Klaus Iohannishoz fordult Áder János magyar államfő a Szamos nehézfémszennyezése miatt

Áder János magyar köztársasági elnök •  Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI

Áder János magyar köztársasági elnök

Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI

Klaus Iohannis román államfőhöz fordult pénteken Áder János köztársasági elnök a Szamos nehézfémszennyezése ügyében annak érdekében, hogy Románia késedelem nélkül tegyen lépéseket a most már rendszeressé vált szennyeződések miatt.

MTI

2021. február 19., 16:492021. február 19., 16:49

A magyar államfő levelében – amelyet a Köztársasági Elnöki Hivatal sajtóigazgatósága juttatott el az MTI-hez – azt kéri román kollégájától, vesse latba befolyását és a rendelkezésére álló minden eszközzel mozdítsa elő a két ország közötti két- és többoldalú, valamint az Európai Unió keretében vállalt, a környezetvédelemmel kapcsolatos nemzetközi jogi kötelezettségek betartását.

Áder János hangsúlyozta: meggyőződése szerint Románia illetékeseinek határozott lépései révén elejét lehetne venni az immár rendszeressé vált szennyeződések további ismétlődésének, a folyók és az élővilág tartós károsodásának.

A köztársasági elnök emlékeztetett arra, hogy Románia északi részén a nagy esőzések nyomán bányameddőkből kimosott nehézfémszennyezés érte el a Szamost. A folyó magyarországi szakaszán csütörtökön észlelték a szennyezést, a víz is elszíneződött, tette hozzá.

Az államfő szerint a laboratóriumi vizsgálatok több nehézfém (cink, réz, kadmium) esetén is fokozott koncentrációt mutatnak, az ártalmas komponensek mennyisége meghaladja a még elfogadhatót.

Áder János közölte, azt még nem tudni, hogy a szennyezés milyen hatással lesz a vízminőségre és az élővilágra, de az már bizonyos, hogy a Magyarország felé tartó „romániai vizek szennyezésének újabb, most már sokadik esetével kellett szembesülnünk”.

A magyar politikus felidézte, hogy a környezetszennyezés forrásából, a Máramaros megyei bányavidék lezárt tárnáiból nem most először, hanem – 2013 és 2018 után – harmadjára jutottak nehézfémek a Lápos, onnan pedig a Magyarország felé tartó Szamos folyóba.

„Meggyőződésem, hogy ezt a veszélyes helyzetet most már késedelem nélkül orvosolni kell, elejét véve annak, hogy a bányavíz ismételten károsíthassa folyóink törékeny ökoszisztémáját, mely a 2000. évi, rendkívüli pusztulást okozó ciánszennyezés óta fokozottan érzékeny a víz összetételének változásaira” – fogalmazott Áder János.

A köztársasági elnök felhívta román partnere figyelmét a bányászati hulladékkal, a környezet büntetőjogi védelmével kapcsolatos, valamint az árvízvédelmi irányelvre, továbbá a víz keretirányelvre.

Értékelése szerint ezek a kölcsönösen vállalt kötelezettségek Románia esetében is megteremtik a jogi lehetőséget a szennyezés okozóival szembeni határozott fellépésre, a felelősség megállapítására, mindenekelőtt a környezet újabb károsításának megakadályozására.

korábban írtuk

Nehézfémszennyezés érkezik Romániából a Szamoson Magyarországra
Nehézfémszennyezés érkezik Romániából a Szamoson Magyarországra

Nehézfémszennyezés érkezik Magyarországra a Szamoson Romániából – tájékoztatta az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szerdán az MTI-t.

1 hozzászólás Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 24., vasárnap

PSD-s jelölt a legesélyesebb Bukarest főpolgármesteri tisztségére

A kormánypártok potenciális jelöltjei közül Daniel Băluță lenne a legesélyesebb a főpolgármesteri tisztség elnyerésére, ha a következő vasárnap tartanák Bukarestben az időközi választásokat – derül ki a CURS felmérésének vasárnap közzétett eredményeiből.

PSD-s jelölt a legesélyesebb Bukarest főpolgármesteri tisztségére
2025. augusztus 24., vasárnap

Tengerpart mindenkinek: 53 lejnél kezdődő árak szeptemberben

A szeptember 1-30. között tartó Tengerpart mindenkinek elnevezésű program keretében a turisták a nyári főszezonhoz képest akár 60 százalékkal olcsóbban üdülhetnek.

Tengerpart mindenkinek: 53 lejnél kezdődő árak szeptemberben
2025. augusztus 24., vasárnap

Több tucatnyi ember kért segítséget a hegyimentőktől egy nap leforgása alatt

Az elmúlt 24 órában 25 riasztás érkezett a hegyimentő szolgálathoz, amelynek munkatársai 35 személynek nyújtottak segítséget – számolt be vasárnap a Facebook-oldalán a Salvamont.

Több tucatnyi ember kért segítséget a hegyimentőktől egy nap leforgása alatt
2025. augusztus 23., szombat

Ismét medve támadott egy külföldi motorosra a Transzfogarasi úton

Egy 73 éves külföldi motorosra támadott a medve a Transzfogarasi úton, az Argeș megyei Valea lui Stan térségében. A rendőrök megállapították, hogy az eset akkor történt, amikor a motoros a zsúfolt forgalom miatt megállt.

Ismét medve támadott egy külföldi motorosra a Transzfogarasi úton
2025. augusztus 23., szombat

Négyen meghaltak, miután autójuk szakadékba zuhant

Négy ember életét vesztette szombat délután, miután a jármű, amelyben utaztak, felborult Albeștii de Muscel községben, az Argeș megyei Portăreasa hegyvidéki térségben.

Négyen meghaltak, miután autójuk szakadékba zuhant
2025. augusztus 23., szombat

Több emberáldozatot követelt a péntek esti vihar

Két ember belefulladt a Snagovi-tóba a péntek esti vihar közben, Argeș megyében pedig egy beszakadt tetőzet végzett egy emberrel.

Több emberáldozatot követelt a péntek esti vihar
2025. augusztus 22., péntek

Álhíreket oszlatott szét a védelmi miniszter, senkit nem visznek el katonának

Nincs készülőben háború Romániában, és senkit nem visznek el katonának – jelentette ki pénteken Ionuț Moșteanu védelmi miniszter, a közösségi médiában terjedő álhíreket cáfolva.

Álhíreket oszlatott szét a védelmi miniszter, senkit nem visznek el katonának
2025. augusztus 22., péntek

Roncsautóprogram: az új elektromos autók vásárlása esetén a korábbi támogatás fele, 18 500 lej jár

A roncsautóprogram módosított pályázati útmutatója szerint idén 18 500 lejjel támogatja az állam az elektromos és a hidrogén üzemanyagcellás autók vásárlását.

Roncsautóprogram: az új elektromos autók vásárlása esetén a korábbi támogatás fele, 18 500 lej jár
2025. augusztus 22., péntek

Drulă: annyira rossz a gazdasági helyzet, hogy ha Bolojan távozna, az utódja sem kerülhetné el a megszorításokat

Románia gazdasági helyzete annyira súlyos, hogy bárki is kerüljön hatalomra és bárki is legyen a miniszterelnök, ha Ilie Bolojan „holnap távozik”, akkor is meg kell hozni a szükséges intézkedéseket – jelentette ki Cătălin Drulă.

Drulă: annyira rossz a gazdasági helyzet, hogy ha Bolojan távozna, az utódja sem kerülhetné el a megszorításokat
2025. augusztus 22., péntek

Pénzügyminiszter a júlusi közüzemi fogyasztásról: az áfakulcsot a számla kiállításának időpontja határozza meg

Alexandru Nazare pénzügyminiszter azokra a felvetésekre reagált, amelyek szerint a közüzemi és egyéb szolgáltatók 21 százalékos áfát alkalmaztak a júliusi fogyasztásra, noha az áfamelés csak augusztus 1-től lépett érvénybe.

Pénzügyminiszter a júlusi közüzemi fogyasztásról: az áfakulcsot a számla kiállításának időpontja határozza meg