Jó, hogy vagyunk még: kitartásról, újrakezdésről Rúzsa Magdival

– Mi a fellépés előtti rutinod? Azt már hallottam a próbán, hogy a hangod az nem rozsdásodott be.

– Amikor turnén vagyunk, akkor is rendszeresen járok énektanárhoz, de most pont emiatt a nagy kihagyás miatt már korábban elkezdtem a mesteremmel a begyakorlást, a hangszalagok bemelegítését, de minden rendben. Van rutinom, én ilyenkor egy félórát kérek, ami csak az enyém, amikor lekommunikálom a föntiekkel a kis dolgaimat, és nagyon hiszek abban, hogy ez az éneklés nem csak arról szól, hogy nekem legyen jó vagy csak a közönségnek, hanem mindenkinek. Hiszek abban, hogy mindig van egy-egy sor, amivel megfoghatod a közönséget, illetve mindig van valaki a közönség soraiban, akit pont az az egy üzenet meg kell találjon. És bár nem vagyok egy túlságosan spirituális ember, én azt kérem ilyenkor, hogy én lehessek ennek a közvetítője.

– Apropó, spiritualitás, az új albumod címe Karma. Hiszel-e benne?

– Én istenhívő ember vagyok, de mégis azt gondolom, hogy ebben a karmadologban van valami. Nem feltétlenül az, hogy ki hogyan születik újjá, inkább csak az, hogy amilyen vagy te másokkal, olyanok lesznek ők veled. Hiszek abban, hogy mindennek megvan az oka, és minden összeér. A végén pedig minden kikristályosodik, kiegyenesedik. Az egész lemezen folyamatosan ezt a sorsszerűséget boncolgattam, ezért döntöttem úgy, hogy akkor legyen Karma a lemez címe, miközben a lemez – számomra is – egyik legfontosabb dala a Domine, ami arról szól, hogy amikor én lejöttem ide a Földre, a Jóisten abban a pillanatban velem volt, kézen fogtuk egymást, és csak úgy végigsétálunk az életen. Nekem pedig az a dolgom, hogy mindig tudjam azt, hogy a bajban is visz a hátán, számíthatok rá. Fejemben is volt, hogy vajon mit fognak szólni a lemez címéhez az emberek, miközben mindenki tudja róla, hogy én nem egy ebbe a világba kapaszkodó ember vagyok, de aztán megértettem, hogy ezek a dolgok mind elférnek egymás mellett, ezekben is ott van az a fajta tanítás, amit Krisztus is mondott.

– Erős dalszövegek vannak benne, egyre kérdezek rá, s ezt a nőtől kérdezem, nem a művésztől, az énekestől: „Egész nap várlak /Most nemcsak nézlek, hanem látlak / Férfi s nő között a játszma / Véget sosem ér.” Miért játszmázunk egyfolytában?

– Hát az élet egy nagy játszma, ez mindig ott van. A nő meg férfi mint macska és egér, ha nem lenne játszma, akkor elunalmasodna a történet. Mindig kell valami kis intenzitás, hogy kavarogjanak a dolgok. Szeretek úgy írni dalokat, hogy megpróbálok nem feltétlenül csak az én életemből meríteni, hanem fókuszálni olyan dolgokra, amelyekről tudom, hogy sok embert foglalkoztatnak. Nagyon gyakran látom azt, hogy párkapcsolatokban ez egy probléma. Emlékszem, hogy amikor a férjemmel megismerkedtem, már a harmadik randin azt mondtam neki, hogy én nem a játékokra szeretném fecsérelni az időt, hanem arra, hogy megismerjük egymást. Bizony ez milyen sokszor probléma, hogy az emberek játszmákban vannak egymással. És nem csak a párkapcsolatokban, ez csomó mindenre igaz, barátságokban, a családokban is van ilyesmi, pedig nem kéne erre fecsérelni az időt.

– Egyébként is nagyon jellemez téged a sűrítés: volt neked ez a több éven át futó, több mint hetvenezer nézőt vonzó show-műsorod a Pesti Színházban, a Magdaléna Rúzsa. Ott mondta Novák Péter és Geszti Péter is neked, hogy felejtsd el, hogy a színházban vagy, neked elég, ha önmagad vagy a színpadon. Ez mekkora bók, mert tudsz nagyon sűrűn, nagyon konkrétan szólni az emberekhez. Ezt tanultad? Figyelsz rá? Veled van?

– Szeretek az emberekkel beszélgetni. Szeretek nem csak énekelni. A Magdalénának szerintem ez volt az egyik legnagyobb sikere, hogy van valaki, akit megismertek a tévéből, de igazából nem ismerték meg, mert csak egy bizonyos oldalát láthatták, egyszer csak kiállt a színpadra, és nagyon őszintén kezdett beszélni dolgokról, amiket sokszor mindannyian rejtegetünk. Ma ugye az Instagram, a Tik-Tok világában szeretik, ha minden tökéletes és fantasztikus, nem beszélünk nehézségekről, kirakatokat képezünk ki magunknak, és folyamatosan olyanokat próbálunk kommunikálni magunkról, amikről azt gondoljuk, hogy a mi életünknek a sikerességét tükrözik. De mindannyiunk életében vannak nehézségek is, mindenkinek megvan a saját maga kis keresztje. A Magdalénának ez volt az ereje, hogy őszintén beszéltem dolgokról. Ugyanakkor én abból a szempontból örültem nagyon az előadásnak, hogy láttam azt, hogy sokszor tudott útmutató is lenni mondjuk a nálam fiatalabbaknak. Én ott tök őszintén beszéltem arról is, hogyan indultam el a Vajdaságból, mi mindent éltünk ott meg, milyen volt az én gyermekkorom – nem mindig volt fenékig tejfel. Ha ezekről a dolgokról nem beszélünk, akkor lehet, hogy mások, akik hasonló szituációkban vannak, egyedül érezhetik magukat. Sokszor jó, hogy egy közismert ember is el tudja mondani, hogy hé, én jártam ott, ahol te vagy most. És mindig van kiút, neked egy dolgod van, hogy higgy magadban, indulj el, képzeld el, amit meg tudsz valósítani, és sikerülni fog. Sokszor ez adhatja a kezdeti lökést, ha elmondja neked valaki, hogy nyugi, sikerülhet.

– Ne feledjük, létezik az ősbizalom, te azt sem titkolod, többször elmondtad interjúkban, hogy édesanyádtól rengeteg szeretetet kaptál, és azért tudsz most annyit adni is.

– Anyám egy nagyon bölcs asszony, és – ezt bele is írtam az egyik dalszövegembe – nehéz pillanatokban is ott volt, megpróbált sokszor a semmiből is adni. Ez az egyik legszebb dolog, amiért nagyon felnézek rá. Néha csak egy-egy építő jellegű gondolatot, de ez elég volt arra, hogy szárnyakat adjon. Vagy amikor hirtelen olyan helyzetbe keveredtem, amilyennel korábban még nem találkoztam, akkor tudtam jó döntést hozni, mert anyám józan paraszti ésszel mondott nekem egy-egy olyan dolgot, ami nagyobb érték volt, mintha teletömte volna a zsebemet pénzzel.

– Elmúlt ez a kényszerszünetes időszak, most már robbannak az energiák, ahogy kezdődik a fesztiválszezon, s kiderül, hogy mindenki jobbnál jobb dolgokkal rukkol elő. Te például egy mesekönyvvel, az Angyalkerttel.

– Ez egy modern mese, az angyalokról szól és egy kislányról, akik küzdenek azért, hogy megmentsék az embereknek a zenét itt a Földön. Nagyon szeretnivaló szerintem, és annyira váratlanul jött: azt gondoltam, hogy ha lett ennyi időm most, akkor leírom. Írtunk hozzá dalokat is. Annyira szeretem ezt a történetet, hogy nagyon szeretném szépen megcsinálni, hogy majd sok generáción tudjon ez adni akár a dalaival, a humorával a gyerekeknek valamit a színházban. Lassan fogom felépíteni, de meg fogom csinálni ezt a musicalt, szeretném egy nap színpadra vinni. Addig ott a mesekönyv, ismerkedhetnek a gyerekek, a szülők a karakterekkel.

– Az új albumban nagyon új a hangzás is. Van ez a nyomás a zeneiparban, ami arra kényszerít, hogy szinte évről évre meg kell újulni. Ennek jegyében történt ez?

– Nekem sokféle dalom van, sok sláger, amit a közönség imád, de mindig kell újakat is letenni az asztalra. Ez külső, de belső igény is, de például a Domine is elfért ezen a lemezen, ami olyan dal, amiről azt gondolom, hogy nagyon hosszú éveken keresztül fogom énekelni. Közben van már annyi középtempós, lassú dalom, hogy most kifejezetten azt éreztük, hogy egy ilyen gyorsabb lemezt szeretnénk, amelynek dalaira koncerteken is tomboltatni tudjuk a közönséget. Ugyanakkor úgy vagyok vele, hogy bár az idő múlik folyamatosan, én valahogy ösztönösen mindig érzem, hogy mikor mi fér bele. Ez most még belefért, hogy egy ennyire friss, fogalmazzunk úgy, hogy elektronikus lemezt csináltunk, miközben a koncerteken ugye nálunk minden nagyon rock ‘n’ roll. De ezt hosszú idő óta így csináljuk, hogy a lemez, illetve a rádiós változat mindig sokkal dance-esebb, poposabb, mint a koncertverzió, de a lényeg, hogy azt éreztem, hogy ez most még jól áll, de lehet, hogy öt év múlva nem tudnék ezzel önazonos lenni. Mindig akkor csinálok valamit, amikor azt érzem, hogy tudok vele azonosulni.

– Megvan benned az a díva, aki mondjuk a Pesti Színházba kellett, de az a kislány is, akit mindig le lehet állítani az utcán.

– Sokféle személyiség van bennem, akik jól megvannak. Jó emberismerő vagyok, meg sokféle helyzetben voltam már, és mindig tudom, hogy mikor melyik énemre van nagyobb szükség. Ezt nem is kell tudatosan irányítani, ez ösztönös. Nagyon erős bennem az empátia. Talán ez az egyik legfontosabb része annak, ahogy alkotok, ezért tudok akár olyan témákról is írni időről időre, amelyeket nem éltem meg személyesen.

Most, ahogy jöttünk befelé, majdnem elsírtam magam. Persze hozzátesz, hogy volt ez a hosszú kiesés, de olyan jó érzés volt látni a csillogó szemű embereket, ahogy beintegettek a buszba...

– Kellett is ez az év, megszólítottak dolgok mindannyiunkat...

– Átértékeltünk nagyon sok mindent, lehet, hogy nagyon jókor jött ez a pofon. Kellett azért, hogy ugyanazt érezzem, mint annak idején, amikor elindultam. Mindig is erre a színpadra vágytam, nekem a színpad az otthon. Nagyon hiányzott....

– Erdélyben dalolni pedig más, mert szoktad érezni a sorsközösséget a határon túliakkal. Tudjuk azt, amit te tudsz, és te tudod, hogy mi tudjuk.

– Ez egy nagyon erős kapocs. Szokták kérdezni, hogy hogyan van az, hogy amikor te a határon túlra mész, mindenki azonnal a sajátjának érez...

Sosem felejtem el, hogy amikor a Megasztárt megnyertem, annyi levelet kaptam a határon túlról, ami arról szólt, hogy te most értünk is énekeltél, a miénk vagy... Akkor lehet, hogy még bele se gondoltam abba, hogy ez mit jelent. Érdekes, hogy éppen június 4-én van az első koncertem, és pont itt vagyok. A zenekarral azt szoktuk beszélni, hogy minden egyes alkalommal, mikor itt járok, vannak dalszövegeim, amelyek hirtelen teljesen más értelmet kapnak abban a pillanatban, amikor látod, hogy ott állnak ezek a kis bástyák veled szemben, amelyek mindig tartják magukat. Megszületik a fejedben egy teljesen más kép a dalokról: jó, hogy vagyunk még.