Utolsó simítások zajlanak az első előadás előtt az új stúdióteremben
Fotó: Figura Stúdió Színház
Közel egy év szünet után ismét van játéktere Gyergyószentmiklóson a Figura Stúdió Színháznak. Az Öntöde stúdióteremben pénteken játszották az első előadásukat.
2023. március 19., 21:102023. március 19., 21:10
A felújítás alatt lévő művelődési ház miatt közel egy éve költözött a volt öntöde irodaépületébe a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház, ez idő alatt irodákat, próbatermet, raktárakat alakított ki a társulat, hamarosan pedig egy felújított stúdióteremben várták a nézőket két előadással – egyelőre kísérleti jelleggel.
Egy évvel ezelőtt várta tehát a nézőket utolsó alkalommal a szó szoros értelmében vett, színpadon játszott előadással a társulat, több hónapon keresztül alternatív helyszíneken mutattak be előadásokat, köztük tantermi, kocsmaszínházi, babaszínházi kezdeményezéseket vittek ily módon „színpadra”.
Az Öntöde névre keresztelt új játszóhely hivatalos megnyitójára március 27-én, a színházi világnap alkalmából kerül sor.
Alkoholt ivott, nem akarta kifizetni a fogyasztását, majd részegen autóba ülve hajtott el egy férfi egy gyilkostói vendéglátó egységből vasárnap délután. A csendőrök autós üldözést követően késztették megállásra.
Újra fogadóórát tart a nép ügyvédje Csíkszeredában április 29-én, hétfőn a megyeháza 14-es termében 10-14 óra között.
Nem ad okot hangos örvendezésre, mert a halál közelsége mindenki számára félelmetes, az Uzon községhez tartozó Lisznyóban mégis megünnepelték vasárnap az új ravatalozóház elkészültét.
„Szükség van rád!” – ez volt a szombaton tartott Arta Business Center előadássorozatának mottója. A rendezvényen három élettörténetet hallhattunk olyan emberektől, akik úgy döntöttek, hogy jól lesznek, hiszen „ez egy döntés” – hallhattuk.
Háromszor figyelmeztették a Ro-Alert rendszeren keresztül Csíkszentdomokos lakosságát a hétvégén, hogy medve jár a község Bános részén. Egyelőre elűzték a vadat.
Különleges magyar alkotások vetítésével ünneplik idén is a Magyar Film Napját Csíkszeredában, a Csíki Moziban április 26. és 28. között.
Mintegy 200 négyzetméteren égett ki egy lakóház Fehéregyházán. A segesvári tűzoltókat vasárnapra virradóra riasztották a tűzhöz.
Esőre vonatkozó figyelmeztetést adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) az ország egész területére. A Déli-Kárpátokban és a Kárpát-kanyarban havazni fog.
Házban történt robbanáshoz riasztották a dicsőszentmártoni tűzoltókat szombat késő este Désfaluba. A házban egy 94 éves idős nő sérült meg.
Édesanya. Talán a legszebb magyar szó. A közelgő anyák napja alkalmából a Rádió GaGánál az édesanyákra gondolnak és őket ajándékozzák meg. Neked csak a virágot kell megvenned, minden mást a rádió biztosít. Sőt!
szóljon hozzá!