Vissza kell mennünk a hitünkért, ne csupán szemlélői, hanem cselekvő résztvevői legyünk életünk közösségeinek, hogy mindannyian rátaláljunk a családi asztal és az oltár közösségére – hangzott el az idei fogadalmi pünkösdi búcsú szentbeszédében.
Több mint félezren indultak el Székelyudvarhelyről Csíksomlyóra gyalogosan pénteken kora reggel. A népes keresztalja a Kis Szent Teréz-plébániánál gyülekezett, ahonnan a misét követően, rendezett sorokban, fegyelmezetten, énekelve indultak útnak.
A Vizsolyi Biblia hasonmását is bemutatják pünkösd vasárnapján a Bikafalva határában lévő nyereg nyugati csúcsán, ahol a szabad ég alatt tartanak úrvacsorás istentiszteletet.
Magyar nyelvű szentmisét mutatott be és fiatalokat bérmált szombaton Bukarestben, a Minden Kegyelmek Édesanyjának nevét viselő Barátok templomában Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek.
Különleges égi jelenségnek lehettünk tanúi péntek este, ugyanis egy geomágneses vihar következtében (amit napszél okoz), sarki fényt lehetett látni nálunk is.
Újabb mandátumot vállalna, csapatával pedig tovább folytatná a munkát Szentegyházán Lőrincz Csaba polgármester.
A XXXV. Kájoni János Egyházikórus-találkozót tartják április 27-én, szombaton 10 órától Gyergyótekerőpatakon.
A magyarok az imádságban találják meg az erőt, elszántságot, hogy még a jelenlegi történelmi körülmények között is követhessétek a népetekből sarjadt szentek és boldogok példáját – mondta Ferenc pápa az ezerötszáz fős Magyar Nemzeti Zarándoklat tagjainak.
A kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Házban szerda este lezajlott nyitóünnepséggel kezdetét vette a hatodik alkalommal megszervezett Országos Magyar Nyelvű Római Katolikus Hittanolimpia, amelyen 12 megye 156 diákja méri össze tudását.
Nagy igény volt az unitárius nőszövetségeken belül a vezetői és mentálhigiénés képzésekre, ezért egy képzéssorozat harmadik állomásaként az elmúlt hétvégén Sepsiszentgyörgyön is megszervezték a nőknek szóló mentálhigiénés hétvégét.
Válságos időben menedék, betegségben kórház, magányban találkozóhely a nagyajtai Varjúvár-dombon tornyosuló templom. Az épületegyüttes teljes körű felújítását 2022-ben fejezték be, azóta csodájára járnak hívők és turisták.
Szűk háromperces videóban igyekszünk visszaadni az idei csíksomlyói pünkösdi búcsú hangulatát. Szól a harang, csengő, orgona, a zarándokok pedig benépesítik a hegynyerget.
Habár nem zárult le teljesen a pereskedés – új eljárások is indultak –, mostanra visszakapta a szentegyházi önkormányzat a húsz éve koncesszióba adott Szentegyháza Gyöngye termálvizű strandot.
Visszakapta eredeti barokk stílusát a csíkszeredai Szent Kereszt plébániatemplom oltára, azonban hagytak rajta pár kockát az utókornak a 20. századi olajfestésekről, ezeket retusálják, hogy a szemnek ne legyen zavaró.
Közösséget és templomot akar építeni Nagy Gábor és Orsolya, református lelkészek, akiket vasárnap iktattak be Marosvásárhelyen a Tulipán utcai református gyülekezetbe.
A magyar kormány segítségével és a helyiek összefogásával teljesen megújult a 150 esztendeje épült székelyszenterzsébeti református templom. A hagyományokra való építkezés és a hit fontosságát hangsúlyozták a vasárnapi hálaadó istentisztelet felszólalói.
Nehéz szakmai kérdésnek bizonyul, hogy mi legyen a kászonfeltízi, romos állapotú Katalin-kápolna sorsa. A helyiek kezdeményezésére első lépésként az egykori oltárasztalt mentették meg, nemrég pedig a 17. századi oltártöredékekből építettek új oltárt.
Tragikus körülmények között elhunyt Bíró István, a Madéfalvi Református Missziói Egyházközség lelkipásztora április 10-re virradóra. A lelkipásztor a Szentegyháza határában bekövetkezett keddi baleset súlyos sérültje volt.
Egy személyt életveszélyes állapotban, koponyasérüléssel szállítottak kórházba, ketten pedig megsérültek egy közúti balesetben Szentegyháza Csíkszereda felőli kijáratától nem messze, kedden délben.