Molnár Levente: filmezés az Oscar-diadalon túl

Tamás Attila 2020. október 09., 18:54 utolsó módosítás: 2020. október 12., 19:02

Sokan ismerik a Figura, a Kolozsvári Állami Magyar Színház egykori színészeként vagy éppen a filmszerepeinek köszönhetően. Nem csak szerepelt az Oscar-díjas Saul fiában, hanem a készítésben, és a film népszerűsítéséből, fesztiválos diadalútjából is rendesen kivette a részét. A gyártási folyamatokkal is foglalkozó Molnár Levente forgatott már a szintén Oscar-díjas Deák Kristóffal, legutóbbi főszerepe pedig Szász Attila filmjében, az Apró mesékben volt. Csíkszeredában, a Filmszeredán ez utóbbi vetítése előtt beszélgettem vele.

Molnár Levente: filmezés az Oscar-diadalon túl
galéria
Molnár Levente. Nem csak színészként, hanem a gyártási oldalról is részt vesz különböző filmes projektekben Fotó: Adi Bulboacă • Forrás: leventemolnar.eu

– Túlzás lenne önt a legfoglalkoztatottabb erdélyi magyar színészként emlegetni a magyar filmgyártás vonatkozásában?
– Túlzás lenne. Még vannak erdélyi színészkollégák, akik dolgoznak csodálatos filmekben, én csak az egyik vagyok közülük.

– Sokan ismerik színészként, sokszor láthatjuk a vásznon, de feltűnt már a tévéképernyőn is, azt viszont már kevesebben tudják, hogy más filmes háttérmunkákban is aktívan kiveszi a részét...
– Azokban a projektekben, amelyekben részt veszek – például gyártási oldalról – engem is kell érdekeljen valami. Kell nekem az, hogy egy kicsi apró része legyek annak a nagyobb csapatnak, amelyik tudja, hogy miért csinálja az egészet, mert a tudjuk, miért csináljuk és a megcsináltuk mögött óriási kulimunka van.

Munkával eltöltött éjszakák és nappalok, 18 órás vagy még hosszabb munkanapok, összevissza evés, összevissza alvás, sosem otthonlevés van egy-egy projekt mögött.

Minden munkának megvannak a maga boldog és boldogtalan pillanatai. Ez sem különbözik semmi mástól, de amikor belekezdesz, nem tudod kivonni magad belőle. Nem az a klasszikus reggel kilenc–délután ötös munkanap, ahogy szokták mondani. És ha már az emberek belefognak valamibe, akkor tényleg fontos az, hogy tényleg aköré az egy gondolat köré gyűljenek össze. Számomra ez rendkívül fontos. Helyszínkeresőként, gyártásvezetőként, producerként is részese voltam különböző projekteknek, most pedig ott tartunk, hogy inkább embereket keresnek rajtam keresztül, kikérik a véleményemet, keresik a javaslataimat, illetve hogy esetleg nem-e tudnék valakit egy adott projektbe. Ez a munkám úgynevezett casting-elő része. Időközben szabadúszó is lettem. Ez egy hálás helyzet, de azt is jelenti, hogy többet dolgozom, és nekem kell beosztanom a saját időmet. Ez azt eredményezi, hogy még inkább mérlegelem azokat a projekteket, amelyekben részt veszek, vagyis hogy mit tudok bevállalni, és mit nem. Itt én adom magamnak a szabad hétvégét, szabadnapot, és amilyen „bolond vagyok”, nem szoktam kiadni magamnak. Ugyanakkor muszáj kímélnem magam, mert a fő csapása az életemnek mégiscsak a színészkedés.

Deák Kristóf: Foglyok című filmjében házmesterként Fotó: Foglyok

 – Testközelből, színészi és gyártási oldalról is átélhette az Oscar-díjas Saul fia elkészítését, majd részese volt a film diadalmenetének a fesztiválbemutatóktól az Oscar-gáláig.
– Mint minden más projektnek, ennek is megvoltak a maga folyamatai, amelyek mezőgazdasági hasonlattal élve évszak szerint történtek. Ezek a dolgok minden évben megtörténnek. Általában másokkal, én megint csak egy vagyok, aki szerencsésnek mondhatja magát, hogy egy ilyen fesztiválév részese lehettem. Azelőtt is voltak már projektek, amelyek révén ott voltam Cannes-ban, Berlinben a Sundance Filmfesztiválon is volt alkotás, amelyet gyártottam, de ebben a formában, egy ekkora fesztiválévnek még nem voltam a részese. Köszönöm a Jóistennek, hogy mindezt átélhettem, hálás vagyok érte. A rivaldafény mellett azonban az ezeken való részvétel is munkának számít – nem is kevés meló, bármennyire is hihetetlen.

Nem ér ott véget a történet, hogy megvan a közös fotó, hanem kötött programok vannak. Az ember ilyenkor teljesen átkerül a gépezet egy másik sarkába, arra a részre, amellyel más szakemberek foglalkoznak, PR-esek, marketingesek.

Ők azok, akik megcsinálják azt az aprózott órarendet, hogy mikor hol és mit csinálsz, ami megintcsak izgalmas. Röviden összefoglalva így pár év távlatából is azt kell, hogy mondjam: igen, köszönöm szépen, egyszer megvolt és ez szinte elég. Jó volt, vagány volt, talán igaz se volt.

– Két legutóbbi filmjét, a Foglyokat és az Apró meséket is láthatta nemrégiben a csíkszeredai közönség a Filmszeredán és az ezt követő Filmtettfeszt vetítésein. Hogyan került bele ezekbe a produkciókba?
– Én a projektekbe klasszikus módon kerülök bele: casting révén. Csörög a telefon, felhív egy casting-igazgató, vagy felhív a rendező. A Foglyok esetében például a film rendezője, Deák Kristóf keresett. Szász Attilával (az Apró mesék rendezője – szerk. megj.) pedig úgy hozott össze az élet, hogy Orbán Andrea a Playground Castingtól hívott fel, majd a rendezővel a szereplőválogatáson találkoztunk, amelyre egyébként a Sunsetből (Napszállta) „lógtam el”. (Ne mondd el senkinek! – nevet.) Az esetek 80-90 százalékában ez így történik, de ennek van egy olyan része is, hogy vonzza egyik a másikat. Egyébként mindig mást és mást keresnek, mást és mást vélnek látni az emberben. Én minden egyes megkeresésért hálás vagyok.

Szász Attila: Apró mesék című filmjében Bércesként Fotó: Apró mesék

– A karaktereknél maradva a rendezőnek mindig van egy elképzelése, hogy miként jelenik meg az adott szereplő, ezekhez mit adott hozzá ön színészként?
– A saját lelki mocskomat! (Nevet.) A házmesternél, Rezsőnél például úgy nézett ki a dolog, hogy Deák Kristóf felhívott, átküldte a forgatókönyvet, amit átbeszéltünk utána, és akkor mondtam, hogy itt vélek valamit felfedezni, amit én érzek, csak kérlek igazold: van-e ebben felsejlő abszurd, lehet-e egy kicsit menni ebbe az irányba? Megerősített abban, hogy jól ráéreztem erre, és akkor elmenegettünk ebbe a humorosabb, abszurdabb irányba. Persze a színésznek a munkája mindig az, hogy követi azt a gondolatmenetet, amelyet közös megegyezés alapján kialakítanak a rendezővel.

Én még olyan rendezőt nem láttam, aki ne tudott volna örülni annak, hogyha javasolnak neki valamit. Ilyenkor is fontos, hogy mikor, hogy mit, és hogy ezek a jóérzés határain belül maradjanak.

Dolgoztam olyan rendezővel is, aki centiméterre, mikronra belövi a dolgokat, és kész van a fejében az egész koncepció, de tudott örülni, hogyha más ecsetvonásokkal, más technikával tettünk hozzá valamit. Ez az egyik szépsége amiért az ember szívesen csinálja ezt a mesterséget. Van ugyanakkor az a vonzata is az egésznek, hogy másképp mész el a szereplőválogatásra, hogyha olvastad a forgatókönyvet, a sztorit. A karakterrel nem kell már kész lenni, mert akkor már nem tud veled mit csinálni a rendező. Ha nagyon készen vagy és meggyőzted magad valamiről, akkor irányíthatatlanná válsz. Az Apró mesékben az volt, hogy csináltuk, csináltuk, aztán a rendező engedett menni. Arra kértem Szász Attilát, hogy szóljon, ha azt látja, hogy megyünk el bolond felé. Hál’ istennek egyszer sem kellett szólnia, de mindig lehetett látni rajta az őszinte örömöt, amikor valami olyan történt, ami tetszett neki.

Molnár Levente az Apró mesék csíkszeredai vetítését követő közönségtalálkozón maszkban, távolságot tartva Fotó: Kelemen Csaba/Filmszereda-Filmtettfeszt

– Az Apró mesékben az ön által játszott Bérces karaktere az én értelmezésemben a pszichopatát testesítette meg, azt a figurát, akitől már ránézésre kirázza az embert a hideg.
– Ez az egyik oldala. Izgalmas a film által felmerülő kérdés, hogy hiszünk-e vagy nem abban, hogy az ember változhat. Merthogy úgy érkezik meg ez az ember a történetbe, hogy ő tényleg megváltozott… Van egy előtörténet is a filmben. Itt azért elég sokat tudnánk beszélni a családon belüli erőszakról, és arról, hogy ki, hogyan és miként viszonyul hozzá, és mind a mai napig nem-e kellene nekünk erről kicsit többet beszélgetni egymással. A filmnek van egy ilyen olvasata is: nem lehet egyetlen színnel festeni, legyen az bármennyire is szép. Nincs csak ez vagy csak az, nincs csak fekete vagy fehér. És épp ez a lényeg, hogy vannak emberi oldalai ennek a karakternek, amelyekről azt hiszem, hogy voltak pillanatok, amikor sikerült megfogni. Persze domináns, aztán visszarúg a régi reflex… Segítség nélkül ritkán tudsz tenni ellene.

– Kipróbálta magát a sorozatiparban is, szerepelt az RTL Klub Alvilág című, egy évadot megért sorozatában. Miben különbözik a sorozatok világa a filmekétől?
– Nem forgattam ezelőtt sorozatot, nekem ez az eddigi egyetlen tapasztalatom ezen a téren. Nagyon minőségi sorozatot viszont már nem egyet láttam. Manapság rengeteg platformon, nagyon jó minőségben készülnek epizódokra bontott történetek, amelyekben olyan rendezők dolgoznak, hogy el se hitte volna az ember, hogy ilyet fognak csinálni. Például Ujj Mészáros Károly (az Alvilág készítője –szerk. megj.) – akit kicsit ismertem már korábbról is – egy annyira precíz, cizellált, „nagyon tudja, hogy mit akar, és nagyon azt akarja” rendező. Beszélgettünk, és azt mondtam, hogy

az egyik oka annak, hogy ezt be merem vállalni, az pont te vagy, mert ha te bevállalsz egy ilyen munkatempót, akkor én is indiánfejest ugrok, megyünk együtt. Egy nagyon jó élmény volt.

Nagyon jó karaktert kellett játszani, amelyben jó volt keresni azt, hogy hol van esetében a hőscincér és a bokszzsák közötti történet, és hogy milyenek a kilengései. Tulajdonképpen egy elég silány pillanatában levő alakot kellett hozni ebben a szerepben, akinek az egyedüli jó tulajdonsága az a családja iránti végtelen szeretete volt. Hihetetlen tempóban csináltuk a sorozatot, és nagyszerű szakemberekkel volt alkalmam dolgozni. És amikor azt látom, hogy mindenkinek a csontja ott van és csinálja, az engem nagyon motivál, úgy vagyok vele, hogy: várj ezt akkor én is megnyomom! Kíváncsi voltam arra is, hogy bírom-e ezt a tempót, és hál’ istennek bírtam is.

Deák Kristóf: Foglyok című filmjében házmesterként Fotó: Foglyok

– A járványhelyzet betett a színháznak, filmiparnak, a gyártási folyamatoknak, az élet szinte minden területén érezteti a hatását. Önt hogy érintette ez az egész?
– Futottak el projektjeim, futottak vissza. Alkalmazkodtam és folyamatosan alkalmazkodom ehhez a helyzethez. Nekem a kalendáriumom tulajdonképpen két nap alatt leürült előre másfél évre. Ez szörnyen hangzik, hogy akkor hogy lesz így? Úgy gondolom, hogy jó lesz úgy, ahogy lesz. Nem panaszkodom, merthogy ebben a történetben végképp közösen vagyunk együtt, és tényleg csak együtt tudunk túljutni ezen az állapoton. Az, hogy most éppen a filmipar vagy épp a vendéglátóipar, az oktatás, a kutatás, a szállítás – hogy ki van a nagyobb bajban, nem tudom. Szerintem mindannyian nagyon pezsgő periódust élünk meg, és ezen csak vigyázva egymásra, például kezet mosva és maszkot viselve tudunk átmenni. Ez az a minimum, amit kérnek tőlünk, és én ezt nagyon szívesen és örömmel csinálom. Nem erőfeszítés.

Molnár Levente: ha nagyon készen vagy és meggyőzted magad valamiről, akkor irányíthatatlanná válsz Fotó: Hargitay Olivér • Forrás: leventemolnar.eu

– Milyen filmekben láthatjuk legközelebb, ha a járványhelyzet engedi az újabb produkciók bemutatását és biztonságos megnézését?
– Változtak a sorrendek, de a tavaly forgattuk Romániában Krasznahorkai Balázs Hasadék című filmjét, amelynek egy részét Máramarosban, a Radnai-havasokban vettük fel, egy másik részét pedig Magyarországon készítettük. Ennek a filmnek idén kellett volna kijönnie, de most épp a járványhelyzet miatt ez nem volt lehetséges. Nincs is baj azzal, hogy még nem jött ki, mert majd bemegyünk a moziba és megnézzük, amikor be tudunk menni. A járvány előtt befejeztem Svájcban egy nagyon kedves projektet, most pedig egy olyan megbízatás következik – amiről még senki semmi biztosat nem tud mondani egyelőre –, ami megint egy olyan műfaj lesz, ahol még nem jártam.

Én nagyon szeretek egyébként főiskolás filmekben részt venni – sőt adósságomnak érzem minimum egy ilyen alkotásban részt venni egy évben –, most hál’ istennek sikerült azt is összehozni.

Vannak még kisebb projektek, amelyekre úgy vagyok beállva, hogy ezek pluszok. Nekem például csak annyi változott ebben a kialakult helyzetben, hogy nem látom a dolgok végét. Eddig is volt olyan, hogy két projekt között voltak üresjáratok, de erről a szakmáról saját tapasztalatból mondom: nem az a nehéz, amikor csinálod (azok az örömpillanatok), hanem például két projekt közötti időt hasznosan kitölteni úgy, hogy még esetleg tanulj valamit, fejlődj, kezdj valamit magaddal. A magánéletem szempontjából nagyon jól jött ez a leállás, bármennyire is furcsán hangzik. Ezt a befele fordulást, magunkra és egymásra figyelést, a magunkkal békében levést gyakoroljuk. Sok mindenen mentünk már keresztül, egész jó alkalmazkodóképességgel áldott meg minket a történelem itt Kelet-Európában, így nem féltem magunkat. Alkalmazkodunk.

A cikk először a Székelyhon napilap Liget című életmód-kiadványában jelent meg 2020. október 9-én.
0 HOZZÁSZÓLÁS
Rádió GaGa - Hallgassa itt!
 
 
Fontos számunkra az adatai védelme!

Annak érdekében, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és hirdetéseket, közösségi médiaszolgáltatásokat nyújtsunk, valamint elemezzük a látogatottságokat, partnereinkkel együtt sütiket (cookie-kat) használunk oldalunkon. Kattintson az Elfogadom a sütiket! gombra az említett technológia webes használatának elfogadásához. Bármikor megváltoztathatja hozzájárulási beállításait.



Szükség van a hozzájárulásához!

Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.

Tájékoztatás a sütik használatáról

A Príma Press Kft. által üzemeltetett liget.ro domainen keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.

A sütik feladata

Információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.

Mi a süti?

A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.

A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.

A liget.ro által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.

A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.

Alapműködést biztosító sütik

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható.

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
PHPSESSID liget.ro
Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között.
munkamenet saját
cookieControll liget.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
cookieControlPrefs liget.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
_ga google.com 2 év harmadik fél
_gat google.com 1 nap harmadik fél
_gid google.com 1 nap harmadik fél

 

Preferenciális sütik:

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír/Rossz hír-funkció (kronikaonline.ro) használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

Preferenciális sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
newsvote_ liget.ro
Cikkre való szavazás rögzítése
30 nap saját

 

Hirdetési célú sütik

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.

Hirdetési célú sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
__gads google.com 2 év harmadik fél
_fbp facebook.com 3 hónap harmadik fél
ads/ga-audiences google.com munkamenet harmadik fél
DSID google.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 100 nap harmadik fél
IDE google.com 1 év harmadik fél
pcs/activeview google.com munkamenet harmadik fél
test_cookie google.com 1 nap harmadik fél
tr facebook.com munkamenet  harmadik fél

 

Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

Közösségimédia-sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
act facebook.com munkamenet harmadik fél
c_user facebook.com 1 nap harmadik fél
datr facebook.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 1 nap harmadik fél
locale facebook.com 1 nap harmadik fél
presence facebook.com munkamenet harmadik fél
sb facebook.com 1 nap harmadik fél
spin facebook.com 1 nap harmadik fél
wd facebook.com 1 nap harmadik fél
x-src facebook.com 1 nap harmadik fél
xs facebook.com 1 nap harmadik fél
 urlgen   instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 csrftoken   instagram.com  1 év  harmadik fél
 ds_user_id  instagram.com  1 hónap  harmadik fél
 ig_cb  instagram.com   1 nap  harmadik fél
 ig_did   instagram.com  10 év  harmadik fél
 mid  instagram.com  10 év  harmadik fél
 rur  instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 sessionid   instagram.com  1 év  harmadik fél
 shbid  instagram.com  7 nap  harmadik fél
 shbts  instagram.com  7 nap  harmadik fél
VISITOR_INFO1_LIVE youtube.com  1 nap harmadik fél
SSID youtube.com  1 nap harmadik fél
SID youtube.com  1 nap harmadik fél
SIDCC youtube.com  1 nap harmadik fél
SAPISID youtube.com  1 nap harmadik fél
PREF youtube.com  1 nap harmadik fél
LOGIN_INFO youtube.com  1 nap harmadik fél
HSID youtube.com  1 nap harmadik fél
GPS youtube.com  1 nap harmadik fél
YSC youtube.com   munkamenet harmadik fél
CONSENT youtube.com  1 nap harmadik fél
APISID youtube.com  1 nap harmadik fél
__Secure-xxx youtube.com  1 nap harmadik fél

 

A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:

Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage

Google Adwords: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy

Google Adsense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu

Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/

Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies

 

A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik

A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.

Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?

A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.

Alapműködést biztosító sütik:

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. Az alapműködést biztosító sütik a látogatók azonosítása nélkül gyűjtenek információkat a weboldal használatáról.

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs, _ga, _gat, _gid, enr_cxense_throrrle.


NEM FOGADOM EL
MINDIG AKTÍV
Preferenciális sütik

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír / Rossz hír funkció használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak

Preferenciális sütik listája: newsvote_


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM
Hirdetési célú sütik:

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg

ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg

Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.


ANONIM
NORMAL
Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak

Közösségimédia-sütik: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.

Székely Sport