Márton Anita Eb-aranyérmes súlylökésben

Aranyérmet nyert Márton Anita súlylökésben a prágai fedettpályás atlétikai Európa-bajnokságon.

Krónika

2015. március 08., 16:162015. március 08., 16:16

2015. március 08., 17:322015. március 08., 17:32

A tavalyi zürichi szabadtéri Eb-n bronzérmes magyar versenyző a csütörtöki selejtezőben első kísérletére könnyedén teljesítette a 17,85 méteres szintet: 18,44 méteres lökéssel megközelítette 18,60-as addigi idei legjobbját.

Jó formáját aztán bizonyította a szombati döntőben is, amelyben nagyszerű sorozatot produkált: minden kísérlete 18 méter fölötti volt. Az első két sorozat után az élen állt, előbb 18,05-tel, majd 18,39-cel, de harmadikra 18,60-nal megelőzte őt a fehérorosz Julija Leancjuk.

Márton ekkor 18,56-ot ért el, majd negyedikre 18,29-ig, ötödikre pedig 18,43-ig jutott, vagyis maradt legkomolyabb riválisa mögött. Hatodik, azaz utolsó kísérletére azonban 19,23 méteres országos csúccsal visszavette a vezetést, és erre már nem volt válasza Leancjuknak.

Az eddigi fedettpályás magyar rekordot Horváth Viktória tartotta, aki 1989. március 8-án 19,20-t lökött.
„Remek verseny volt, gyakorlatilag minden lökésem jó volt, stabilan 18,50 méter környékén, de szerencsére ez az utolsó volt az igazán jó. Fogalmam sincs, hogyan csináltam technikailag, de sikerült, és ez a lényeg – mondta az MTI-nek Márton Anita.

„Nagyon örültem volna már a második helynek is, így az utolsó lökésnek úgy mentem neki, hogy lesz, ami lesz, beleadok apait-anyait. Mindeközben a rúdugrás döntője miatt nagy volt a szurkolás a csarnokban, talán ez is segített picit” – tette hozzá.

Márton előtt magyar versenyző legutóbb 1985-ben nyert aranyat fedett Eb-n – akkor Bakos György 60 méter gáton és Pálóczi Gyula távolugrásban győzött –, érmet pedig 13 év szünet után szerzett ismét magyar sportoló.

A vasárnap este záruló Európa-bajnokságon Románia két bronzérmet szerzett a szombati döntőkben: Florentina Marincu távolugrásban, Marian Oprea pedig hármasugrásban állhatott fel a dobogó harmadik fokára.

Előbbi próbát a szerb Ivana Spanovics nyerte, míg utóbbit a portugál Nelson Evora. A még csak 18 éves Marinca különben 6,79 méteres junior Európa-csúccsal állhatott fel a dobogóra, mögötte honfitársa, Alina Rotaru – pályafutása eddigi legjobb eredményét elérve – a negyedik lett. 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 12., csütörtök

Ronaldinho és barátai Kolozsváron rúgják a bőrt Mutuék ellen

Ronaldinho és barátainak játékát csodálhatja meg élőben a kolozsvári közönség azon a sportfesztiválon, amelynek fénypontja az egykori világsztár futballisták bemutató mérkőzése a román válogatott volt jeles képviselői ellen.

Ronaldinho és barátai Kolozsváron rúgják a bőrt Mutuék ellen
2025. június 11., szerda

Románián belül válthat klubot a magyar válogatott játékos

A Magyarország színeiben Európa-bajnoki bronzérmes Kácsor Gréta a román CSM Slatina női kézilabdacsapatához igazol a román nyelvű szaksajtó szerint.

Románián belül válthat klubot a magyar válogatott játékos
2025. június 09., hétfő

Ronaldóék újabb Nemzetek-Ligája győzelmet ünnepelhettek

A portugál válogatott 2-2-es döntetlen után tizenegyesekkel legyőzte vasárnap az Európa-bajnok és címvédő spanyol csapatot a Nemzetek Ligája müncheni döntőjében, így elsőként tudott másodjára diadalmaskodni a negyedik alkalommal kiírt sorozatban.

Ronaldóék újabb Nemzetek-Ligája győzelmet ünnepelhettek
2025. június 08., vasárnap

Románia kikapott Ausztriától a 2026-os világbajnokság selejtezőinek harmadik mérkőzésén

A román labdarúgó-válogatott szombaton Bécsben vereséget szenvedett Ausztriától a 2026-os FIFA világbajnokság európai selejtezősorozatának harmadik mérkőzésén, a H csoportban. Ausztria 2–1-re (1–0) győzött, ez volt az első meccsük a selejtezősorozatban.

Románia kikapott Ausztriától a 2026-os világbajnokság selejtezőinek harmadik mérkőzésén
2025. június 06., péntek

Kikapott felkészülési mérkőzésen a magyar labdarúgó-válogatott

A magyar labdarúgó-válogatott 2-0-s vereséget szenvedett a tartalékos svéd csapattól a telt házas Puskás Arénában rendezett pénteki barátságos mérkőzésen.

Kikapott felkészülési mérkőzésen a magyar labdarúgó-válogatott
2025. június 06., péntek

Ibériai döntőt játszanak a Nemzetek Ligájában

Nem mindennapi, kilenc gólt hozó mérkőzésen a címvédő spanyol válogatott 5-4-re nyert a franciák ellen a labdarúgó Nemzetek Ligája németországi négyes döntőjének második, csütörtöki elődöntőjében.

Ibériai döntőt játszanak a Nemzetek Ligájában
2025. június 05., csütörtök

Ronaldo a Nemzetek Ligája döntőjébe lőtte Portugáliát

A portugál válogatott hátrányból fordítva 2-1-re legyőzte a házigazda német csapatot a labdarúgó Nemzetek Ligája szerdán rendezett müncheni elődöntőjében.

Ronaldo a Nemzetek Ligája döntőjébe lőtte Portugáliát
2025. június 04., szerda

Olimpiai siker: ismét lesz másodosztályú futballcsapata Szatmárnémetinek

Megnyerte a másodosztályú labdarúgó-bajnokságba jutásért rendezett rájátszás döntőjének visszavágóját is a szatmárnémeti CSM Olimpia, így a 2025–2026-os szezonban hosszú idő után ismét lesz második ligás csapata a Szamos-parti városnak.

Olimpiai siker: ismét lesz másodosztályú futballcsapata Szatmárnémetinek
2025. június 02., hétfő

Vízilabda: Manhercz-parádé a BL-döntőben, magyar csúccsal megvédte címét a Ferencváros

A címvédő FTC-Telekom 13-11-re legyőzte a szerb Novi Beograd csapatát a férfi vízilabda Bajnokok Ligája máltai négyes döntőjének vasárnapi fináléjában.

Vízilabda: Manhercz-parádé a BL-döntőben, magyar csúccsal megvédte címét a Ferencváros
2025. június 01., vasárnap

Megvédte címét, hetedszer Bajnokok Ligája-győztes a Győr

Végig magabiztosan játszva hetedszer is elhódította a serleget, és ezzel megvédte címét a Győri Audi ETO KC a női kézilabda Bajnokok Ligájában, miután 29-27-re legyőzte a dán Odense csapatát a budapesti MVM Dome-ban megrendezett négyes döntőben.

Megvédte címét, hetedszer Bajnokok Ligája-győztes a Győr