Folytatná a Bukarest-Duna csatorna építését a román kormány

•  Fotó: Wikipédia

Fotó: Wikipédia

A román kormány folytatná a Bukarest-Duna-csatorna építését, december végéig aktualiztálják a beruházás megvalósíthatósági tanulmányát – közölte csütörtökön Sorin Grindeanu szállításügyi miniszter egy parlamenti interpellációra válaszolva.

MTI

2024. július 18., 16:432024. július 18., 16:43

2024. július 18., 16:452024. július 18., 16:45

Becslések szerint a beruházás költsége a korábban tervezett duplájára nő, mert az eddig elvégzett munkák állapota erősen leromlott a tárcavezető válasza szerint.

A beruházás költségeit egy 2018-ban készített tanulmány 1,44 milliárd euróra becsülte, ami időközben közel 2,9 milliárd euróra emelkedett

– írta az economica.net.

A Bukarest-Duna-csatorna építése 1968-ban kezdődött, szorgalmazója Nicolae Ceaușescu, a Román Kommunista Párt főtitkára volt. Szakértői becslések szerint 1989 decemberéig a munkálatok 70 százalékát végezték el 2,7 milliárd euró összértékben. A rendszerváltás után a beruházást leállították forráshiány miatt.

A Bukarest-Duna-csatorna két dél-romániai folyó, az Argeș és a Bukaresten átfolyó Dambovița hajózhatóvá tételét feltételezi, az előbbit 73,2, az utóbbit 30,4 kilométeren.

A Dambovițán 14 méteres szintkülönbséget kell leküzdeni két zsilippel, az Argeșen pedig 53 méterest négy zsilippel. A korábbi megvalósíthatósági tanulmány szerint a két folyón maximum kétezer tonnás, 110 méter hosszú és 11,4 méter széles uszályok közlekedhetnek majd. Bukarestnek két kikötője lenne összeköttetésben a Dunával, azon keresztül pedig a Fekete-tengerrel.

Sorin Grindeanu nem bocsátkozott becslésekbe a munkálatok megkezdésének időpontját illetően, ugyanakkor emlékeztetett arra, hogy a megvalósíthatósági tanulmány szerint a kivitelezés öt évet igényel.

A csatornán a tanulmány szerint évi 24 millió tonna árut lehetne szállítani, azonban egyes szakértők szerint a beruházás gazdasági megtérülése kétséges.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 08., kedd

David: csökken az óraadó tanárok óradíja

Daniel David oktatási miniszter kedden egy videóüzenetben felhívta a figyelmet arra, hogy a deficitcsökkentő intézkedéscsomag előírja az óraadó tanárok óradíjának csökkentését is.

David: csökken az óraadó tanárok óradíja
2025. július 08., kedd

Rengeteg munkát adott a tűzoltóknak a szélsőséges időjárás

Az elmúlt 24 órában a kánikula és a viharok nagyon sok munkát adtak a katasztrófavédelmi felügyelőség munkatársainak – számolt be kedden a belügyminisztérium.

Rengeteg munkát adott a tűzoltóknak a szélsőséges időjárás
2025. július 08., kedd

Grindeanu a megszorító intézkedéseket bírálja, bár a PSD is tagja a koalíciónak

Bírálta Sorin Gridneanu, a kormánykoalíció legnagyobb pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) ügyvivő elnöke a kormány által felelősségvállalással beterjesztett gazdasági megszorító intézkedések egyes elemeit.

Grindeanu a megszorító intézkedéseket bírálja, bár a PSD is tagja a koalíciónak
2025. július 08., kedd

Kedden még velünk marad a hőség, 41 fok is lehet

Kedden is kitart a kánikula szinte az egész országban – figyelmeztetnek a meteorológusok.

Kedden még velünk marad a hőség, 41 fok is lehet
2025. július 08., kedd

Felmérés: a többség egyelőre elégedett Nicușor Dan tevékenységével

A romániai polgárok szűk többsége egyelőre elégedett Nicușor Dan nemrég hivatalba lépett államfő tevékenységével – derül ki egy közvélemény-kutatásból.

Felmérés: a többség egyelőre elégedett Nicușor Dan tevékenységével
2025. július 07., hétfő

Jó hírrel szolgált a miniszterelnök a végleges állású tanároknak

Ilie Bolojan kijelentette, hogy a deficitcsökkentő intézkedések hatálybalépése után a végleges állású tanárok nem veszítik el a munkahelyüket, nem csökken a fizetésük, és nem szűnnek meg az ösztöndíjak sem.

Jó hírrel szolgált a miniszterelnök a végleges állású tanároknak
2025. július 07., hétfő

Bolojan a felelősségvállaláskor: a megszorító intézkedések vészhelyzetben hozott döntések

A kormány felelősséget vállalt hétfőn a bukaresti parlamentben a számos megszorítást tartalmazó deficitcsökkentő intézkedéscsomagért.

Bolojan a felelősségvállaláskor: a megszorító intézkedések vészhelyzetben hozott döntések
2025. július 07., hétfő

Általános sztrájk körvonalazódik az egészségügyben a szakszervezetek szerint

A megszorító intézkedések ellen tiltakoztak hétfőn a parlament melletti Izvor parkban a tanügyi és az egészségügyi alkalmazottak szakszervezetei.

Általános sztrájk körvonalazódik az egészségügyben a szakszervezetek szerint
2025. július 07., hétfő

Declic: csökkentsék most a pártok támogatását, ne a költségvetés kiigazításakor

A Declic Közösség hétfőn felszólította a kormányt, hogy a pártszubvenciók csökkentését építse be a deficitcsökkentő intézkedésekről szóló törvénytervezetbe, amelyért hétfőn felelősséget vállal a parlamentben.

Declic: csökkentsék most a pártok támogatását, ne a költségvetés kiigazításakor
2025. július 07., hétfő

Nyílt levélben kéri a CSM több mint ötven bíró nyugdíjazásáról szóló elnöki rendelet aláírását

Nyílt levélben fordult a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) Nicușor Danhoz, miután az államfő nem írta alá 51 bíró nyugdíjazásáról vagy kinevezéséről szóló elnöki rendeletet.

Nyílt levélben kéri a CSM több mint ötven bíró nyugdíjazásáról szóló elnöki rendelet aláírását