Kádár Imola és Kolcza István
Fotó: Bodor Tünde
Negyedik éve szervezi meg a Mikó Imre Egyesület Segíts, hogy segíthessünk! elnevezésű adománygyűjtési akcióját, amellyel célja rászoruló családok karácsonyát igazi ünneppé varázsolni. Az első évben öt családot értek el, idén a kitűzött cél legalább a tavalyi teljesítményt megismételni, azaz legkevesebb húsz családnak örömöt szerezni.
2023. november 15., 16:142023. november 15., 16:14
Az idei adománygyűjtésről Kádár Imola, a sepsiszentgyörgyi Mikó Imre Egyesület elnöke beszélt az Erdélyi Magyar Szövetség székházában tartott sajtótájékoztatón, melyen Kolcza István, az EMSZ Kovászna megyei elnöke is jelen volt.
Az Erdélyi Magyar Szövetség mellett a MINTA ifjúsági szervezet és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács is támogatja az egyesület akcióját – közölte a sajtótájékoztatón Kolcza István. Az EMNT és az EMSZ-tagok egyéni hozzájárulásaikkal segítik a kitűzött cél teljesítését.
A kezdeményezők nem csak pénzt, hanem édességet, játékokat, meleg ruhákat, lábbelit, tartós élelmiszereket is elfogadnak, de hogy az ünnep kerek legyen, fenyőfával és díszekkel is szeretnék megörvendeztetni a családokat.
– mondta Kádár Imola. Tavaly a bodoki pékségnek köszönhetően kenyeret is tudtak adományozni, a Diószegi pékség pedig kalácsot ajánlott fel az akcióhoz. Idén is szeretnének több céget szponzorként megszerezni ügyüknek.
Más az ünnep, miután láttad, hogy másnak milyen örömöt szereztél – mondta Kádár Imola
Fotó: Kádár Imola/Facebook
A negyedik éve tartó program néhány családot visszatérő módon segít, de újabbak jelentkezését is várják, ők személyesen, facebookon vagy telefonon is felvehetik a kapcsolatot Kádár Imolával. „Nagy öröm és felemelő érzés számomra, ha megtisztelnek bizalmukkal, mert látom, hogy sokaknak nem könnyű elfogadni a segítséget” – fogalmazott a Mikó Imre Egyesület elnöke. A szervezők azonban maguk is kutatást végeznek: többek között a sepsiszentgyörgyi speciális iskola tanítóival, osztályfőnökeivel konzultálnak, hiszen ők ismerik tanítványaikat, tudják, kik azok, akik valóban rászorulnak az adományra. Azonban nemcsak megyeszékhelyi családokat segítenek, tavaly például
Az adományokat az Erdély Magyar Szövetség Bánki Dónát utcai (36. szám) székházába lehet bevinni hétfőtől csütörtökig 9 és 15 óra között, pénteken 9 és 13 óra között, illetve a pénzbeli támogatást a Gróf Mikó Imre Egyesület (Asociatia Mikó Imre) számlájára lehet utalni. Számlaszám: RO71 OTPV 30000412835 RO 01. A kész csomagokat a szervezők december 20-22. között hordják ki.
A kezdeményezők szívesen fogadják azt is, ha valaki időt szán arra, hogy segítsen az adománycsomagok összeállításában, a ruhák szétválogatásában, a csomagolásban. Örvendetes módon évről évre egyre többen vannak ilyenek is, de „szeretnénk minél több fiatalt bevonni, mert ebben a technologizált világban jót tesz nekik, ha látják, hogy a hátrányos helyzetű családok gyermekei egyszerű dolgoknak is mennyire tudnak örülni.
– mondta Kádár Imola.
Az Erdélyi Magyar Szövetség ifjúsági szervezete, a MINTA is jótékony cél érdekében szervezkedik Marosvásárhelyen: immár tizennegyedik alkalommal hirdeti meg az Egy cipősdoboznyi szeretet elnevezésű akcióját. A kezdeményezés során cipősdobozokban elhelyezett ajándékokat gyűjtenek, melyeket a karácsony közeledtével (december 22-ig) Maros megyei gyermekotthonokba juttatnak el. A szervezők arra kérik a segíteni és ajándékozni vágyókat, hogy elsősorban játékokat, ruhákat, tartós élelmiszereket helyezzenek el az ajándékcsomagokban, a dobozokra pedig írják rá, hogy milyen korosztályú és nemű gyermeknek szánják azokat. Az ajándékokat a marosvásárhelyi Dózsa György utca 9. szám alatt, a Hangya épület harmadik emeletén, a 85-ös bejáratnál adhatják át az érdeklődők hétköznaponként, 10 és 14 óra között. A kezdeményezéssel kapcsolatos bővebb információt kaphatnak a 0762-248 687-es telefonszámon.
A Román Posta megkezdte a májusi nyugdíjak kiosztását – közölte szombaton az intézmény.
A helyi termelőkre és a szezonalitásra esküszik Csapó Sándor főszakács, aki hat éve dolgozik a marosvásárhelyi Petry Bistro Grill and Wine étteremben. Vallja, mindenből lehet tanulni, még a balul elsült íztársításokból is.
Nem történt ugyan halálos kimenetelű kígyómarás az elmúlt néhány évtizedben Hargita megyében, de volt súlyosabbnak mondható eset. Éppen ezért érdemes tudni, hogy miként kerülhetjük el a vidékre jellemző mérgeskígyók, azaz a viperák marását.
Medve az egyik üzemanyagtöltő-állomás közelében, majd medve a Dr. Dénes László utcában - figyelmeztették a csíkszeredaiakat és a környéken lévőket a Ro-Alert rendszeren pénteken késő este és szombatra virradóan.
Szombaton – a tavaszi vakációt is kihasználva – két fontos útkereszteződésben kezdik meg az aszfaltozást Marosvásárhelyen.
Egy éven át tartó rendezvénysorozattal ünnepelte a csíkszeredai Mikó-vár történetének négyszáz évét, amelyet ezen a hétvégén zárnak be – ennek kapcsán adnak helyet a Mikó-vár története című kiállításnak.
A XXXV. Kájoni János Egyházikórus-találkozót tartják április 27-én, szombaton 10 órától Gyergyótekerőpatakon.
Három, Balavásár községbéli férfit gyanúsítanak azzal, hogy kiraboltak egy marosvásárhelyi látássérült férfit. Őrizetbe vették őket.
Első alkalommal szerveznek bazsarózsa-fesztivált a Maros megyei Mezőházon szombaton és vasárnap.
Színes felhozatallal várják az érdeklődőket péntektől vasárnapig a 28. Szent György Napokra Erdőszentgyörgyön.
szóljon hozzá!