Teréz anya szobra az olaszországi Ravennában
Fotó: 123RF
Egy emberöltő ritkán elég ahhoz, hogy az életszentség hírében álló kortársunkat a boldogok avagy szentek között tisztelhessük. Az augusztus 5-én, csütörtökön ünnepelt szent, Kalkuttai Teréz (1910–1997), milliárdok Teréz anyája ritka kivétel. Koronás fők, befolyásos állami vezetők hajoltak meg a kis termetű, szárit viselő albán apáca előtt, aki bátorságával, hitével és szeretetével előbb Kalkutta, majd a világ legszegényebbjeinek felemelésére szentelte életét.
2019. szeptember 05., 10:322019. szeptember 05., 10:32
2019. szeptember 05., 18:282019. szeptember 05., 18:28
A Loretói Miasszonyunk szerzetesnőjeként egy dardzsilingi vonatutazáson döbbent rá az indiai kasztrendszer páriáinak nyomorúságos helyzetére.
1950-ben kapott jóváhagyást a Szeretet Misszionáriusai szerzetestársulat, amely előbb Indiában, majd világszerte elterjedt. 1965 óta pápai jogú társaság.
Tevékenységét számos kitüntetéssel ismerték el, 1979-ben Béke Nobel-díjat kapott. Már életében szentként tisztelték. II. (Szent) János Pál pápa avatta boldoggá 2003-ban, Ferenc pápa 2016-ban emelte a szentek sorába. A Katolikus Ifjúsági Világtalálkozó és az általa alapított Szeretet Misszionáriusainak védőszentje.
Letelepítette „leányait”, és a templom, illetve a rendház felépítését kezdeményezte, amihez támogatókat is szerzett. Visszatért 1992-ben, amikor a két létesítményt felszentelték.
Bizonyos körülmények között több egészségügyi szolgáltatásra is ingyen lesznek jogosultak az egészségbiztosítással nem rendelkezők júliustól. Különböző vizsgálatok, konzultációk, laborvizsgálatok szerepelnek az ingyenessé váló szolgáltatások között.
Csíkszeredában és Székelyudvarhelyen már átveszik a lejárt szavatosságú gyógyszereket, Marosvásárhelyen azonban csak most készül erre a sürgősségi kórház. Az egészségügyi minisztérium már tavaly szabályozta a készítmények leadásának módját.
A Szent György Napok irodalmi eseményeinek sorába illeszkedve hétfőn este közönségtalálkozót tartottak a sepsiszentgyörgyi unitárius templomban: egy házaspár, két közkedvelt alkotó rajongói töltötték meg a padsorokat.
A Vadon Egyesület a sepsiszentgyörgyi Erzsébet park felső sétányára várja az természetfotók iránt érdeklődőket április 24-én, szerdán 18 órakor. Ekkor nyitják meg ugyanis a Transnatura Természetfotó Klub Varázslatos természet című kiállítását.
A szabadságharc mécsesei – Női honvédek – 200 éve született Bányai Júlia, az 1848-as forradalom és szabadságharc honvédszázadosa címmel nyílik kiállítás Sepsiszentgyörgyön.
Több székelyföldi egyesület projektje nyert támogatást a MOL Románia és a Polgár-Társ Alapítvány Zöldövezet programjának idei kiírásán. Az eredményeket, a támogatásra javasolt egyesületek listáját közzétették a zöldövezet.ro oldalon.
Képekbe zárt haza címmel nyílik kiállítás szerdán 17 órakor a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban. A fotókat Weinstock Ernő készítette 1940–1944 között Észak-Erdélyben.
Az egészséges és aktív életmód előmozdítása érdekében indított támogató csoportot a kézdivásárhelyi idősek számára a Gyulafehérvári Caritas. Az első, bemutató jellegű találkozót kedden délután tartották.
Idén is megtartják a Hagyományőrző Napot a gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Gimnáziumban április 25-én, csütörtökön. A 19. alkalommal megrendezett esemény fénypontja a népviseletbe öltözött ünneplők körtánca lesz.
Idén 50 éves az 1974-ben létrejött Gyergyószárhegyi Művésztelep. Az évfordulót méltó módon ünneplik meg, kiállításokkal, szakmai konferenciával és természetesen jubileumi művésztáborral.
szóljon hozzá!