Fotó: Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház
Kiemelkedő eredményeket ért el stroke ellátása terén a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház az Európai Stroke Egyesület szerint: a 2020-as év ESO Angels díjai között a trombolízist végző romániai kórházak sorában 12 másik egészségügyi intézmény mellett a csíkszeredai kórházat is elismerték. Az egészségügyi központ arany fokozatot érdemelt ki.
2021. július 27., 12:092021. július 27., 12:09
2021. július 27., 13:262021. július 27., 13:26
A stroke-ellátás csapatmunka, melynek során a mentősöknek, a sürgősségis, radiológus és neurológus szakorvosoknak, valamint ezen osztályok személyzetének csapatban kell dolgozniuk ahhoz, hogy a beteg időben megkapja a szükséges kezelést. Akinél ugyanis alkalmazható ez az eljárás, annak négy és fél órán belül meg kell kapnia a kezelést, ezért a tünetek – arc-asszimmetria, gyengeségérzet az egyik karban, beszédzavarok – észlelése esetén azonnal mentőt kell hívni, hogy a szakemberek közbe léphessenek – olvasható a bejegyzésben.
A Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházban 2020-ban nyolcvankét trombolízist végeztek, idén pedig mostanáig negyvenöt ilyen beavatkozás volt. Ez a vérrögoldó kezelés életmentő lehet, és sokat javíthat az agyi érkatasztrófát elszenvedett páciensek életminőségén.
A díjjal a stroke-ellátás terén kimagasló eredményeket elérő központokat és kórházakat kívánják ösztönözni.
Tizennégy házkutatást tartottak szerdán a Maros megyei rendőrök Marosvásárhelyen, Marosludason, Mezőceked és Mezőzáh községekben a marosludasi ügyészség koordinálásával orvhalászat ügyében.
Hetedik alkalommal is megmutatták a diákoknak, hogy a tudomány igen is menő a Heuréka 7.0 nevet viselő program záróeseményén szerdán, melynek célja az élményközpontú tanulás, és hogy az iskoláskorúak megszeressék a tudományokat, illetve művészeteket.
A kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Házban szerda este lezajlott nyitóünnepséggel kezdetét vette a hatodik alkalommal megszervezett Országos Magyar Nyelvű Római Katolikus Hittanolimpia, amelyen 12 megye 156 diákja méri össze tudását.
Csak idő kérdése, hogy „berúgja az ajtót” a kullancsszezon – vélik a szakemberek, akik szerint nem érdemes elbagatellizálni ennek a kis vérszívó csípésének a következményeit, hiszen az állatok akár könnyen bele is hallhatnak egy-egy csípés szövődményeibe.
A századik születésnapját ünneplő Tompos Erzsébetet köszöntötték szerda délután a csíktaplocai plébániatemplomban – derül ki Korodi Attila, Csíkszereda polgármesterének Facebook-bejegyzéséből.
A baj akkor kezdődik, amikor valaki önként, amolyan hályogkovács-módra közszereplést vállal, és a közösségi oldalán (hol máshol?) kiütköző stílusából az anyanyelve iránti ijesztő igénytelenség köszön vissza.
Elkezdődött Marosvásárhelyen a 31. Tudományos Diákköri Konferencia (TDK), ahol a magyar egyetemi hallgatók anyanyelvükön mutathatják be tudományos dolgozataikat. Az április 24-től 27-ig tartó rendezvénynek idén is a Kultúrpalota a fő helyszíne.
Elkezdődik a csíkszeredai piac belső udvarának aszfaltozása hétfőn – tájékoztat Facebook-oldalán Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere.
A Román Posta az ortodox húsvét előtt kézbesíteni tudja a nyugdíjakat, ez azonban attól is függ, hogy mikor érkezik meg számlájára a pénz – nyilatkozta szerdán a vállalat vezérigazgatója.
Már csak a hatósági engedélyeztetés van hátra a sepsiszentgyörgyi Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház új sürgősségi osztályának megnyitás előtt, amelynek átadási határideje ez év vége.
szóljon hozzá!