A kommunizmus borzalmait bemutató múzeum létesül a román parlament épületében

Az új múzeum a Nép Házának nevezett  épületben kapna helyet, amelyben a román parlament is működik.

Az új múzeum a Nép Házának nevezett épületben kapna helyet, amelyben a román parlament is működik.

A kommunizmus borzalmait bemutató múzeum létesül a parlament épületében – döntötte el szerdán a képviselőház.

MTI

2019. június 26., 17:552019. június 26., 17:55

A bukaresti parlament alsóháza ügydöntő jogkörrel szavazott a törvénytervezetről, amelyet a törvényhozói testület 276 támogató vokssal, két tartózkodás mellett fogadott el. A szenátus korábban elutasította a tervezetet. A jogszabályt Klaus Johannis államelnöknek kell aláírnia ahhoz, hogy hatályba lépjen.

A törvény szerint a múzeum az 1945-1989 közötti időszak társadalmi, gazdasági és kulturális életét mutatja be úgy, hogy a közönség megfelelő módon tájékozódhasson a kommunista rezsim ellenfelei ellen elkövetett erőszakról, gyilkosságokról, kínzásokról.

A múzeumnak a kiállítandó anyagát közintézményekkel való együttműködésekből, adományokból, vásárlásokból kell előteremtenie. A múzeum a kulturális minisztérium alárendeltségébe tartozik, amelynek a jogszabály hatályba lépésétől számított 120 napon belül határozatot kell beterjesztenie a kormányhoz a múzeum megalapításáról.

Az új múzeum éppen abban a – Nép Házának nevezett – épületben kapna helyet, amelyben a román parlament is működik. A gigantikus méretű épület rendkívül költséges volt, és arra volt hivatott, hogy kielégítse az egykori Nicolae és Elena Ceaușescu kommunista diktátorházaspár szeszélyeit és luxusigényét, miközben Románia lakossága nélkülözéseket volt kénytelen elszenvedni. Az épületben működik már egy kortárs művészeti múzeum.

A kommunizmus borzalmait bemutató múzeum megalapítása nem új ötlet, Traian Băsescu volt államfő is javasolta 2006-ban, amikor egy, történészek által készített jelentés alapján elítélte a
kommunizmust. Az ő két elnöki mandátuma alatt azonban nem valósult meg, ezért 2014 decemberében Temesváron az 1989-es romániai rendszerváltozás 25. évfordulója alkalmából Klaus Johannis jelenlegi elnök is szorgalmazta az alapítást.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 18., hétfő

Bolojan a polgármestereknek: a PNRR-be foglalt beruházások tervezett módon folytatódnak

Az országos helyreállítási tervbe (PNRR) foglalt beruházások tervezett módon folytatódnak, hogy a 2026. augusztus végéig megvalósítható projekteknek biztosított legyen a finanszírozásuk – jelentette ki hétfőn Ilie Bolojan.

Bolojan a polgármestereknek: a PNRR-be foglalt beruházások tervezett módon folytatódnak
2025. augusztus 18., hétfő

Nicușor Dan Verespatakra látogatott a családjával

Nicușor Dan hétfőn családostól Verespatakon járt, ahol meglátogatta a római kori tárnákat, és találkozott a Fogadj örökbe egy házat Verespatakon műemlékvédelmi program önkénteseivel.

Nicușor Dan Verespatakra látogatott a családjával
2025. augusztus 18., hétfő

Az energetikai rendszer elleni kibertámadásoktól tart a kormány, kiberbiztonsági központot hoz létre

Nőtt a többszörös kibertámadás lehetősége a romániai energetikai rendszer ellen az energiaügyi minisztérium szerint, ami nyomást gyakorolna az árakra, a kormány ezért kiberbiztonsági incidensekre reagáló központot kíván létrehozni.

Az energetikai rendszer elleni kibertámadásoktól tart a kormány, kiberbiztonsági központot hoz létre
2025. augusztus 18., hétfő

Rekeszeket szerelnének fel a szemetesekre, hogy megelőzzék a betétdíjas csomagolások utáni guberálást

A betétdíjas visszaváltási rendszer (RetuRO) keretében külön rekeszeket szerelhetnek fel a szemetesekre, hogy megelőzzék a betétdíjas csomagolások utáni guberálást.

Rekeszeket szerelnének fel a szemetesekre, hogy megelőzzék a betétdíjas csomagolások utáni guberálást
2025. augusztus 18., hétfő

Továbbra is csak „fél lábbal” vesz részt a koalíció munkálatain a PSD

A Szociáldemokrata Párt (PSD) ügyvivő elnöke, Sorin Grindeanu hétfőn kijelentette, hogy a második deficitcsökkentő csomag közigazgatással és az adómódosításokkal kapcsolatos intézkedéseiről további egyeztetésekre van szükség a koalícióban.

Továbbra is csak „fél lábbal” vesz részt a koalíció munkálatain a PSD
2025. augusztus 18., hétfő

Több tízezer külföldi diák tanul romániai egyetemeken, Magyarország az élmezőnyben

Az elmúlt öt egyetemi évben (2019–2024) több mint 55 000 külföldi hallgató végzett alap-, mester- és doktori képzésen romániai egyetemeken – derül ki a Profit.ro által ismertetett hivatal

Több tízezer külföldi diák tanul romániai egyetemeken, Magyarország az élmezőnyben
2025. augusztus 18., hétfő

Nem kell már felmutatniuk a határon a kiskorúak kísérőinek a bűnügyi nyilvántartásról szóló bizonylatot

Változtak a kiskorúak külföldre utazásának szabályai: ezentúl a gyerekeket kísérő felnőtteknek – nagyszülők, rokonok, barátok – nem kell felmutatniuk papíralapú bizonylatot a bűnügyi nyilvántartásukról (cazier judiciar).

Nem kell már felmutatniuk a határon a kiskorúak kísérőinek a bűnügyi nyilvántartásról szóló bizonylatot
2025. augusztus 18., hétfő

Hosszú hétvégi mérleg: kevesebb esethez riasztották a katasztrófavédelmet, mint tavaly

A hosszú hétvégén a tűzoltók által kezelt beavatkozások több mint 70 százaléka sürgősségi orvosi segítségnyújtás volt – tájékoztatott hétfőn a katasztrófavédelmi főfelügyelőség (IGSU).

Hosszú hétvégi mérleg: kevesebb esethez riasztották a katasztrófavédelmet, mint tavaly
2025. augusztus 18., hétfő

Pótérettségi: a vizsgázók kevesebb mint harmada ért el legalább 6-os átlagot

Az idei pótérettségin részt vett fiatalok 28,4 százalékának sikerült a vizsgája az óvások előtti eredmények szerint – közölte az oktatási minisztérium.

Pótérettségi: a vizsgázók kevesebb mint harmada ért el legalább 6-os átlagot
2025. augusztus 18., hétfő

Fritz: nem vesszük el a beruházásokra szánt pénzt, mert ami nincs, azt nem lehet elvenni

A kormány nem nyesi vissza a beruházásokra szánt összegeket, mert ami nem létezik, azt nem lehet visszanyesni – szögezte le Dominic Fritz temesvári polgármester, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke egy hétfőn.

Fritz: nem vesszük el a beruházásokra szánt pénzt, mert ami nincs, azt nem lehet elvenni