Fotó: Krónika
2008. október 17., 00:002008. október 17., 00:00
A Haccacáré című csíkszeredai produkció fellépői egyszerre idézik Karády Katalin dalait és az operettek világát, közismert filmslágerek hangulatát. Szilágyi Nórát, a sepsiszentgyörgyi Session Jazz Band énekesnőjét többször is felkérték magyar dalok éneklésére, de a főként amerikai dzsesszmuzsikát játszó együttes nem vállalta a feladatot. Nórának azonban tetszett az ötlet, és új csapatot szervezett.
Összeállt a csapat
„Hirtelen döntés volt és hirtelen jött ötlet, éppen ezért lett olyan szép az egész. Azonnal Márdirosz Ágnes színésznőre gondoltam, tartson velünk, mivel nagyon tetszik a hangja. Ráduj Gábor zongoristáról tudtam, hogy nagyon jól kíséri többek között a Karády-dalokat. Összeállt a csapat, és el is kezdtük a próbákat. Egyszeri alkalomra készültünk, de úgy, hogy ha felkérnek, akkor elő tudjuk venni a produkciót” – meséli Nóra. „Akkor még nem gondoltunk arra, hogy ennyit fogjuk játszani” – teszi hozzá Ágnes, akinek erős, mély hangja jól kiegészíti Nóra valamivel lágyabb, magasabb hangját. „Más Nóra habitusa, a hangja más hangulatot teremt, de ettől válik egységessé az előadás” – véli Ágnes, aki számára külön örömet jelentett, hogy Ráduj Gábor fogja kísérni: „Már többször zenélt a Csíki Játékszínnél. Tudtam róla, hogy jó zongorista, és én álmomban sem reméltem, hogy valaha vele dolgozhatom.”
Zene minden korosztálynak
Az első közös próbán már kiderült, mindhárman ugyanazokat a dalokat kedvelik, így nem volt nehéz összeállítani a műsort, amely főként az operettek világát idézi a 30, 40, 50-es évek Magyarországának közismert dalaival. Az előadásban Karády Katalin és a Csárdáskirálynő dalai is felcsendülnek, ezenkívül a Csinibaba és a Te rongyos élet című film néhány slágerét is eléneklik, de hallhatunk sanzont, kuplét is. A címadó dal a Haccacáré, ami egyben a nyitódal is. Öt-hat vidéki fellépés után egyre több meghívást kapott a csapat, több hazai és külföldi városban léptek fel. „Úgy gondoltuk, hogy a középkorúaknak fog igazán tetszeni az előadás, mert ők ismerik leginkább ezeket a dalokat. De aztán kiderült, hogy tévedtünk” – mondja Nóra. Ágnesnek is az a benyomása, hogy „minden korosztály jól érzi magát, a kétéves gyerektől a nyolcvanéves nénikig, mert mindenki talál benne olyasmit, amit ismer és szeret.” Éppen ezért akár vidéki színpadon, akár városi kocsmában vagy előkelő szállodában lépnek fel, a közönség mindenhol lelkes tapssal jutalmazza az előadást.
A kedvenc helyszínek
A csapatnak van azonban két kedvenc helyszíne is, Magyarországon a ceglédi Délibáb kávéház, itt csak egyszer léptek fel, de a hely hangulata tökéletesen megfelelt a Haccacáré hangulatának, Csíkszeredában pedig a Hungest Fenyő Szállodában éneklik legszívesebben ezeket a dalokat. Mindkét énekesnő úgy véli, hogy a Haccacáré akkor igazán sikeres, és akkor tud igazi kikapcsolódást nyújtani, ha olyan környezetben adják elő, ahol közvetlen hangulat teremthető meg. „Az emberek ki vannak éhezve arra, hogy élő muzsikát halljanak. Mi egy óra húsz percet teljes erőbedobással végigénekelünk, és mivel közel van hozzánk a közönség, nagyon ott kell lenni, nagyon nekik kell énekelni” – meséli Ágnes. Ráduj Gábor számára pedig az jelenti az igazán jó helyszínt, ahol a közönség jól érzi magát. A nagyérdemű jó hangulatának feltétele ugyanakkor az is, hogy az előadók is jól érezzék magukat. Ennek nincs is akadálya, hiszen mindhárman szeretik a műfajt, és abban is egyetértenek, hogy kinek mi a szerepe a csapatban. A Haccacáré című előadást egyébként legközelebb a csíkszeredai Fenyő Szállodában láthatja a közönség, október 19-én, 18.30-tól.
(fotó: Sándor Levente)
XIV. Leó pápa szentévi audienciáján részt vettek szombaton a Magyar Cigány Labdarúgó Válogatott tagjai is menedzserükkel, Mezei Istvánnal.
Egy nagyszebeni férfi, Petru Fehervari 136-szoros véradóként jelenleg a legaktívabb donor Szeben megyében. Több mint két és fél évtizedes elkötelezettségével mintegy 54 liter vért adott – csendes példát mutatva a segítségnyújtás erejéről.
A királyi elismerések kitüntetettjeinek névsorát évente kétszer, a mindenkori uralkodó hivatalosan júniusban megünnepelt születésnapján, illetve újév előtt hirdetik ki.
Laktató, olcsó, és könnyen hozzáférhető alapanyagokból készül Észtország hagyományos étele, a mulgipuder.
A nyolcezres hegycsúcsokra szervezett expedíciók világába kalauzol el Varga Csaba, aki pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók segítsége nélkül eddig hat 8000 méter feletti csúcsot hódított meg a Himalájában.
A székelyföldi árvízkárosultak, valamint a parajdi sóbánya-baleset érintettjeinek megsegítésére tart jótékonysági koncertet Mága Zoltán hegedűművész június 15-én Kolozsváron. A koncert teljes bevételét a bajbajutottak támogatására fordítják.
Több mint húszezer résztvevő, világhírű előadók koncertjei és családias hangulat jellemezte a Jazz in the Park idei, 13. kiadását. A jazzfesztivál a zenei program mellett a közösségi élményekre és művészeti párbeszédre is hangsúlyt fektetett.
Gyakran a gyerek beszéli rá a szülőket a kutyavásárra, később viszont ráun, és már szabadulni szeretnének tőle, de nem tudnak túladni rajta. Az ilyen helyzetek elkerülésére, a felelős kutyatartás alapelveire hívta fel a figyelmet Tóth Attila kiképző.
A 14. századi mesterségeket és életformát idézi meg hitelesen az Erdélyi Szabad Karaván elnevezésű középkori újrajátszó csoport, amelynek tagjai nemcsak beöltöznek, hanem valós képet adnak a korabeli műhelyekről.
Az elődök példáján sok mindent megvalósított az elmúlt 12 évben a gyergyószentmiklósi Bagossy Brothers Company, játszott már minden színpadon, minden idősávban, most pedig arra próbál rájönni, hogyan válhat „örökzöld” együttessé.