Befejeződött hétfő délután II. Erzsébet néhai brit uralkodó búcsúszertartása a londoni Westminster-apátságban.
Végső búcsút vesznek hétfőn II. Erzsébet királynőtől. Az egész napos szertartássorozaton több száz magas rangú hazai és külföldi meghívott lesz jelen, köztük állam- és kormányfők, valamint az európai monarchiák uralkodói.
Több mint négykilométeres sor alakult ki csütörtök reggelre II. Erzsébet királynő londoni ravatala előtt. A múlt héten elhunyt néhai brit uralkodó koporsóját előző este ravatalozták fel a londoni parlament legősibb épületében, a Westminster Hallban.
Klaus Iohannis államfő részt vesz II. Erzsébet brit királynő temetési szertartásán, amit hétfőn tartanak a londoni westminsteri apátságban – tájékoztatott kedden az Államelnöki Hivatal.
A brit parlamentbe látogatott III. Károly brit király, ahol a törvényhozás két házának elnökei részvétüket nyilvánították édesanyja, II. Erzsébet királynő múlt heti elhunyta nyomán. Az új uralkodó ezt követően a skót fővárosba, Edinburgh-be utazott.
Megérkezett vasárnap kora este a néhai brit uralkodó, II. Erzsébet királynő koporsóját szállító és kísérő járműkonvoj Edinburghba, Skócia fővárosába. A menet a királyi család nyári rezidenciájáról, a skóciai Balmoral kastélyából indult.
Szeptember 19-én vesznek végső búcsút II. Erzsébet királynőtől – jelentette be szombaton a Buckingham-palota.
Az ősi törvények előírásának megfelelően formálisan is az Egyesült Királyság uralkodójává nyilvánították szombaton III. Károly királyt.
Gróf Kálnoky Tibor abban bízik, hogy III. Károly brit király továbbra is ellátogat a háromszéki Zalánpatakon lévő házába, igénybe veszi a székelyföldi arisztokrata és családja vendégszeretetét.
Megérkezett péntek délután londoni rezidenciájára, a Buckingham-palotába III. Károly király, aki előző este elhunyt édesanyja, II. Erzsébet királynő halálának pillanatában lépett az Egyesült Királyság trónjára.
Nemzeti gyász kezdődött pénteken az Egyesült Királyságban az előző nap elhunyt néhai uralkodó, II. Erzsébet királynő emlékére.
Több bukaresti állami vezető és a brit uralkodóházzal rokoni kapcsolatot ápoló román királyi család feje is részvétüzenetben fejezte ki együttérzését II. Erzsébet halála miatt csütörtökön.
II. Erzsébet páratlan államfői képességével és állhatatosságával hozzájárult az Egyesült Királyság és Egyesült Államok közötti szövetség elmélyítéséhez és különlegessé tételéhez – áll a Fehér Ház közleményében, amelyet II. Erzsébet halál&a
A nőtől, az édesanyától, a királynőtől, az európai államfőtől búcsúzunk – közölte a köztársasági elnök II. Erzsébet királynő, az Egyesült Királyság uralkodójának halálhírére reagálva csütörtök este a Facebook-oldalán.
III. Károly néven lépett az Egyesült Királyság trónjára a csütörtökön elhunyt II. Erzsébet királynő legidősebb fia – közölte csütörtök este a Clarence House, az eddigi trónörökös londoni hivatala.
Elhunyt II. Erzsébet királynő, az Egyesült Királyság uralkodója – közölte csütörtökön a Buckingham-palota.
Orvosi felügyelet alatt áll II. Erzsébet királynő, miután orvosai aggasztónak találták egészségi állapotát – közölte csütörtökön a Buckingham-palota. A 96 esztendős brit uralkodó londoni hivatalának szóvivője a rövid tájékoztatásban közölte azt
Párizsban elfogták Romániai Pál Fülöp herceget, aki ellen nemzetközi elfogatóparancs volt érvényben, ugyanis nyoma veszett, miután 2020 decemberében jogerős börtönbüntetést kapott.