Aggodalomra ad okot az, hogy a román kormány sürgősségi rendeletben, nem pedig a megfelelő parlamenti folyamat keretében hajtotta végre a büntető törvénykönyvre vonatkozó – később ugyan visszavont – jogszabályi módosításokat – jelentette ki az Európa Tanács (ET) kedden kiadott nyilatkozatában.
2017. április 18., 18:482017. április 18., 18:48
2017. április 18., 20:492017. április 18., 20:49
A strasbourgi székhelyű Európa Tanács korrupcióellenes szakértőkből álló csoportjának (GRECO) véleménye szerint az olyan messzemenő következményekkel járó kezdeményezéseket, amelyek egyebek mellett a hivatali visszaélésre, hanyag kezelésre, érdekellentétre vonatkozóan hajtanak végre jogszabályi változtatásokat, a parlamentnek alaposan meg kell vizsgálnia és ellenőriznie kell. „Szükséges szem előtt tartani az ország korrupcióellenes kötelezettségvállalásait és a szakértői csoport ajánlásait minden jövőbeli jogalkotási kezdeményezés esetében\" – hangsúlyozták.
A GRECO-csoport szakértői elismerték, hogy az új büntető törvénykönyv és egyéb jogszabályi módosítások a vesztegetéshez és a befolyással való üzérkedéshez kapcsolódóan javarészt megfelelnek a korrupcióra vonatkozó büntetőjogi egyezményeknek. Elmondták, Románia megfogadta a korrupció büntethetővé tételére és politikai támogatások átláthatóságára vonatkozó korábbi ajánlásokat, ugyanakkor arra szólították fel a román hatóságokat, hogy tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy a jogszabályok teljes mértékben megfeleljenek az ajánlásoknak.
A román szenátus február közepén erősített meg azt a sürgősségi kormányrendeletet, amellyel a bukaresti kormány hatálytalanította a büntető törvénykönyv (Btk.) és perrendtartás módosításáról szóló előző, országos tiltakozási hullámot kiváltó sürgősségi rendeletét. A Sorin Grindeanu vezette kormány február elején elfogadott sürgősségi rendelete egyebek mellett a hivatali visszaélésre, hanyag kezelésre, érdekellentétre vonatkozó cikkelyeknél enyhített a Btk. szigorán. A román kormány sürgősségi rendeletben azonban hatálytalanította a vitatott intézkedését.
Az új rendelet eltörölt minden olyan Btk.-módosítást, amely február 11-én lépett volna hatályba, átmentette viszont a régi rendelet néhány olyan rendelkezését, amely a büntető perrendtartást módosította. Ez utóbbiak közül viszont kikerült az új rendeletből az az – a gyanúsítottak és ügyészség közti vádalkuk gyakorlatát korlátozó – intézkedés, amely szerint csak fél évnél nem régebbi bűncselekményről lehet feljelentést tenni a vádhatóságnál.
A kormány vitatott sürgősségi rendelete arra hivatkozva enyhített a Btk. korrupcióellenes szigorán, hogy a büntetőjog több cikkelye alkotmányellenesnek bizonyult, és ezeket ki kell javítani. Az ellenzék szerint azonban a kormány olyan rendelkezéseket is „becsempészett\" a vitatott rendeletbe, amelyeket semmilyen alkotmánybírósági határozat nem tett szükségessé, viszont akadályozzák a korrupcióval vádolt politikusok felelősségre vonását.
A román alkotmány szerint a kormány kivételes esetekben avatkozhat be a törvényalkotásba azonnal hatályba lépő sürgősségi rendeletekkel, amelyeket a későbbiekben a parlamentnek is meg kell vitatnia: megerősítheti, módosíthatja vagy elvetheti őket.
A parlamenti választásoknak a december elsejei nemzeti ünnepen való megtartása „a demokrácia ünnepe is lehet” – jelentette ki a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke, Nicolae Ciucă csütörtökön.
Tüntetni készülnek hétfőn a Könyvelői Irodák Munkaadói Szövetségének tagjai és más könyvelési szakemberek a „jogalkotói hatalommal való visszaélések és elnyomó adóügyi intézkedések” ellen, amelyek szerintük mélyen érintik a romániai vállalkozókat.
Továbbra is Mircea Geoană, a NATO főtitkár-helyettese rendelkezik a legnagyobb támogatottsággal a lehetséges államfőjelöltek közül – derül ki a legfrissebb felmérésből.
A bukaresti kormánykoalíciót alkotó Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) vezetőinek sikerült megállapodniuk az idei államfőválasztás időpontjáról: az első fordulót november végén tartják.
Augusztus 15–31. között kézbesíti a posta a nyugdíjasoknak az újraszámolt nyugdíjukról szóló határozatot – tájékoztatott szerda este az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP).
A Drugtest szondákkal járművezetőkön végzett és pozitív eredményt mutató tesztek 15-20 százalékát érvénytelenítették a biológiai minták laboratóriumi elemzése után – közölte szerdán a Román Rendőrség.
Jövő héttől kezdődően a tervek szerint egy hónapos időtartamra napközben lezárják az ország egyik legforgalmasabb tranzitútvonalát, az Olt völgyén keresztül vezető DN7-es jelzésű főutat – jelentette be szerdán Sorin Grindeanu közlekedési miniszter.
Románia 2022-ben a GDP 16,2 százalékának megfelelő összeget fordított szociális védelemre, 0,4 százalékkal kevesebbet, mint előző évben – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) szerdán közzétett adataiból.
A romániai polgárok többsége pártfüggetlen személyt szeretne államfőként az ország élén látni – derül ki a legfrissebb felmérésből.
A romániaiak 39 százaléka elégedett az állami egészségügyi szolgáltatásokkal – derül ki egy kedden nyilvánosságra hozott európai felmérésből.