A magyar élvonal végeredménye a mai MTK– Újpest rangadó után alakul ki, de az már biztos, hogy a bajnok Debrecen a Bajnokok Ligája második selejtező-körében indulhat, míg a második helyezett MTK és a kupagyőztes Honvéd az UEFA-kupa első selejtező körében kapcsolódik be az európai küzdelmekbe.
A Magyar Labdarúgó-szövetség licencosztó bizottsága a záró forduló előtt másodfokon beleegyezését adta öt együttes élvonalbeli szerepléséhez, amelyek licenckérelmét első fokon elutasította – a REAC, a Fehérvár és a Tatabánya, valamint feljutása esetén a másodosztályos Ferencváros és a Felcsút is indulhat az NB I-ben. Az NB II Nyugati csoportjának élén álló Felcsút három fordulóval a bajnokság vége előtt kétpontos előnnyel rendelkezik a Siófokkal szemben. Keleten a Bőcs–FTC és a Jászapáti–Nyíregyháza mérkőzés lapzárta után ért véget. A hétvégi forduló előtt még éllovas nyírségiek hárompontos előnnyel rendelkeztek az egy meccsel kevesebbet játszó FTC-vel szemben.
P. A.
NB I, 30., utolsó forduló: Vasas– Honvéd 3-1 (Kenesei 6., Németh N. 21. – 11-esből, Nagy T. 73., ill. Bogdanovics 72.), Debreceni VSC–FC Sopron 2-1 (Dzsudzsák 25., Sándor T. 72., ill. Cigan 37.), Győri ETO–Diósgyőr 4-0 (Brnovics 21., Bajzát 23., 79., Böőr 88.), Kaposvár–Paks 2-0 (Oláh 77., Alves 84.), Vác–Pécs 1-1 (Bozori 83., ill. Horváth P. 72.), Tatabánya–ZTE 0-3 (Balázs 21., 63., Kocsárdi 81. – 11-esből), Fehérvár–REAC 2-2 (Nagy D. 60., Dajics 81., ill. Tóth N. 47., Torma 57.). Az MTK–Újpest találkozót ma játsszák.
Az NB I állása:
1. Debrecen 30 22 3 5 63-21 69
2. MTK 29 18 4 7 59-33 58
3. ZTE 30 17 4 9 54-38 55
4. Újpest 29 15 4 10 39-30 46
5. Vasas 30 13 6 11 43-41 45
6. Fehérvár 30 13 5 12 45-43 44
7. Kaposvár 30 12 5 13 40-36 41
8. Honvéd 30 11 8 11 48-43 41
9. Diósgyőr 30 11 5 14 40-52 38
10. Sopron 30 11 4 15 33-46 37
11. Paks 30 10 7 13 34-38 37
12. Tatabánya 30 11 3 16 46-58 36
13. Győr 30 9 8 13 37-43 35
14. REAC 30 9 7 14 42-55 34
15. Pécs 30 7 12 11 31-41 33
16. Vác 30 4 7 19 21-57 19
A magyar női vízilabda-válogatott 12-9-re legyőzte az olasz csapatot a szingapúri világbajnokság szombati negyeddöntőjében.
15-11 arányban legyőzte Romániát a magyar férfi vízilabda-válogatott a szingapúri vizes világbajnokságon pénteken megrendezett keresztbejátszáson, így a negyeddöntőben, a legjobb nyolc között szerepelhet.
A kupagyőztes Paksi FC 3-0-ra kikapott a Kolozsvári CFR vendégeként a labdarúgó Európa-liga selejtező első fordulójának csütörtöki visszavágóján, így 3-0-s összesítéssel búcsúzott a sorozattól és a Konferencia-ligában folytatja szereplését.
A magyar válogatott 10–9-es vereséget szenvedett az Európa-bajnok spanyol csapattól a szingapúri vizes világbajnokság férfi vízilabdatornáján, így másodikként jutott tovább csoportjából.
Második mérkőzését is megnyerte a magyar férfi vízilabda-válogatott a szingapúri világbajnokság csoportkörében: Varga Zsolt együttese hétfőn 23-18-ra diadalmaskodott a japánok felett.
A Chelsea nyerte az első, 32 csapatosra bővített labdarúgó-klubvilágbajnokságot, mivel vasárnap a New York-i döntőben 3-0-ra legyőzte a Paris Saint-Germain együttesét.
Második csoportmérkőzését is megnyerte a magyar női vízilabda-válogatott a szingapúri világbajnokságon: Cseh Sándor együttese a torna vasárnapi játéknapján 33-13-ra diadalmaskodott a japánok felett.
Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke szerint Magyarországnak 2036-ban lehet a legnagyobb esélye a nyári játékok megrendezésére, azt követően viszont már nagyobb lesz az európai konkurencia.
Közlekedési balesetben elhunyt a portugál válogatott Diogo Jota, a Szoboszlai Dominikot, Kerkez Milost és Pécsi Ármint foglalkoztató Liverpool labdarúgócsapatának játékosa.
Az UEFA 55 000 eurós bírságot rótt ki a Román Labdarúgó-szövetségre (FRF) a 2024. november 14-én Bukarestben a Nemzetek Ligájában lejátszott Románia–Ciprus mérkőzésen a szurkolók által okozott botr