Fotó: Pinti Attila
Ünnepélyes keretek között tették le a tusnádfürdői új óvodaépületének alapkövét pénteken. A fürdőváros jelenlegi óvodaépülete ugyanis sok szempontból nem felel meg a mai kor elvárásainak, ezért szükségszerűvé vált egy új épület felépítése. Ehhez a beruházáshoz a magyar kormány nyújtott finanszírozást.
2022. november 25., 22:022022. november 25., 22:02
2022. november 27., 13:452022. november 27., 13:45
Három óvodai csoportnak ad majd otthont jövő tanévtől az új óvoda-napközi Tusnádfürdőn. Butyka Zsolt polgármester elmondta, hogy az étterem részt akár osztállyá is átalakíthatják, ha szükséges, ugyanakkor a tervek szerint minden teremnek külön mosdója lesz.
– emelte ki a fürdőváros vezetője.
Fotó: Pinti Attila
Hozzátette: hiánypótló lesz ez a létesítmény, hiszen a jelenlegi napközi nem felel meg a működési feltételeknek, ráadásul a főútra nyílik, és nem biztonságos a gyermekek számára, ugyanakkor egy rendes játszótere sincs.
– tette hozzá. Az alapozást már elkezdték, és várhatóan jövő nyárra be is fejezik.
Fotó: Pinti Attila
Az ünnepségen résztvevő Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára szintén örömét fejezte ki amiatt, hogy
„Tusnádfürdő egy szimbolikus helyszíne a magyar nemzetnek, már csak azért is, aki egyáltalán nemzetben gondolkozik, annak Tusnádfürdő immáron 30 éve megkerülhetetlen, hiszen minden évben itt találkozunk, bárhol is éljünk a Kárpát-medencében, a nagyvilágban.
– hangsúlyozta az államtitkár.
Fotó: Pinti Attila
Öröm számára, hogy az RMPSZ koordinálásában a Kárpát-medencei óvodafejlesztési programon belül az utolsó zöldmezős beruházást is elkezdhetik – ezt már Burus Siklódi Botond, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke mondta.
– fogalmazott.
Fotó: Pinti Attila
Az új óvoda-napközi alapkövébe helyeztek egy időkapszulát, amelyben az alapító okirat, a helyi közösség üzenete, a műszaki tervek, és a napi sajtó példányai mellett a helyi óvodások rajzai is helyet kaptak. A gyermekek ez alkalomból ünnepi műsorral készültek, amelyet a meghívott vendégek előtt is bemutattak.
Fotó: Pinti Attila
Az összességében 38,5 milliárdos Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Program a jelenleg futó legnagyobb költségvetési külhoni program. A magyar kormány 2016 decemberében indította el az óvodák, bölcsődék, iskola-óvoda komplexumok, kapcsolódó köznevelési intézmények és környezetük építését, felújítását; az óvodapedagógusok képzését, az egészségügyi, sport és rekreációs szolgáltatások fejlesztését, a védőnői szolgálat fejlesztését és a virtuális óvoda létrehozását is magában foglaló Kárpát-medencei óvodafejlesztési programot. Az elmúlt években Erdélyben 89 új óvoda és bölcsőde épült, és felújítottak 383-at, összesen 472 tanintézet szerepelt a programban, amint lezárul minden projekt, az egész Kárpát-medencében közel ezer lesz a felújított, felépített óvodák, napközik, bölcsődék száma.
Fotó: Pinti Attila
Fotó: Pinti Attila
Fotó: Pinti Attila
Fotó: Pinti Attila
Fotó: Pinti Attila
Első alkalommal szervezett búzaszentelést a Pro Agricultura Egyesület a mezőségi Buzában, amely 2022-től csatlakozott a Magyarok kenyere – 15 millió búzaszem elnevezésű programhoz.
A Román Posta megkezdte a májusi nyugdíjak kiosztását – közölte szombaton az intézmény.
A helyi termelőkre és a szezonalitásra esküszik Csapó Sándor főszakács, aki hat éve dolgozik a marosvásárhelyi Petry Bistro Grill and Wine étteremben. Vallja, mindenből lehet tanulni, még a balul elsült íztársításokból is.
Nem történt ugyan halálos kimenetelű kígyómarás az elmúlt néhány évtizedben Hargita megyében, de volt súlyosabbnak mondható eset. Éppen ezért érdemes tudni, hogy miként kerülhetjük el a vidékre jellemző mérgeskígyók, azaz a viperák marását.
Medve az egyik üzemanyagtöltő-állomás közelében, majd medve a Dr. Dénes László utcában - figyelmeztették a csíkszeredaiakat és a környéken lévőket a Ro-Alert rendszeren pénteken késő este és szombatra virradóan.
Szombaton – a tavaszi vakációt is kihasználva – két fontos útkereszteződésben kezdik meg az aszfaltozást Marosvásárhelyen.
Egy éven át tartó rendezvénysorozattal ünnepelte a csíkszeredai Mikó-vár történetének négyszáz évét, amelyet ezen a hétvégén zárnak be – ennek kapcsán adnak helyet a Mikó-vár története című kiállításnak.
A XXXV. Kájoni János Egyházikórus-találkozót tartják április 27-én, szombaton 10 órától Gyergyótekerőpatakon.
Három, Balavásár községbéli férfit gyanúsítanak azzal, hogy kiraboltak egy marosvásárhelyi látássérült férfit. Őrizetbe vették őket.
Első alkalommal szerveznek bazsarózsa-fesztivált a Maros megyei Mezőházon szombaton és vasárnap.
szóljon hozzá!