Kenőpénz elfogadása miatt vették őrizetbe a kolozsvári székhelyű Babeş–Bolyai Tudományegyetem resicabányai kirendeltségének egyik tanárát.
Egy számjegyű inflációs rátát vetít előre friss elemzésében a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Karának (KGTK) kutatócsoportja.
Problémásnak nevezte csütörtökön Klaus Iohannis államfő Lucian Bode belügyminiszter doktori disszertációjának ügyét.
Elkerüli idén a recessziót Románia gazdasága, a bruttó hazai termék (GDP) növekedése azonban 2023-ban 2,5 százalékra lassul, ami egyértelműen elmarad az egy évvel korábban becsült 4,7 százalékos ütemtől – vetíti előre a BBTE kutatócsoportja.
Románia nem most, hanem már 2019-ben megelőzte Magyarországot az éves bruttó átlagbérek tekintetében – közölték a Krónika megkeresésére a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem közgazdászai.
Lucian Bode belügyminiszter doktori disszertációja mélységesen helytelen, a plágiumvádak nagy része beigazolódott – tudatta szerdán a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) etikai bizottsága a mű második elemzése nyomán.
Beperelte a Babeș–Bolyai Tudományegyetem etikai bizottságát Lucian Bode belügyminiszter, így próbálva megakadályozni a plágiumgyanú beigazolását – adta hírül a Pressone.ro portálon Emilia Șercan újságíró.
Egységesen a fókuszváltást tartja a legfontosabbnak a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem Alkalmazott Pszichológia Intézetének munkaközössége egy évvel Szamosközi István professzornak az egyetemről való eltávolítása után.
A kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) ismét megvizsgálja Lucian Bode belügyminiszter doktori dolgozatát, miután újabb plágiumgyanú merült fel azzal kapcsolatban.
A Babeș–Bolyai Tudományegyetem csütörtökön ünnepélyes keretek között tiszteletbeli doktorrá (Doctor Honoris Causa) avatta Lovász László akadémikust, egyetemi tanárt, Abel-díjas matematikust Kolozsváron.
A kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) szerdán arról tájékoztatott, hogy továbbította az oktatási minisztériumnak.
Idézetbeli hibákat és máshonnan másolt szövegrészleteket tartalmaz Lucian Bode román belügyminiszter doktori dolgozata a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) etikai bizottsága által lefolytatott vizsgálat következtetése szerint.
Nagyon fontos a magyar nyelvű oktatással is rendelkező állami egyetemek és az erdélyi magyar magánegyetemek közötti együttműködés, de amit lehet, azt az állami egyetemen kell megvalósítani – jelentette ki a Krónikának adott interjúban Soós Anna.
„Azt szeretnénk, hogy érezze az erdélyi magyar közösség: itt van az ő akadémiai otthona” – jelentette ki Daniel David, a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) rektora a magyar tagozat 150. jubileumi ünnepségén.
Tizedik alkalommal szervez egyetemi nyílt napokat az erdélyi magyar középiskolások részére a Babeş–Bolyai Tudományegyetem magyar tagozata és a Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézet Középiskolások hosszú hétvégéje a BBTE-n címmel szeptember 22. és 24. között.
Romániában a recesszió könnyebben elkerülhető, mint az Európai Unió egészében a BBTE friss elemzése szerint.
A kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem idén is az egyetlen romániai felsőoktatási intézmény, amely felkerült a neves Sanghaji Listára, a világ egyetemeinek egyik legjelentősebb rangsorába. Nemzetközi szinten a 800-900. közötti intervallumban szerepel.
A kolozsvári filmszakos végzős hallgatók alkotásait a napokban tekinthette, tekintheti meg a nagyközönség a kincses városban. Kedden vetítik a Babeș-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Magyar Film és Média Intézete vizsgázóinak filmjeit a Művész moziban.