2011. május 27., 09:002011. május 27., 09:00
Mert mi mással lenne magyarázható, hogy félnehéz fegyverekkel lövik a semmit lakott területen, s próbálgatják az elhunytak örök nyugalmául szolgáló temető közvetlen szomszédságában a halált osztogató eszközöket? Mert mi mással lenne mindez magyarázható, ha nem annak a gyakorlatnak a folytatásával, amely az 1990-es évek folyamán a székely-magyar vidékek megfélemlítését célozta? Mert mi más lehet a mostani lövöldözés, ha nem az olyan akcióknak a folytatása, mint amikor 1991 nyarának egyik verőfényes napján, Bölöni Farkas Sándor mellszobra avatóján dübörögtek végig a katonai teherkocsik a szülőfalun s az imádkozó gyülekezeten, miközben a fegyveres bakák zengték az első világháborús indulót: „Román zászlóaljak, lépjétek át a határt”? Vagy amikor a Kézdivásárhely melletti Lemhény község utcáin a katonák csak úgy, csípőből kezdtek lövöldözni gyakorlatozás gyanánt? Hogy a március 15-ei helikopterezéseket ne is említsük… Letűntnek hitt időket idéző, egyfajta lelki nyomásgyakorlás eszköztárába tartozik mindez, aminek lényege megmutatni, hogy kinél van az „erő”, ki tehát az úr.
Ehhez az erődemonstrációhoz tartozik és ebbe a forgatókönyvbe illeszkedik a védelmi minisztérium alku-alapállása is, amelynek során ahelyett, hogy fogná s vinné fegyvereit, könynyűeket, nehezeket, s gyakorlatozna ott, ahol erre tágasabb a hely, egyszerűen fittyet hány emberek ezrei, s velük együtt magyar és román egyházak lőtérfelszámoló akaratának. Miközben kaszárnyakapun, azaz birtokon belülről szabja meg azokat a feltételeket, amelyekkel – általában a Székelyföld, ezen belül Sepsiszentgyörgy nemzetiségi arányát ismerve s az immár hivatásos hadsereg állományának nemzetiségi összetételét sejtve – egyfajta be- vagy letelepítést, azaz etnikai arányjavítást is célba vesz. Katonai és lelki eszközökkel is kiegészítve valamelyest a Háromszék déli-délnyugati pereme ellen évek óta zajló csendes brassói ostromot.
Trump végül mégis a háborút választja a béke helyett? – tették fel sokan a kérdést azt követően, hogy az amerikai elnök bejelentette: növelik az ukrajnai fegyverszállításokat, és 50 napos ultimátumot adott Putyinnak az ukrajnai háború befejezésére.
Ellopták a magyarok Erdélyt, egész Románia élőben nézte, csak épp nem látta, mert a székely furfang fél órára lekapcsolta a villanyt.
Fogjuk meg, s vigyétek! Így foglalható össze Románia vezetőinek az álláspontja azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy a saját fizetésük egy részéről lemondva személyesen is járuljanak hozzá Románia államháztartásának a kiegyensúlyozásához.
Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
szóljon hozzá!