Barátok közt után díszpolgár: Domokos László

Az életrajzában ezt olvashatjuk: született 1974. január 26-án, Brassóban. És noha az óvodai és iskolai éveket valóban Brassóban töltötte, Csíkszentkirályt tekinti szülőfalujának Domokos László – derült ki, amikor helyet foglaltunk a csíkszentkirályi szülői ház udvarán levő filagóriában, az általa készített kemence mellett. A legfontosabb dolgok az életében Szentkirályon történtek, például 2001-ben itt tartották az esküvőjüket Tóth Ildikó színésznővel. Mint mesélte, édesanyja, Tőke Katalin szentkirályi születésű, nagy itt a család, amikor nyaranta hazalátogatnak, összegyűl a rokonság a vasárnapi ebédekre. Húga, Erika, aki ugyancsak színésznő, szintén itt lakik a családjával, a beszélgetésünk alatt pedig egyre-másra érkeznek a rokonok, szomszédok, barátok.

„Édesanyám varrónő volt, édesapám öntődében dolgozott. A húgommal elsőgenerációs értelmiségiek vagyunk a családban, nem volt ennek hagyománya nálunk. Habár a színház iránti vonzalmunk mégis édesanyától eredeztethető, nagyon szerette Kányádi Sándor verseit, Petőfit, gyerekkorunkban felolvasta nekünk az Egri csillagokat. Nem véletlen, habár nem volt tudatos az, hogy színész lettem. Szereplős gyerek voltam, mondtam a verseket a különböző ünnepségeken, családi összejöveteleken, aztán ez kopott, ahogy teltek az évek, de ha jókedvem van, ma is szeretek beszélni, a középpontban lenni. Anno kacérkodtam a papi pályával is, de arról hamar letettem, a nők hamar közbeszóltak. Utána pedig romántanár akartam lenni, tökéletesen beszéltem a román nyelvet. Mind a három hivatás kéri az előadásmódot, előadást, »szereplést«.”

Brassóban gyakran járt szavalóversenyre, tanára és jó barátja volt Bálint Ferenc, aki 1993-ban felhívta a figyelmét arra, hogy Ki mit tud? vetélkedőt szerveznek Erdélyben. Az ő biztatására jelentkezett, két válogató után bejutott a marosvásárhelyi előválogatóba is. Ott Lohinszky Loránd, Tarr László és Kovács Levente is benne volt a zsűriben, akik később tanárai lettek színművészetin. A versenyen továbbjutott a magyarországi válogatóra. „Amikor már azt hittem, hogy egyedüli bajnok vagyok, akkor kiderült, hogy az országos válogatón 370-en voltunk. Lejárt a szereplésem, gondoltam, ennyi volt. Brassóba érkezett a távirat, hogy továbbjutottam a döntőbe. Ez nagy szó volt. Eljutottam egészen a középdöntőig, kétszeres tévészereplésem volt.”

Hazajött, és ekkor hívták fel Marosvásárhelyről, hogy menjen el felvételizni a színművészeti szakra. Félresöpörte a román jegyzeteit, nyakába vette a világot egy üveg zakuszkával és egy tábla szalonnával, és a színire felvételizett. Nem bánta meg.

Az évfolyamtársaival már az egyetemi évek alatt szép eredményeket értek el. Volt, hogy a vizsgadarabjukat befogadta a színház, és telt házzal játszották egész évadban, és volt, hogy nem lehetett jegyet kapni a My Fair Lady előadásukra, amely aztán 69 előadást ért meg. „Amikor bekerültem a Barátok közt-be, kétmillió kétszázezer ember nézte estéről estére. De a valós sztárság az volt, amikor a My Fair Lady után a főbejáraton nem tudtunk kimenni, mert harminc csaj sikított a bejáratnál, és a hátsó bejáraton menekültünk el. Mert előfordul, hogy a televíziózásból adódó hírnév egyik percben van, másik percben nincs. Ezt akkor mértem le magamon,

Eléggé borzasztó állapot, nem is buszoztam egy ideig. Aztán volt, hogy egy hétig nem voltam képernyőn, és a kutya sem ismert meg. Ennyi. Ez ilyen. Azok betegednek bele ebbe a dologba, főleg a fiatalok, akik elhiszik, hogy ez jelent valamit, hogy ez mérföldkő az életükben.”

Nem csak Magyarországon, Erdélyben is sokan felismerik, ha hazalátogat, de, mint mondja, itt más a megszólítás minősége. „Pesten gyakran letegeztek, hogy »szerusz, Attila«. Engem nem zavar, hogy Attilázik valaki, ezt látja a tévében, kész. Nekem édesanyám valamikor azt tanította, hogy ujjal ne mutogassak senkire, nemhogy letegezve leszólítsak idegen embert az utcán. Itthon, Erdélyben szinte nem kellett embert visszautasítsak, hogy megszólított, mert annyira udvariasak, és jóleső az, hogy felismernek.

Ez a kellemetlenebb része, de volt kellemes is. A mai napig a gyomrom összerándul, amikor a határon megyünk át. Amikor annak idején Ildikónak udvaroltam, és jártam ki hozzá, nagyon nehezen lehetett átjutni. Három éve viszont, amikor mentem át, a román vámos megnézte az útlevelemet, rám nézett, megint az útlevélre, megint rám, és mondta: »Attila!« Kérte, hogy adjak autogramot. Kiderült, hogy magyarul kell tanuljon, és a magyartanárja ajánlotta, hogy nézze a sorozatot. Ő nézte is, és nagy rajongóm lett”– mesélte kacagva.

És ha már a Barátok közt szóba került, óhatatlanul visszakanyarodunk a kezdetekhez. Amikor 2008-ban elvállalta a sorozatban való szereplést, Domokos László sok pályatársában megvolt az a félelem, hogy egy ilyen jellegű szerep bélyeg. Korábban a Honvéd kamaraszínházban játszott, díjnyertes előadásokat hoztak ott létre, de a Barátok köztre úgy tekintett, mint egy lehetőség.

Akkor kezdett megváltozni az a világ, amivel Cserhalmi a kilencvenes években nagyon-nagyon küzdött, amikor az egyik banknak elvállalta a reklámját, és a szakma nagyon csúnyán kikezdte. 2008-ban kezdett fordulni afelé a világ, hogy színészeket kezdtek tévésorozatokban használni. Ma már az, hogy egy színész ismertebb a televízió által, előnyére válik egy előadáson is.”

Visszaemlékezett, hogy amikor a hosszú castingidőszak után megkapta a szerepet, akkor derült ki számára, hogy a sorozat egyik főszereplőjét fogja alakítani. Úgy gondolta, hogy néhány hónapos munka lesz, aztán tizenkét év lett belőle. Nagyon megszerette, de igyekezett, hogy minden évben játsszon előadásokban is, hogy legyen egy kis horgony, ami visszaköti a színházhoz. „Sorozatot csinálni nagyon nehéz műfaj. Húsz perced van pontosítani a szöveget, főpróbázni a rendezővel, kitalálni, hogy mit csinálsz benne és felvenni, hogy legyen egy perc huszonöt másodperc élesben.

De az évek alatt olyan rutinra tehet szert – ami néha káros színészként –, amivel az optimális jót ki tudja hozni magából. Ez egy csapatjáték, körülbelül nyolcvanan dolgozunk egyszerre. Ezért kell egy profi stáb, mert az nem lehet, hogy valaki rosszul érzi magát, és nem sikerül a produkció. Ha visszatekintek az elmúlt tizenkét évre, nagyon kellemes együttlét volt a kollégákkal a Barátok köztben.”

Domokos László egyik nagy szenvedélye a főzés, az egyik magyarországi kereskedelmi tévécsatorna főzőműsorában is láthattuk, szurkolhattunk neki. „Harminc éve én főzök otthon, nap mint nap. Évekig nem mertem elmenni a Konyhafőnökbe versenyezni, hogy nehogy beleessek abba, hogy »na, oda is elment«, mivel nekem szentség volt a főzés. Viszont nagyon kellemeset csalódtam. Ennek a versenynek köszönhetően készülhettem a Gundelben három hónapon keresztül. Mondhatni elvégeztem egy tanfolyamot, és a végén szerződést ajánlottak fel, hogy maradjak. Nagyon megszerettek a séfek, de ehhez kellett a harminc év háttér és a kíváncsiság. Imádok főzni, így kapcsolok ki.”

László idén nyáron díszpolgári kitüntetést vehetett át Csíkszentkirályon. Hangsúlyozta, nagyon büszke rá, hogy a közösség, amelyből vétetett, ilyen elismerésben részesítette. „Nagy büszkeséggel tölt e, hogy itt van ez a közösség, amely őrzőangyalomként vigyázta a lépéseimet, az öregasszonyok, akik bábáskodtak a születésemnél, ahogy az életemet végigkövették és végigféltették, imáikkal és mindenfajta energiájukkal segítették. Hiába vagyok lassan ötvenéves, most is Lacika vagyok nekik.

Ahogy eddig is, a hírét fogom vinni, hogy itt a világ legszebb helyén, milyen csodálatos, óriás lelkű, hatalmas szívű emberek élnek. És tőlük egy ilyen díjat kapni életem legnagyobb megtiszteltetése.”