Fotó: Török Etele/Komitátusz Facebook-oldala
A jövő munkahelye az AI korában címmel tartott előadást W. Szabó Péter informatikus, mesterségesintelligencia-kutató péntek este a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Központban. A Komitátusz ifjúsági szervezet CS Talks nevű beszélgetéssorozatának részeként szervezett esemény résztvevői megismerkedhettek a mesterséges intelligencia működésével, munkaerőpiaci hatásaival és lehetséges veszélyeivel, ugyanakkor egy prompt engineer (promptmérnök) munkájába is betekintést nyerhettek.
2023. december 09., 19:332023. december 09., 19:33
2023. december 09., 19:472023. december 09., 19:47
Bevezetőjében a Tengr.ai marosvásárhelyi startup alapítója elmondta, a mesterséges intelligencia forradalma át fogja formálni a munkahelyeket, hasonlóan ahhoz, mint amikor a gőzgép megjelenése bizonyos területeken kiszorította a lóval történő szállítást. Hozzátette:
„Az elmúlt három évben azért történt egy ilyen látványos előrelépés a mesterséges intelligencia terén, mert fejlődött a hardver, sokkal olcsóbb és jobb videokártyák jelentek meg, nem az informatikusok lettek hirtelen okosabbak. A matematikai és informatikai alapok már legalább 2017-ben megvoltak. Nagy adathalmazokon, nagyon erős gépeken tudunk tanítani, de annak ellenére, hogy nagyon mediatizált és népszerű a ChatGPT, a fejlesztését végző Open AI nevű cégnek ebben, mint tudományos áttörés nagyon kevés szerepe volt” – ismertette az előadó.
Elhangzott, minden mesterséges intelligencia a gépi tanulásra épül, aminek lényege, hogy az emberhez hasonlóan a gép is a hibáiból tanul, működése során folyamatosan csökkenti a hibák számát.
– fogalmazott az előadó, majd egy példával illusztrálta, hogy hogyan tanították meg a mesterséges intelligenciát erdélyi tájképeket festeni Nagy Imre festőművész stílusában.
Fotó: Török Etele/Komitátusz Facebook-oldala
W. Szabó Péter elmondta, a mesterséges intelligencia modellek betanítása rendkívül erőforrás-igényes, szuperszámítógépek kellenek hozzá, viszont utána a program futtatása nagyon hatékony. „Az összes mesterséges intelligencia, ami a piacon van és neurális hálózaton alapszik, előre betanított modell, vagyis nem ott és akkor tanul, amikor beszélgetünk vele, hanem csak a következő verziója lesz majd okosabb” – osztott meg a hallgatósággal.
A gép betanítása ún. promptolással történik, amely során a promptmérnök kulcsszavakat ad meg a mesterséges intelligencia számára, amelyeket a gép több lépésben feldolgoz, majd kiad egy eredményt. Először egy idea-szerű képet generál, majd lépésről lépésre egy picit közelebb kerül a valósághoz, míg végül elér a végeredményhez.
A kutató hangsúlyozta, a világ egyre inkább olyan irányba halad, hogy szinte minden munkahelyen szükség lesz promptmérnökre, különösen a ruhatervezés, a fotózás, a grafikus művészetek, vagy a reklámszakma területén, de
„A mesterséges intelligencia hat a valóságra is, nem csak a virtualitásban létezik. Itt az ideje, hogy elkezdjünk gondolkodni, hogy mennyi mindent ki tudunk váltani mesterséges intelligencia által vezérelt gépekkel” – vélekedett, hozzátéve, hogy egyre több erdélyi és magyarországi cég indul el ilyen irányba.
W. Szabó Péter a mesterséges intelligencia árnyoldalairól is beszélt, felhívva a figyelmet, hogy a technológia használatával bárkiről lehet ún. deepfake-videót készíteni, amin olyan dolgokat mond vagy tesz, ami nem történt meg a valóságban.
– figyelmeztetett.
Hozzátette: ennek a jelenségnek a másik hátránya, hogy egy valóban megtörtént dologról készült videóról is lehet majd azt állítani, hogy számítógép generálta, ha valaki le szeretné tagadni. „Ez egy komoly veszély, amivel a társadalomnak kell kezdenie valamit. Ehhez az első lépés, hogy meg kell érteni a problémát, és utána lehet megoldást keresni rá” – mondta.
A továbbiakban W. Szabó Péter a promptmérnöki munkakört mutatta be, amely elmondása szerint olyan embert jelent, aki nagyon jól meg tud oldani problémákat a mesterséges intelligencia segítségével. „Erre a fajta tudásra nagyon nagy szükség lesz a jövőben, már a Budapesti Műszaki Egyetemen is tervezik egy alkalmazott mesterséges intelligencia nevű mesterképzés elindítását” – emelte ki.
Fotó: Török Etele/Komitátusz Facebook-oldala
Mint mondta, a promptmérnökök általában heti 32 órában dolgoznak, mivel magas hozzáadott értékű munkát végeznek, aminek nyomán viszonylag rövid időn belül minden embernek a munkaprogramja le fog csökken 32 órára – vélekedett. Munkaideje alatt a promptmérnök kísérletezik a rendszerrel, hibákat keres a válaszokban, optimalizálja a beírandó kulcsszavak mennyiségét, általánosítani próbálja a beírandó utasításokat, hogy több hasonló probléma megoldására alkalmasak legyenek, betartja a mesterséges intelligenciát szabályozó (jog)szabályokat, folyamatosan tanul és átadja tudását az új kollégáknak.
Egy jövendőbeli promptmérnöknek jó kommunikáció készséggel kell rendelkeznie, ismernie kell az angol, a magyar, illetve egy harmadik nyelvet, ugyanakkor rendelkeznie kell alapvető számítástechnikai készségekkel, esztétikai érzékkel és mesterségesintelligencia-használati tapasztalattal – mondta el W. Szabó Péter, majd az esemény zárásaként a közönség soraiból érkező kérdésekre válaszolt.
Tizenhat közkönyvtár alakul informatikai rendszerrel felszerelt központtá Maros megyében, ebből kettőt teljesen fel is újítanak. Cél a digitális készségek fejlesztése azokban a közösségekben is, ahol eddig nem volt rá lehetőség.
Befejezéshez közeledik Gyergyószárhegy két meghatározó középületének felújítása, és más önkormányzati tulajdonú épületeknél is zajlik a munka. A felszegi iskolánál a régi arculat visszahozására is odafigyelnek.
Jacob de Haan Missa de Santa Cecilia című művét adja elő csütörtökön a székelyudvarhelyi Szent Miklós Plébánián a Palló Imre Művészeti Középiskola 9-12. osztályos diákokból álló kórusa.
Rendzavarásért és egy autó megrongálásáért vettek huszonnégy órás őrizetbe egy mezőbándi férfit vasárnap a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság egységei – közölte hétfőn a rendőrség.
A Szent György Napok kulturális hetébe ágyazott tavalyi Made in Sepsi ArtBrunch program folytatásaként idén újabb alkotóműhelyekbe látogathatnak el az érdeklődők. Hétfőn Hervai Katalin grafikusművész fogadta műtermében a vendégeket.
Hétfői együttes ülésén a szenátus jogi és védelmi bizottsága elfogadta azt a törvénytervezetet, amely szerint a B és BE kategóriás jogosítvánnyal rendelkező 17 éves kiskorúak felnőtt kísérő jelenlétében vezethetnek gépjárművet.
Bringás felvonulás, koncertek, táncelőadások és különleges gyerekprogramok várnak azokra, aki részt vesznek a Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala, illetve a városi könyvtár által szervezett majálison, amelyet a Sétatéren tartanak idén.
Nagy igény volt az unitárius nőszövetségeken belül a vezetői és mentálhigiénés képzésekre, ezért egy képzéssorozat harmadik állomásaként az elmúlt hétvégén Sepsiszentgyörgyön is megszervezték a nőknek szóló mentálhigiénés hétvégét.
Negyvenkét év orvosi munka áll Ambrus Irén csíkszeredai infektológus főorvos mögött, akit hasznos, a közösség érdekében végzett munkájáért elismerésben részesítette hétfőn a Hargita Megyei Népegészségügyi Igazgatóság.
Medve támadt egy idős nőre hétfőn a Vidraru víztározó közelében – írja az Agerpres hírügynökség az Argeş megyei katasztrófavédelmi felügyelőség tájékoztatására hivatkozva.
szóljon hozzá!