A tárolókban még maradtak szabad helyek a kerékpárok számára
Fotó: Veres Nándor
Noha túljelentkezésre számítottak, elmaradt az érdeklődés a csíkszeredai Octavian Goga sétányon létesített zárható kerékpártárolók használatára, még bőven maradtak szabad helyek. Korodi Attila polgármester szerint a szerződéskötések utáni időszak tapasztalatait a későbbiekben is fel tudják használni.
2024. május 08., 10:382024. május 08., 10:38
A 2021-ben, a lakóövezeti felújítás során elkészült 11 zárható kerékpártároló az első olyan megoldás Csíkszeredában, amely egy nagyobb lakótelepen élők számára biztosítja a biciklik biztonságos tárolását a tömbházi lépcsőházak, erkélyek, alagsorok helyett. Igaz, sokat kellett várni arra, hogy jelentkezni lehessen ezek bérlésére, és ennek egyik oka éppen a használati szabályzat elkészítésének késlekedése volt. A késlekedést pedig alapvetően a valószínűnek tartott túljelentkezés miatti többletigények rangsorolásának megállapítási módja idézte elő, amelyet elég nehezen tudtak véglegesíteni a városházán.
Végül úgy döntöttek, hogy online jelentkezés lesz a városháza honlapján egy űrlap kitöltésével, és a helyeket az igények sorrendjében biztosítják, ugyanakkor a szabályzatról és a jelentkezés módjáról részletes tájékoztatókat helyeztek el az érintett tömbházak bejáratainál.
Az első, pár napos jelentkezési időszak már áprilisban lejárt, és mint kiderült, az előzetes aggodalmak nem igazolódtak, a túljelentkezés elmaradt.
– tudtuk meg Korodi Attila polgármestertől. A kérések elbírálása után viszont kiderült, valójában csak 103 hely foglalt, a többi esetben a kérelmező nem jogosult a bérlésre, vagy többször, több helyre pályázott – tudtuk meg a városháza sajtóirodájától.
Azaz még bőven vannak üres helyek, és egy következő jelentkezési időszakban lehet majd igényelni ezeket. Azt jó tudni, hogy minden tárolóhoz meghatározott tömbházak tartoznak, így előfordulhat majd olyan helyzet is, hogy egyes építményekben telt ház lesz, míg másokban üres helyek maradnak.
Egy kerékpár tárolásáért egy évre 50 lejt kell fizetniük azoknak, akik végül szerződést írnak alá a városházával. A polgármester szerint egy tanulási folyamat lesz számukra követni a beköltözés utáni tapasztalatokat, megfigyelni, hogy működik az együttélés, mert ez a későbbiekben hasznos lehet.
Számos meglepetéssel, izgalmas és élménydús programkavalkáddal rajtolnak a diáknapok Székelyudvarhelyen. A 30. kiadásához érkezett, jubiláló középiskolás rendezvény sajtótájékoztatóján a szervező UFF jelenlegi elnöke mellett „elődei” is jelen voltak.
Marosvásárhelyi és sepsiszentgyörgyi színészre, rendezőre, előadásra is adhatjuk voksunkat a Román Színházi Szövetség (UNITER) által meghirdetett közönségszavazáson. A szavazatokat május 27-én 11 óráig fogadják.
Biciklist ütött el egy autós Küküllőkeményfalván hétfőn délután. A Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a kerékpárost kórházba szállították.
Értékes nyereményeket kapnak azok a marosvásárhelyi diákcsoportok, amelynek tagjai biciklivel mennek iskolába, és rögzítik a megtett kilométereket.
Első díjat nyert a 11. Savaria Filmszemlén a Székelyföldi Stúdió Felvonásokon át az idő című filmje – derül ki a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház bejegyzéséből.
Negyedik kiadásához érkezik május 9-e és 15-e között Csíkszeredában az Unscene Fesztivált. A színházi eseménysorozaton minden program díjmentesen látogatható, a jegyeket viszont előre le kell foglalni telefonon.
Többször támadt már lövétei gazdák jószágaira az a medve, amelyet hétfőn hajnalban már nem is tudtak elkergetni a hatóságok egy tyúkól közeléből. Kénytelenek voltak kiadni a kilövéshez szükséges parancsot.
Súlyosan sérült medvéről érkezett bejelentés Felsősófalváról hétfőn reggel a 112-es segélyhívó számra – az állatorvos, a törvényesen összeállt bizottsággal folytatott megbeszélés alapján kénytelen volt végleg elaltatni az egyedet.
Nem tágítanak a településre bejáró medvék Csíkszereda határából és Nyikómalomfalváról. Szombat este Ro-Alerten riasztották a csíkszeredaiakat, hogy medve jár Csíkszereda szécsenyi részén.
Változékony időjárásra számíthatunk az előttünk álló héten a Digi24 által ismertetett előrejelzés szerint. Míg hétfőn a hőmérséklet az ország déli részében akár a 28 Celsius-fokot is elérheti, addig helyenként záporokra, zivatarokra is lehet számítani.
3 hozzászólás