Olguța Vasilescu román munka- és családügyi miniszter arra figyelmeztette a demonstrációkon részt vevő szülőket, hogy ha gyermekeiket is elviszik, törvénytelenséget követnek el, és emiatt a rendőrség tízezer lejig terjedő bírsággal sújthatja őket – közölték csütörtökön a román lapok.
2017. február 16., 12:332017. február 16., 12:33
2017. február 16., 13:172017. február 16., 13:17
A több mint két hete tartó bukaresti korrupcióellenes megmozdulás-sorozaton részt vevő fiatal szülők közül sokan gyermekeikkel együtt járnak demonstrálni, de február 4-én úgynevezett „gyermekdemonstrációt” is szerveztek, amelyen több ezer szülő vonult ki gyermekével játszani a kormány előtti térre, és a kezükben tartott táblákon, illetve a gyermekekre aggatott feliratokon korrupciómentes, korrekt országot követeltek a következő nemzedék számára.
A miniszter egy sajtóértekezleten beszámolt arról: a gyermekjogvédelmi hatósághoz (ANPDCA) 29 bejelentés érkezett, amelyek szerint ezek a szülők visszaéltek gyermekükkel. Arra a kérdésre, hogy azok a politikusok, akik gyermekeikkel együtt mennek szavazni, nem követnek-e el hasonló visszaélést, Vasilescu rámutatott, „nem kell túlozni”, a gyermekeket veszélyeztető kockázatokat nem lehet összehasonlítani.
A miniszter szerint az ANPDCA-nak nincsenek eszközei, hogy a feljelentéseket kivizsgálja, a rendőrségre hárul a feladat, hogy az ügyben eljárjon és kiszabja a törvényes bírságokat. Kiderült, hogy a feljelentések többsége nem nevezte meg a „vétkes” szülőket, egyetlenegy volt közülük névre szóló: egy joghallgató Nicușor Dant, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnökét panaszolta be amiatt, hogy kisgyerekével vett részt a tüntetéseken.
Daniela Gheorghe, a gyermekvédelmi civil szervezetek szövetségének elnöke a szociálliberális kormánnyal kritikus Digi 24 hírtelevízióban kommentálva az ügyet érthetetlennek nevezte, miért a kormány épülete előtt játszó gyerekekért aggódik a ANPDCA, ahelyett, hogy azoknak a valóban bajba jutott gyerekeknek az ügyét vizsgálná, akik családi erőszaknak esnek áldozatul, kimaradnak az iskolából, télen kilométereket gyalogolnak a hóban, hogy eljussanak az iskolába, vagy akiket magukra hagytak a külföldön szerencsét próbáló szülők.
Az Adevărul című liberális lap csütörtöki száma szerint a hatósági fenyegetőzés hatására a közösségi portálokon újabb felhívás jelent meg, amely arra biztatja a szülőket, hogy szombaton ismételjék meg a két héttel korábbi „gyermektüntetést” a kormány székháza előtt.
Nicușor Dan azt közölte, az Egyesült Államok elnökének, Donald Trumpnak a részvétele az Ukrajnára vonatkozó békeszerződés létrejöttében „elengedhetetlen”.
A Nemzeti Liberális Párt kedden egyhangúlag megszavazta, hogy a liberálisok támogatják az adóügyi intézkedéseket tartalmazó második deficitcsökkentő csomagot, ezzel szemben a Szociáldemokrata Párt (PSD) szerint a tervezet módosításra szorul.
Havi közel 200 ezer eurót fizet a legfelsőbb bíróság a Román Kereskedelmi és Iparkamarának az ideiglenes székhelye bérléséért – derítette ki a G4Media portál.
A Mangalia-Nagyvárad vonalon közlekedő CFR-vonat egyik kocsijának ablaka betört és az utasokra zuhant, három személy megsérült.
Elsősegélyben részesítettek a hegyimentők kedden egy fejsérüléseket szenvedett 9 éves kislányt, akire eszméletlenül találtak rá a Bilea-tó közelében.
Ilie Bolojan miniszterelnök kedden az igazságszolgáltatás reformjáról egyeztetett Alex Florența legfőbb ügyésszel, különös tekintettel a bírák és ügyészek nyugdíjazásának új szabályozására, ami része a második deficitcsökkentő csomagnak.
A tanügyi szakszervezeti szövetségek elutasították Ilie Bolojan miniszterelnöknek azt a kijelentését, miszerint az elmúlt években csökkent volna a tanárok kötelező heti óraszáma.
Újabb szociáldemokrata párti (PSD) politikus utasította el, hogy a párt közösen kormányozzon a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR).
Az országos helyreállítási tervbe (PNRR) foglalt beruházások tervezett módon folytatódnak, hogy a 2026. augusztus végéig megvalósítható projekteknek biztosított legyen a finanszírozásuk – jelentette ki hétfőn Ilie Bolojan.
Nicușor Dan hétfőn családostól Verespatakon járt, ahol meglátogatta a római kori tárnákat, és találkozott a Fogadj örökbe egy házat Verespatakon műemlékvédelmi program önkénteseivel.
szóljon hozzá!