Fotó: Agerpres
Románia 2030–2031-ben tervezi üzembe helyezni a cernavodai atomerőmű harmadik reaktorát, amelyet amerikai támogatással építenek meg – nyilatkozta kedden Cosmin Ghita, a Nuclearelectrica vezérigazgatója.
2021. március 02., 17:572021. március 02., 17:57
A cernavodai atomerőművet működtető román állami vállalat vezére elmondta, hogy ideális esetben 2024-ben kezdődhet el a kivitelezés, addig a beruházás előkészítése zajlik. Mint mondta, ezzel az ütemtervvel teljesíthető az a cél, hogy 2030-ig vagy legkésőbb 2031-ig üzembe helyezhető legyen a megépíteni tervezett 3-as és 4-es reaktor közül legalább az egyik, Románia klímaváltozási országos tervének megfelelően.
A vezérigazgató az Agerpres hírügynökség szerint kedden egy konferencián elmondta, hogy a cernavodai atomerőmű üzembe helyezésével 170 milliárd tonna széndioxid kibocsátását akadályozták meg, és lehetővé tették 11 ezer állás létrehozását, az ország bruttó hazai termékéhez pedig évente 600 millió euróval járultak hozzá.
Románia tavaly októberben állapodott meg az Egyesült Államokkal a cernavodai atomerőmű bővítéséről és aláírták a hosszú távú atomenergetikai együttműködésről szóló elvi megállapodást.
így a két reaktor az amerikai AECOM vállalat irányításával, francia és kanadai vállalatok bevonásával épülhet meg.
A cernavodai atomerőmű első reaktorát 1996-ban, a másodikat 2007-ben helyezték üzembe. 1400 megawatt összesített teljesítményükkel Románia villamosenergia-szükségletének mintegy 22 százalékát képesek fedezni. A 3-as és a 4-es reaktorok kapacitása a korábbi tervek szerint szintén 1400 megawatt lenne, így az atomerőmű teljesítménye megkétszereződne.
A kormánypártok potenciális jelöltjei közül Daniel Băluță lenne a legesélyesebb a főpolgármesteri tisztség elnyerésére, ha a következő vasárnap tartanák Bukarestben az időközi választásokat – derül ki a CURS felmérésének vasárnap közzétett eredményeiből.
A szeptember 1-30. között tartó Tengerpart mindenkinek elnevezésű program keretében a turisták a nyári főszezonhoz képest akár 60 százalékkal olcsóbban üdülhetnek.
Az elmúlt 24 órában 25 riasztás érkezett a hegyimentő szolgálathoz, amelynek munkatársai 35 személynek nyújtottak segítséget – számolt be vasárnap a Facebook-oldalán a Salvamont.
Egy 73 éves külföldi motorosra támadott a medve a Transzfogarasi úton, az Argeș megyei Valea lui Stan térségében. A rendőrök megállapították, hogy az eset akkor történt, amikor a motoros a zsúfolt forgalom miatt megállt.
Négy ember életét vesztette szombat délután, miután a jármű, amelyben utaztak, felborult Albeștii de Muscel községben, az Argeș megyei Portăreasa hegyvidéki térségben.
Két ember belefulladt a Snagovi-tóba a péntek esti vihar közben, Argeș megyében pedig egy beszakadt tetőzet végzett egy emberrel.
Nincs készülőben háború Romániában, és senkit nem visznek el katonának – jelentette ki pénteken Ionuț Moșteanu védelmi miniszter, a közösségi médiában terjedő álhíreket cáfolva.
A roncsautóprogram módosított pályázati útmutatója szerint idén 18 500 lejjel támogatja az állam az elektromos és a hidrogén üzemanyagcellás autók vásárlását.
Románia gazdasági helyzete annyira súlyos, hogy bárki is kerüljön hatalomra és bárki is legyen a miniszterelnök, ha Ilie Bolojan „holnap távozik”, akkor is meg kell hozni a szükséges intézkedéseket – jelentette ki Cătălin Drulă.
Alexandru Nazare pénzügyminiszter azokra a felvetésekre reagált, amelyek szerint a közüzemi és egyéb szolgáltatók 21 százalékos áfát alkalmaztak a júliusi fogyasztásra, noha az áfamelés csak augusztus 1-től lépett érvénybe.
szóljon hozzá!