti Nemzeti Színházban rendez Silviu Purcărete világhírű román rendező, az Olasz szalmakalap című előadás bemutatóját március 7-én tartják.
Hiányos demokráciából hibrid rezsimre minősítette vissza a The Economist Romániát a legfrissebb, 2024-es évre vonatkozó demokráciaindexében.
Egyre csökken a különbség a külföldön dolgozó romániai vendégmunkások és a Romániában dolgozó, az Európai Unión kívülről származó vendégmunkások által hazaküldött pénzösszegek között.