Johannis felfedezte, hogy kétszeresen kisebbségi

Hibának nevezte a vallási fanatizmust Klaus Johannis államfő szerdán, arra reagálva, hogy a melegházasság alkotmányos tiltásáért kampányoló Viorel Iuga, a romániai baptista szövetség elnöke felszólította őt: foglaljon állást a „család és normalitás" mellett.

MTI

2016. október 19., 22:102016. október 19., 22:10

2016. október 20., 12:242016. október 20., 12:24

A Romániai Evangélikus Szövetség elnöki tisztségét is betöltő Iuga emlékeztette az államfőt: több mint hárommillió ember írta alá a Koalíció a családért nevű civil szervezet alkotmánymódosító kezdeményezését, amelyben azt követelik, hogy az alaptörvény „egy férfi és egy nő önkéntes elhatározásával létrehozott házasságaként\" határozza meg a családot, a jelenlegi alkotmány ugyanis „házastársakat\" említ. Iuga azzal fenyegette meg Johannist, hogy ha nem foglal állást a „kereszténység mellett\", majd ők foglalnak állást menesztése mellett.

Johannist szerdai sajtóértekezletén egy újságíró szembesítette a baptista egyházi vezető felszólításával. Az elnök azt mondta, „még nem jött el az ő sora\", hogy az alkotmánymódosítás ügyében állást foglaljon, de szükségesnek tartotta kihangsúlyozni: ő is egy etnikai és vallási kisebbséghez tartozik, és a maga részéről a tolerancia, a bizalom és nyitottság híve. „Vissza kell térni a toleranciához, a másik elfogadásához, jó és rossz tulajdonságaival együtt. Nem vagyunk mind egyformák, az etnikai közösségek, vallási közösségek nem egyformák. Hibás a vallási fanatizmus és az ultimátumszerű felszólítások útját járni\" – szögezte le Klaus Johannis államfő.

A Koalíció a családért nevű csoport alkotmánymódosító kezdeményezése nyáron túljutott az előzetes normakontrollon, az alkotmánymódosító törvénytervezetet pedig beterjesztették a szenátushoz. Az alkotmánybíróság szerint az alaptörvény megalkotói is egy „férfi és egy nő házassága\" értelemben használták a „házastársak\" kifejezést, mert 1991-ben nem merülhetett fel más értelmezés. Románia csak 2001-ben törölte a büntető törvénykönyvből azt a cikkelyt, amely öt évig terjedő börtönnel sújtotta a „nyilvánosság előtt mutatkozó, botrányt okozó\" homoszexuális párokat.

Romániában a parlament kétharmados többségének támogatása, valamint érvényes és eredményes népszavazás szükséges az alkotmánymódosításhoz. A Koalíció a családért azt szorgalmazza, hogy tegyék a választási kampány témájává a kérdést, és a decemberi parlamenti választással egy időben szervezzék meg a melegházasság tiltásáról szóló referendumot.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 21., csütörtök

Lekapcsolták a pénzmosással is gyanúsított polgármestert

Őrizetbe vette csütörtökön a korrupcióellenes ügyészség (DNA) Radu Cristian mangaliai polgármestert.

Lekapcsolták a pénzmosással is gyanúsított polgármestert
2025. augusztus 21., csütörtök

Védelmébe vette a külföldi munkavállalókat a munkaerő-közvetítők szövetsége Tanasă uszításával szemben

A külföldi munkaerő alkalmazása nem a román állampolgárok rovására történik, hanem végső megoldást jelent a helyi munkaerő-hiányra – figyelmeztet a Munkaerő-importőrök Szövetsége (PIFM).

Védelmébe vette a külföldi munkavállalókat a munkaerő-közvetítők szövetsége Tanasă uszításával szemben
2025. augusztus 21., csütörtök

Újra lesz rendszeres vonatjárat Bukarest és Kijev között

A Bukarest és Kijev közötti vasúti személyszállítás újraindításáról állapodott meg Románia és Ukrajna – jelentette be Ionel Scrioșteanu, a bukaresti közlekedésügyi minisztérium államtitkára.

Újra lesz rendszeres vonatjárat Bukarest és Kijev között
2025. augusztus 21., csütörtök

Megbízásból cselekedhetett a bukaresti lövöldöző sajtóértesülések szerint

Feltehetően megbízásból cselekedett az külföldi állampolgár, aki hat lövést is leadott Bukarest központjában, egy terasznál. Utólag kiderült egy török állampolgárról van szó, és más részletekről is beszámolt a román sajtó.

Megbízásból cselekedhetett a bukaresti lövöldöző sajtóértesülések szerint
2025. augusztus 21., csütörtök

Panellakást utalnak ki Traian Băsescu volt államfőnek

Jóváhagyott a kormány csütörtöki ülésén egy határozatot, amely szerint lakást utalnak ki Traian Băsescu volt államfő számára. Az erről szóló határozatot azonban Băsescu kérésére, biztonsági okokból titkosították.

Panellakást utalnak ki Traian Băsescu volt államfőnek
2025. augusztus 21., csütörtök

Román–bolgár együttműködés az illegális migráció és az embercsempészet féken tartása érdekében

Erősíti együttműködését a román és a bolgár határrendészet az illegális migráció féken tartása, az embercsempészéssel foglalkozó szervezett bűnözői csoportok felszámolása érdekében – közölte csütörtökön a bukaresti belügyminisztérium.

Román–bolgár együttműködés az illegális migráció és az embercsempészet féken tartása érdekében
2025. augusztus 21., csütörtök

Záporok, zivatarok váltják a kánikulát

Kánikulára figyelmeztető sárga, vagyis elsőfokú riasztást adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Bukarestre, valamint több bánsági, partiumi, olténiai, munténiai és dobrudzsai megyére.

Záporok, zivatarok váltják a kánikulát
Záporok, zivatarok váltják a kánikulát
2025. augusztus 21., csütörtök

Záporok, zivatarok váltják a kánikulát

2025. augusztus 21., csütörtök

Nicușor Dan Románia aduiról beszélt az ukrajnai újjáépítés kapcsán

Nicușor Dan szerdán kijelentette, hogy az Ukrajna újjáépítési folyamatában való részvétel szempontjából a logisztikai csomópontjai, a konstancai kikötő és a Duna jelentik Románia aduit.

Nicușor Dan Románia aduiról beszélt az ukrajnai újjáépítés kapcsán
2025. augusztus 21., csütörtök

Tíz év börtönbüntetésre ítélték a bedrogozva két fiatalt halálra gázoló Vlad Pascut

Tíz év letöltendő szabadságvesztésre ítélte a konstancai táblabíróság Vlad Pascut, aki két éve a 2 Mai településen drogos állapotban vezetve hal&

Tíz év börtönbüntetésre ítélték a bedrogozva két fiatalt halálra gázoló Vlad Pascut
2025. augusztus 21., csütörtök

Az oktatási miniszter még nem tudja, elkezdődik-e időben a tanév, vagy a sztrájkok miatt halasztódik

Nagyon nehéz megmondani, hogy szeptember 8-án megkezdődik-e a tanév, tekintettel a rendszerben dolgozók elégedetlenségére és arra, hogy további tiltakozásokat jelentettek be – jelentette ki Daniel David oktatási miniszter.

Az oktatási miniszter még nem tudja, elkezdődik-e időben a tanév, vagy a sztrájkok miatt halasztódik