Megkezdődött Ion Iliescu pere az 1989-es forradalom ügyében

Megkezdődött Ion Iliescu pere az 1989-es forradalom ügyében

Nevet a végén? Ion Iliescu évtizedeken át sikeresen elkerülte a felelősségrevonást

Fotó: MTI/EPA

Csaknem harminc évvel az 1989-es decemberi forradalomként emlegetett, több mint ezer emberéletet követelő véres események után a román legfelső bíróságon megkezdődött az előzetes tárgyalás pénteken Ion Iliescu volt államfő és másik két vádlott büntetőperében.

MTI

2019. november 29., 14:102019. november 29., 14:10

2019. november 29., 14:502019. november 29., 14:50

A 89 éves volt elnököt és két, még életben lévő feltételezett bűntársát emberiesség elleni bűncselekményekkel, 862 ember halálát és 2150 ember sebesülését okozó katonai diverzió megszervezésével vádolják. Az ügyészek szerint 1989 decemberében, Nicolae Ceaușescu kommunista diktátor elűzése után

az állam politikai és katonai vezetését a Ion Iliescu vezette Nemzeti Megmentési Front Tanácsa (CFSN) ragadta magához, amely hatalmának legitimálása érdekében rémhírkeltéssel provokált ki fegyveres összetűzéseket.

A legfelsőbb bíróságon több mint ötszáz sértett jelentkezett abból az ötezerből, aki azért kapott idézést, hogy polgári jogi (kártérítési) igényt jelenthessen be a büntetőper során. A bíróság – amely az eljárásjogi előírások miatt volt kénytelen minden érintett felet beidézni az első tárgyalási napra – megerősített csendőri jelenléttel készült pénteken a rendkívüli tömeg fogadására. A készültségbe helyezett rohammentőkre is szükség volt, mivel a szűk előcsarnokban várakozó tanúk közül többen rosszul lettek.

A bíróság a per előzetes szakaszában dönt a vádlottak elleni esetleges kényszerintézkedésekről, a vádirat törvényességét ellenőrzi formai szempontból, és megvizsgálja, hogy szabályosan állították-e össze az ügyészek a periratot.

Iliescunak csak az ügyvédje jelent meg az előzetes tárgyaláson. A védelem szabálytalannak tartja a bizonyítási eljárást, és az újrakezdését kéri.

A katonai ügyészek három éve porolták le az 1989-es aktákat, miután az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) elmarasztalta Romániát, amiért nem szolgáltatott igazságot a forradalom sebesültjeinek, valamint a halálos áldozatok hozzátartozóinak.

A 12 kötetre rúgó, 3280 lapot tartalmazó vádirat szerint 1989. december 22. (a diktátor menekülési kísérlete) és 30. között mintegy 12 millió 600 ezer töltényt lőttek ki Romániában.

Korábbi nem hivatalos statisztikai adatok szerint

a temesvári református parókia elől induló, Nicolae Ceaușescu kommunista diktátor bukásához vezető 1989-es forradalom napjaiban 1142-en vesztették életüket,

túlnyomó többségük a diktátor elűzése után, amikor a lakossággal elhitették, hogy "terrorista" mesterlövészek lövöldöznek az utcákon Ceaușescu hatalmának helyreállítása érdekében.

A 89 éves Iliescu ellen korábban már vádat emeltek a „bányászjárásként” elhíresült, 1990. júniusi erőszakos cselekmények ügyében is, de abban a perben sem született még ítélet. A több szívműtéten átesett politikus egy ideje nem mutatkozik a nyilvánosság előtt, a novemberi elnökválasztáson mozgóurnát igényelt.

Ion Iliescu 1990 és 1996, valamint 2000 és 2004 között volt Románia államfője.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. március 04., hétfő

Jól szórakozik a magas életkorán élcelődő mémeken a 94 éves Iliescu, és nem sírja vissza a kommunizmust

Ismeri az interneten keringő, a hosszú életével kapcsolatos viccek egy részét a 94. életévét a hétvégén betöltött egykori román államfő, Ion Iliescu.

Jól szórakozik a magas életkorán élcelődő mémeken a 94 éves Iliescu, és nem sírja vissza a kommunizmust
2024. március 04., hétfő

Ellenőrző akciókkal tartaná kordában a betegszabadságokat a szakminiszter

Csak tervezett, komoly és szisztematikus ellenőrzéssel lehet elviselhető szintre korlátozni a betegszabadságok kiállítását – jelentette ki hétfőn Alexandru Rafila egészségügyi miniszter.

Ellenőrző akciókkal tartaná kordában a betegszabadságokat a szakminiszter
2024. március 04., hétfő

Román eredettörténetre hivatkozva védenék a farkasállományt civilek

A farkasok védettségi szintjének csökkentésére irányuló brüsszeli javaslat elutasítását kéri a Natura 2000 Szövetség a bukaresti környezetvédelmi, vízügyi és erdészeti minisztériumtól – közölte hétfőn a civil összefogás egyik tagszervezete, a WWF Románia.

Román eredettörténetre hivatkozva védenék a farkasállományt civilek
2024. március 04., hétfő

Kétszer is megerőszakolhattak egy bukaresti kisdiákot az iskolában, a tanintézet megpróbálta eltussolni a botrányos eseteket

Több tucatnyi szülő tiltakozott hétfőn a bukaresti Nicolae Titulescu Általános Iskola udvarán amiatt, hogy a tanintézetben kétszer is megerőszakoltak egy kisiskolást, emiatt nem merik iskolába engedni a gyereküket.

Kétszer is megerőszakolhattak egy bukaresti kisdiákot az iskolában, a tanintézet megpróbálta eltussolni a botrányos eseteket
2024. március 04., hétfő

Fellépést sürget az elhízás ellen az egészségügyi miniszter

Az életmódváltás alapvető fontosságú az elhízás elleni küzdelemben, és az iskoláknak meghatározó szerepük van abban, hogy a gyermekek elsajátítsák az egészséges életmóddal kapcsolatos alapvető ismereteket – jelentette ki Alexandru Rafila.

Fellépést sürget az elhízás ellen az egészségügyi miniszter
2024. március 04., hétfő

Az éhségsztrájktól sem riadtak vissza az Uber és a Bolt miatt tiltakozó taxisok

A taxivállalatok munkáltatói szövetségéhez (ANPOTRT) tartozó taxisok mintegy száz járművel vesznek részt hétfőn a bukaresti Alkotmány téren zajló újabb tüntetésen.

Az éhségsztrájktól sem riadtak vissza az Uber és a Bolt miatt tiltakozó taxisok
2024. március 04., hétfő

Közel kétmilliárd euró összegű csalások ügyében vizsgálódik Romániában az Európai Ügyészség

A román Laura Codruța Kövesi által vezetett Európai Ügyészség (EPPO) a hivatalos jelentés szerint 2023-ban 215, európai uniós forrásokkal kapcsolatos csalással kapcsolatos büntetőeljárást indított Romániában.

Közel kétmilliárd euró összegű csalások ügyében vizsgálódik Romániában az Európai Ügyészség
2024. március 04., hétfő

Tovább foszladozik az AUR által összekalapált „szuverenista pólus”, Simionék „tavaszi nagytakarításról” beszélnek

Tovább foszladozik a szélsőséges Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) által létrehozott „szuverenista pólus”: néhány napon belül már a második törpepárt vezetője jelentette be, hogy kilép a szövetségből, így abban csak két párt marad.

Tovább foszladozik az AUR által összekalapált „szuverenista pólus”, Simionék „tavaszi nagytakarításról” beszélnek
2024. március 03., vasárnap

Kötelező, de mégis minek? „Megrengetnék” a lakásbiztosítások piacát

A kötelező lakásbiztosítás (PAD) megszüntetését célzó törvényjavaslatot terjesztett be a parlamentbe Cristi Berea, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) szenátora.

Kötelező, de mégis minek? „Megrengetnék” a lakásbiztosítások piacát
2024. március 01., péntek

Diáklánnyal létesített szexuális kapcsolatot egy nagy nevű gimnázium tanára

Kiskorúval létesített szexuális kapcsolat alapos gyanúja miatt indított eljárást a rendőrség Ploieşti városa egyik neves gimnáziumának pedagógusával szemben.

Diáklánnyal létesített szexuális kapcsolatot egy nagy nevű gimnázium tanára
Fontos számunkra az adatai védelme!

Annak érdekében, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és hirdetéseket, közösségi médiaszolgáltatásokat nyújtsunk, valamint elemezzük a látogatottságokat, partnereinkkel együtt sütiket (cookie-kat) használunk oldalunkon. Kattintson az Elfogadom a sütiket! gombra az említett technológia webes használatának elfogadásához. Bármikor megváltoztathatja hozzájárulási beállításait.

Szükség van a hozzájárulásához!

Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.

Cookie-kezelési tájékoztató

A Príma Press Kft. által üzemeltetett kronikaonline.ro domainen keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.

A sütik feladata

Információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.

Mi a süti?

A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.

A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.

A kronikaonline.ro által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.

A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.

Alapműködést biztosító sütik

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. 

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
PHPSESSID kronikaonline.ro
Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között.
munkamenet saját
cookieControll kronikaonline.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
cookieControlPrefs kronikaonline.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
_ga google.com 2 év Harmadik fél
_gat google.com 1 nap Harmadik fél
_gid google.com 1 nap Harmadik fél

 

Preferenciális sütik:

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír/Rossz hír-funkció (kronikaonline.ro) használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

Preferenciális sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
newsvote_ kronikaonline.ro
Cikkre való szavazás rögzítése
30 nap saját

 

Hirdetési célú sütik

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.

Hirdetési célú sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
__gads google.com 2 év harmadik fél
_fbp facebook.com 3 hónap harmadik fél
ads/ga-audiences google.com munkamenet harmadik fél
DSID google.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 100 nap harmadik fél
IDE google.com 1 év harmadik fél
pcs/activeview google.com munkamenet harmadik fél
test_cookie google.com 1 nap harmadik fél
tr facebook.com munkamenet  harmadik fél

 

Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

Közösségimédia-sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
act facebook.com munkamenet harmadik fél
c_user facebook.com 1 nap harmadik fél
datr facebook.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 1 nap harmadik fél
locale facebook.com 1 nap harmadik fél
presence facebook.com munkamenet harmadik fél
sb facebook.com 1 nap harmadik fél
spin facebook.com 1 nap harmadik fél
wd facebook.com 1 nap harmadik fél
x-src facebook.com 1 nap harmadik fél
xs facebook.com 1 nap harmadik fél
 urlgen   instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 csrftoken   instagram.com  1 év  harmadik fél
 ds_user_id  instagram.com  1 hónap  harmadik fél
 ig_cb  instagram.com   1 nap  harmadik fél
 ig_did   instagram.com  10 év  harmadik fél
 mid  instagram.com  10 év  harmadik fél
 rur  instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 sessionid   instagram.com  1 év  harmadik fél
 shbid  instagram.com  7 nap  harmadik fél
 shbts  instagram.com  7 nap  harmadik fél
VISITOR_INFO1_LIVE youtube.com  1 nap harmadik fél
SSID youtube.com  1 nap harmadik fél
SID youtube.com  1 nap harmadik fél
SIDCC youtube.com  1 nap harmadik fél
SAPISID youtube.com  1 nap harmadik fél
PREF youtube.com  1 nap harmadik fél
LOGIN_INFO youtube.com  1 nap harmadik fél
HSID youtube.com  1 nap harmadik fél
GPS youtube.com  1 nap harmadik fél
YSC youtube.com   munkamenet harmadik fél
CONSENT youtube.com  1 nap harmadik fél
APISID youtube.com  1 nap harmadik fél
__Secure-xxx youtube.com  1 nap harmadik fél

 

A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:

Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage

Google Adwords: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy

Google Adsense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu

Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/

Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies

 

A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik

A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.

Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?

A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.

Alapműködést biztosító sütik:

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. 

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs, _ga, _gat, _gid, enr_cxense_throrrle.


NEM FOGADOM EL
MINDIG AKTÍV
Preferenciális sütik

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír / Rossz hír funkció használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak

Preferenciális sütik listája: newsvote_


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM
Hirdetési célú sütik:

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg

ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg

Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.


ANONIM
NORMÁL
Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak

Közösségimédia-sütik listája: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM