Vészesen sok a dohányzó fiatal – Szakértők óva intik a kamaszokat az elektromos cigarettáktól, ízesített termékektől is

Vészesen sok a dohányzó fiatal – Szakértők óva intik a kamaszokat az elektromos cigarettáktól, ízesített termékektől is

A 13 és 15 év közöttiek egyharmada, azaz több mint 220 ezer romániai gyerek legalább egyszer már rágyújtott, ami rendkívül nagy veszélyeket rejt magában a társadalomra nézve, ám a Krónikának nyilatkozó szakemberek szerint a hazai dohányzásellenes kampányok csupán „félénk ki lépések”. Az orvosok ú

2020. november 03., kedd

Koronahatás: nőttek a cigarettagyártók bevételei

Az idei év első kilenc hónapjában 500 millió lejjel több adót fizetett be a román államkasszába a British American Tobacco, ezzel a költségvetésbe idén átutalt összeg meghaladta a 7 milliárd lejt – hívja fel a figyelmet közleményében a cigarettagyártó.

Koronahatás: nőttek a cigarettagyártók bevételei
2020. október 05., hétfő

Az élelmiszerek, az italok és a dohánytermékek pörgették a kiskereskedelmet

Az év első nyolc hónapjában 1,3 százalékkal nőtt a román kiskereskedelmi forgalom volumene a tavalyi év azonos időszakához mérten – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) által hétfőn nyilvánosságra hozott adatsorokból.

Az élelmiszerek, az italok és a dohánytermékek pörgették a kiskereskedelmet
2020. május 31., vasárnap

Egyre jobban terjed az elektromos cigaretta használata a serdülőkorú fiatalok körében

Egyre elterjedtebb az elektromos cigaretták és más hevített dohánytermékek használata a 13 és 19 év közötti gyerekek és fiatalok körében – hívja fel a figyelmet az egészségügyi minisztérium, hangsúlyozva, hogy a serdülőkori nikotinfogyasztás amellett, hogy növeli a felnőttkori függőség kialakulásának kockázatát,&

Egyre jobban terjed az elektromos cigaretta használata a serdülőkorú fiatalok körében
2020. május 19., kedd

Búcsú a mentolos cigarettától – Fellendülhet a feketekereskedelem

Nagyjából félmillió romániai dohányos marad szerdától kedvenc füstölgője nélkül, miután egy európai uniós irányelv miatt eltűnt a boltok polcairól minden „pattintós” mentolos vagy más ízesítésű cigaretta.

Búcsú a mentolos cigarettától – Fellendülhet a feketekereskedelem
2019. december 16., hétfő

Kutatás: az elektromos cigaretta jelentősen növeli a krónikus tüdőbetegségek kockázatát

Az elektromos cigaretta jelentősen növeli a krónikus tüdőbetegségek, mint az asztma, a bronchitisz és a krónikus obstruktív tüdőbetegség kockázatát a Kaliforniai Egyetem tudósainak új tanulmánya szerint, amely az első hosszú távú vizsgálat az e-cigaretta és a légzőszervi betegségek közötti kapcsolatról az Egyesült Államok teljes lakoss&a

Kutatás: az elektromos cigaretta jelentősen növeli a krónikus tüdőbetegségek kockázatát
2019. december 06., péntek

Kiskorúak épségével „kereskednek”: számos boltos zavartalanul kiszolgálja itallal és dohánytermékkel a kamaszokat

Hiábavalónak bizonyul a hatósági figyelmeztetés, majd az azt követő pénzbírság: számos kereskedő még így is hajlandó alkohol- és dohánytermékekkel kiszolgálni a kiskorúakat. Az eladók csak az üzleti profitra hajtanak, hidegen hagyja őket a tizenéves gyerekek egészségkárosítása.

Kiskorúak épségével „kereskednek”: számos boltos zavartalanul kiszolgálja itallal és dohánytermékkel a kamaszokat
2019. szeptember 27., péntek

Már egy tucat halálos áldozata van az elektromos cigaretta szívásának az Egyesült Államokban

Immár tizenkét halálos áldozata van az elektromos cigaretta szívásának az Egyesült Államokban – jelentette be az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC) csütörtökön.

Már egy tucat halálos áldozata van az elektromos cigaretta szívásának az Egyesült Államokban
2019. május 31., péntek

Patikusok a dohányzás elleni tájékoztató kampányban – szakmai tanácsokkal is segítenék a leszokni akarókat

Gyógyszertárban dolgozó patikusok segítségével szeretne küzdeni a dohányzás ellen az a román–magyar–amerikai vegyes kutatócsoport, amely 2014 óta a hazai dohányzási szokásokat tanulmányozza.

Patikusok a dohányzás elleni tájékoztató kampányban – szakmai tanácsokkal is segítenék a leszokni akarókat
2018. október 10., szerda

Első házként elutasította a szenátus az elektronikus cigaretták zárt közterekben való betiltását célzó javaslatot

Első házként elutasította szerdán az szenátus azt a tervezetet, amely előírná, hogy a megszokott cigaretták közé sorolják az elektronikus cigarettákat, és ezzel azok használatát is betiltsák a zárt közterekben.

Első házként elutasította a szenátus az elektronikus cigaretták zárt közterekben való betiltását célzó javaslatot
2018. április 12., csütörtök

Törvénytervezet: betiltanák az elektromos cigaretták használatát a zárt, nyilvános helyeken

Betilthatják az elektromos cigaretták használatát a nyilvános, zárt térben. A szenátus elé terjesztett módosítás a 2002/349-es törvényen változtatna.

Törvénytervezet: betiltanák az elektromos cigaretták használatát a zárt, nyilvános helyeken
2018. április 12., csütörtök

A füstmentes dohányzás is káros – Az új típusú eszközöket is kitiltanák a nyilvános, zárt helyekről a tüdőgyógyászok

Számos tüdőgyógyász osztja Raed Arafat államtitkár véleményét, miszerint a hagyományos cigarettához hasonlóan az új típusú dohányzóeszközöket is be kellene tiltani a zárt, nyilvános helyeken.

A füstmentes dohányzás is káros – Az új típusú eszközöket is kitiltanák a nyilvános, zárt helyekről a tüdőgyógyászok
2018. március 21., szerda

Hadat üzent Arafat a dohányzásnak: eltávolították az újfajta cigaretta reklámjait

Az elektromos és az újfajta dohányzóeszközöket is ugyanolyan veszélyesnek tartja Raed Arafat, mint a hagyományos cigarettát, az államtitkár emiatt az ezeket népszerűsítő reklámok teljes betiltását kéri.

Hadat üzent Arafat a dohányzásnak: eltávolították az újfajta cigaretta reklámjait