Gyerekek kerültek kórházba, ételmérgezés történhetett egy Hargita megyei gyermektáborban

Gyerekek kerültek kórházba, ételmérgezés történhetett egy Hargita megyei gyermektáborban

Az ilyen történetek tanulságként szolgálhatnának a szülők számára a gyermektábor kiválasztását illetően

Fotó: Pethő Melánia

A rosszullétre panaszkodó első két gyermeket a Gyilkostótól a Neamț megyei Békás település kórházába vitték, majd amikor aggasztóvá vált a helyzet és mentőt kellett hívjanak, mert egyre több gyermek lett rosszul, a Hargita megyei szakhatóságok csak akkor szereztek tudomást a történtekről. A panzió, ahol a nem bejelentett gyermektábort tartották, már megkapta az első bírságot, noha a kivizsgálás még csak most kezdődött. A történet a szülők számára tanulságként is szolgálhat a gyerektáborok kiválasztását illetően.

Széchely István

2023. augusztus 23., 14:072023. augusztus 23., 14:07

Ételmérgezés történhetett egy gyilkostói panzióban, ahol 6–8 gyermek lett rosszul, kettőt pedig mentő vitt kórházba kedden emésztőrendszeri panaszok miatt. A Hargita Megyei Népegészségügyi Igazgatóság és a Hargita Megyei Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóság egyaránt kivizsgálást indított az ügyben.

A panzióba a napokban érkezett meg 36 gyermek Konstanca megyéből, akiket egy Konstanca megyei magáncég által megszervezett gyermektáborba fizettek be szüleik.

A gyermektábor nem volt bejelentve a megyei tanfelügyelőségnél, így az egészségügyi szakhatóságnak sem volt tudomása róla.

Amint arról Tar Gyöngyi, a Hargita Megyei Népegészségügyi Igazgatóság vezetője tájékoztatta a Székelyhont, a 13 éves korú gyerekek közül kezdetben csak ketten voltak rosszul, ám őket – „nem tudni, kinek a nagyszerű ötletére” – a szomszédos Neamț megyei Békás kórházába vitték. Békás egyébként 33 kilométerre található Gyilkostó településtől, Gyergyószentmiklós közelebb lett volna, hiszen az csak 26 kilométerre van.

Idézet
Így viszont, hogy Békásra vitték őket, mi nem kaptunk értesítést az esetről. Az orvos ilyenkor köteles értesíteni a területileg illetékes egészségügyi igazgatóságot, de mivel a panzió Hargita megyében van, a Neamț megyeiek nem jöhetnek át ide, ellenőrizni

– magyarázta Tar Gyöngyi. Szerinte azonban a Neamț megyei egészségügyi szakhatóság sem kapott értesítést a történtekről, ugyanis az bekerült volna a népegészségügyi igazgatóság országos riasztási rendszerébe, és azt látták volna Hargita megyében is, de nem láttak ilyen értesítést a békási kórház részéről.

Amikor már kezdett aggasztóvá válni a helyzet...

„Amikor már kezdett aggasztóvá válni a helyzet, mert más gyerekek is rosszul lettek, kihívták a mentőt, és akkor a mentőszolgálat értesített minket, így tegnap este óta, éjszakába nyúlóan megkezdtük a vizsgálatokat.

Idézet
Két gyermeket a mentő bevitt a Gyergyószentmiklósi kórházba, de nincsenek nagyon rosszul, tehát a helyzet úgymond stabilizálódott.

De a vizsgálat zajlik, mert nem tartották be az előírásokat, a panziónak nem volt félretéve ételmintája, ami kötelező módon kellett volna legyen, tehát mi nem tudtuk azt megvizsgálni” – közölte a megyei egészségügyi igazgatóság vezetője, kitérve arra is, hogy ezért a panzió már megkapta az első bírságot.

Galéria

Képünk illusztráció

Fotó: Pinti Attila

Egyébként

az egység legálisan működik, de nem gyermektáborként, hanem turisztikai egységként, és étkeztetésre is van engedélyük.

Amúgy még nem nyert igazolást, hogy a panzióban történt ételmérgezés, ám ez a valószínűbb eshetőség, ugyanis a gyermekek már egy napja ott tartózkodtak és mind ugyanazokat a tüneteket mutatták: hányinger, rossz közérzet, hőemelkedés, néhányuknál pedig hasmenés is jelentkezett. Az igazgatóság bekérte a székletmintákat a kórháztól, de panzióban vízmintát is vettek, és egyéb körülményeket is vizsgálnak az ankét során.

A Gyilkos-tónál „gyilkos” a víz

Vizsgálatot indított az ügyben Hargita Megyei Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóság is. István Róbert, a szakhatóság vezetője megkeresésünkre elmondta, ők elsősorban a konyhát vizsgálják ilyenkor, megnézik, mikor történt az utolsó fertőtlenítés, van-e szerződésük ilyen szakvállalkozással, ellenőrzik az ételekhez felhasznált alapanyagok kísérődokumentumait,

az ételmintákat viszont sajnos nem tudják bevizsgálni, ugyanis azokat nem tartotta meg a panzió.

Mintát vesznek ugyanakkor a panzióban használt vízből is, ugyanis a tapasztalataik alapján a Gyilkos-tó környékén a víz okozza a leggyakoribb problémákat, vezetékes víz hiányában ugyanis saját kutakat működtetnek ott a vendéglátóhelyek.

Tavaly is történt egy hasonló eset, ott is ez volt az ok, ám az súlyosabb ügy volt, ugyanis annak a panziónak, amelyben az a gyermektábor működött, engedélye sem volt közétkeztetésre, így az 50 ezer lejes bírság mellett a működését is felfüggesztették és a rendőrség is kivizsgálást indított ellenük. Az is egy hasonló gyermektábor volt, nem volt bejelentve a tanfelügyelőségnél, és egy kolozsvári magáncég egy Neamț megyeivel közösen szervezte temesvári gyermekeknek – magyarázta a szakhatóság vezetője.

Tanulságként szolgálhatna

Tar Gyöngyi is felelevenítette a tavalyi esetet, hangsúlyozva, hogy az ilyen történetek tanulságként szolgálhatnának a szülők számára a gyermektábor kiválasztását illetően.

„Kérem a szülőket, gondoljanak bele abba, hogy ha olcsó valami és az interneten hirdetik, az nem biztos, hogy jó is, és megbízható. Vannak ilyen magáncégek, akik beszedik a pénzt, abból valamennyit leszerződnek, meghirdetik az interneten és ráharapnak a szülők. Én igyekeztem a sajtó segítségével is elmondani a nyár elején, hogy

Idézet
minden olyan tábort, amit a megye területén szerveznek, jelentsék be.

Mi bekértük hivatalosan a tanfelügyelőségtől is ezt, és minden helyszínt, amit bejelentettek, meglátogattunk előre, hogy ne utólag legyen baj, tehát hogy előre ellenőrizzük le, hogy rendben van-e az ivóvízforrás, az élelemtárolás, a szállásolás, a higiéniai körülmények, a vécék száma stb. De ha ilyen magánakciók történnek, ha nem hivatalos a szervezés, akkor ott nagy a kockázat, és ezt a szülőknek tudniuk kell” – hangsúlyozta Tar Gyöngyi.

1 hozzászólás Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 25., csütörtök

Több pénz kell a kézilabdacsapatnak, kevesebb jut a zöldövezetek rendezésére és a rendezvényekre

Összesen egymillió lejt csoportosított át a székelyudvarhelyi önkormányzati képviselő-testület csütörtöki ülésén a Városi Sportklub kézilabdacsapatának, hogy indulhasson a Bölények Ligájában. A döntésnek ára van, hiszen így kevesebb pénz jut máshová.

Több pénz kell a kézilabdacsapatnak, kevesebb jut a zöldövezetek rendezésére és a rendezvényekre
2024. április 25., csütörtök

Segítség a gólyáknak: fészektartó került egy villanyoszlopra Csíkszeredában

A csíkszeredai Fürdő utca és a Hajnal utca találkozásánál levő oszlopra a villanyszolgáltató munkatársainak segítségével fészektartót helyeztek fel a gólyák számára.

Segítség a gólyáknak: fészektartó került egy villanyoszlopra Csíkszeredában
2024. április 25., csütörtök

Iktatta támogatói aláírásait az újabb mandátumért induló Soós Zoltán

Soós Zoltán, Marosvásárhely polgármestere csütörtök délelőtt iktatta a választókerületi irodában a második polgármesteri jelöléséhez szükséges támogatói aláírásokat.

Iktatta támogatói aláírásait az újabb mandátumért induló Soós Zoltán
2024. április 25., csütörtök

A jelölési dokumentációk iktatásának napja

A jelölési dossziék iktatásának napja volt a csütörtöki. A Kovászna Megyei Tanács RMDSZ-es tanácsosjelöltjei Tamás Sándor tanácselnökkel az élen iktatták a jelölési dossziéikat. Csíkszeredában is hasonló esemény zajlott.

A jelölési dokumentációk iktatásának napja
A jelölési dokumentációk iktatásának napja
2024. április 25., csütörtök

A jelölési dokumentációk iktatásának napja

2024. április 25., csütörtök

Árvízvédelmi készültség Székelyföldön is

Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízvédelmi készültséget rendelt el csütörtökön az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) tizenegy megye folyóvizeire, részben Székelyföld is érintett.

Árvízvédelmi készültség Székelyföldön is
Árvízvédelmi készültség Székelyföldön is
2024. április 25., csütörtök

Árvízvédelmi készültség Székelyföldön is

2024. április 25., csütörtök

Székelyföldről is mentek segíteni a víztározóba fúlt fiatal felkutatására

A Hargita és Maros megyei hegyimentő-szolgálatok búvárai is részt vettek a Hunyad megyei, őraljaboldogfalvi víztározóban eltűnt fiatal férfi felkutatásában. Végül egy szabadidejében lévő hivatásos tűzoltó találta meg a holttestet.

Székelyföldről is mentek segíteni a víztározóba fúlt fiatal felkutatására
2024. április 25., csütörtök

Egész pontosan meghatározták, hogy meddig tart az esős idő

Az egész országra kiterjedő, jelentős csapadékra és a szél élénkülésére figyelmeztető előrejelzést adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).

Egész pontosan meghatározták, hogy meddig tart az esős idő
2024. április 25., csütörtök

Kezdődik a felvételi a rendőrakadémiákra

Meghirdették a felvételit a câmpina-i és kolozsvári rendőrakadémiákra. Előbbi intézményben 1340, utóbbiban 300 hely van, a jelentkezési űrlapokat május 14-ig kell elküldeniük az érdekelteknek – olvasható a Hargita megyei rendőrség közleményében.

Kezdődik a felvételi a rendőrakadémiákra
Kezdődik a felvételi a rendőrakadémiákra
2024. április 25., csütörtök

Kezdődik a felvételi a rendőrakadémiákra

2024. április 25., csütörtök

A bejárati ajtón „kopogtatott” a medve Nyikómalomfalván

Rövid időn belül, egymáshoz közel eső helyszíneken két medve is „látogatást tett” Nyikómalomfalván szerda este. Egyik egy családi ház udvarán át érkezhetett, és a bejárati ajtón próbált bejutni a házba, a másik pedig egy közeli juhtanyán ólálkodott.

A bejárati ajtón „kopogtatott” a medve Nyikómalomfalván
2024. április 25., csütörtök

Közösségi sportélményben lehet részük az udvarhelyieknek

Közös zumbaedzést tartanak a székelyudvarhelyieknek szombaton.

Közösségi sportélményben lehet részük az udvarhelyieknek
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!