Képünk illusztráció
Fotó: Borbély Fanni
Idén nyáron nem emelkedik az általános áfakulcs – jelentette ki szombati sajtótájékoztatóján a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke, Dominic Fritz.
2025. június 21., 19:032025. június 21., 19:03
2025. június 21., 19:142025. június 21., 19:14
A politikust egyebek mellett arról faggatták az újságírók, hogy sikerült-e dűlőre jutni az áfa (TVA) kapcsán az új kormány programjáról szóló egyeztetéseken – számolt be az Agerpres.
Fritz elmondta, hogy a kormányprogramról a szombati nap folyamán is lesz egy megbeszélés a Cotroceni-palotában, a tervezett intézkedésekről pedig a miniszterelnök-jelölt fog beszámolni. „Azt azonban megerősíthetem, hogy
– fogalmazott. Hozzátette, októberben ismét megvizsgálják az ország pénzügyi helyzetét, és ennek függvényében újabb döntéseket hoznak majd.
Temesvár polgármestere azt is elmondta, hogy
Dominic Fritz kijelentette, tisztában vannak azzal, hogy a koalíciót alkotó pártoknak eltérőek az elképzeléseik, de bíznak benne, hogy Nicușor Dan államfő iránymutatása, Ilie Bolojan miniszterelnök-jelölt határozottsága és a kormányzati partnerek őszintesége működőképessé teszi a koalíciót.
A parlament épületén lévő antennák és elektromágneses mezőt generáló berendezések azonnali leszerelését kérték pénteken a szenátus alkalmazottainak szakszervezetei, arra hivatkozva, hogy a kormány korlátozni készül a veszélyességi bérpótlékot.
A marosvásárhelyi magyar közösség ünnepét, a Vásárhelyi Forgatagot idén augusztus 27–31. között szervezik meg, idén pedig a „vásárhelyiség” köré épül. A tizenkettedik családi rendezvényen mindenki talál magának való programot idén is.
Hatvanmillió lejből újítják fel a Csíkszentmártoni Korai Fejlesztő és Rehabilitációs Központot. Hargita Megye Tanácsa és a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház partnerségben pályázott európai uniós és kormányforrásokra.
Idén 23 Hargita megyei templom és műemlék felújítására, restaurálására biztosít 1,6 millió lejt Hargita Megye Tanácsa – soron kívüli ülést tartottak pénteken.
Májusban áprilishoz képest 139 lejjel, azaz 2,5 százalékkal 5508 lejre csökkent a nettó átlagbér Romániában – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet. A bruttó átlagbér 9187 lej volt májusban, 228 lejjel kisebb, mint az előző hónapban.
Zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztást adott ki pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) az ország 16 megyéjére.
Székelyudvarhelyen jelenleg több helyszínen is javában zajlanak a munkálatok a nagy mobilitási projekt részeként, így a közlekedőknek érdemes figyelni az időszakos korlátozásokra. Mutatjuk, hol vannak korlátozások, és mi szabadul fel a közeljövőben.
Az Országos Statisztikai Intézet (INS) pénteken közölt adatai szerint az elmúlt egy évben a friss gyümölcsök és a vasúti szállítás drágult a legnagyobb mértékben, míg a cukor vagy a földgáz ára kisebb volt idén júniusban, mint egy évvel korábban.
Akit érdekel őseink történelme – legyen szó az ősi vallásról, lovas népünk mibenlétéről vagy a korai magyar hősök történelmi szerepéről –, annak idén is ott a helye a 2025. augusztus 8–10. között tartott VIII. Ősök Napja ünnepen.
Elérhető a Határtalanul program legújabb pályázata csütörtöktől – jelentette be a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára csütörtökön Sátoraljaújhelyen, a Rákóczi-táborban tartott sajtóeseményen.
szóljon hozzá!