Legendás képződmények: sírok-e a rejtélyes halmok?

Bözödöt, ha elhagyjuk Gagy irányába, körülbelül másfél kilométerre a falutól jobbra láthatjuk azt a hat-hét halmot, ahol a régészek 2012-ben végeztek geofizikai méréseket, de egyelőre azokkal a módszerekkel nem sikerült bizonyítékokat szerezni arról, hogy valóban halomsírok lennének. „Az idén Erdőszentgyörgy polgármestere megkeresett, és érdeklődését fejezte ki a bözödi halmok kutatása iránt. Amennyiben sikerül megteremteni az anyagi forrásokat, jövőben akár el is kezdődhetnek a régészeti kutatások” – magyarázta a Ligetnek Berecki Sándor régész, a Maros Megyei Múzeum munkatársa.

A halmok Eurázsia történetében fontos helyet foglalnak el, és könyvtárnyi szakirodalommal rendelkeznek – tette hozzá Berecki, aki elmondta, hogy már a rézkor végéről és a bronzkor kezdetéről, a Kr. előtti 4-3. évezredből ismertek halomsírok, melyeket a magas dombok gerincére, a völgyekben levő településekről jól látható helyre emeltek, mivel szoros összefüggésben voltak az ősök és vezérek kultuszával. Erdélyben erre az időszakra keltezhetők például az Erdélyi-középhegységben, a Fehér megyei Remetén, Úrházán, Kisompolyon, Metesden, a Hunyad megyei Balsán, Alsószilváson kutatott halmok, de a Keleti-Kárpátok hegyvonulatain, Oklándon, Bibarcfalván, Eresztevényen és Erősdön is ismertek ebből a korból ilyen leletek.

„Halomsírokkal a bronzkor végén, a Kr. előtti 2. évezred második felében is találkozunk, ezek közül a leghíresebb az – enyhe túlzással – Erdély Trójájának is nevezett máramarosi láposi (Lăpuş) temető és kultuszhely, ahol a jelenleg is zajló régészeti feltárásokba neves európai intézmények is bekapcsolódtak” – ismertette a szakember, hozzátéve, hogy a láposi temető valóban egyidős a Kr. előtti 13. századra keltezett trójai háború időszakával, melynek homéroszi elbeszéléséből azt is megtudjuk, hogy a harcban elesett Patrokloszt elhamvasztották, hamvai fölé pedig halmot emeltek.

De nem csak temetkezési céllal építettek az őskori közösségek halmokat. Hérodotosz, aki a Kr. előtti 5. században járt a Fekete-tenger északi partvidékén élő szkíták között, leírja róluk, hogy királyaikat halomsírokba temették, és szertartásaikhoz áldozóhalmokat emeltek. Áldozóhalmok a Bibliából is ismertek. „Mivel az itt zajló szertartások nem mindig hagynak maradandó nyomokat, ezért az ilyen helyek régészeti kutatása ritkán eredményes” – tette hozzá a régész.

A kelet-európai halomsíros temetkezések nagymesterei azonban a trákok voltak. Bulgária területén közel hatezer, erre a korra keltezhető halomsíros temetkezés ismert, ezek közül alig ezer volt szakszerűen kutatva. A leghíresebbek a világörökség részét képező, Kr. e. 4-3. századi kazanlaki és szvesztári kőből épített, freskóval díszített királysírok. Ugyanebben az időszakban kicsit délebre a makedónok is halomsírokat emeltek királyaik számára, ilyen sírba helyezték Nagy Sándor apját, II. Philipposzt, és fiát, IV. Alexandroszt. Ugyanebben a korban a trákok északi törzse, a géták is halmok alá temették elöljáróikat, ilyen halomsíros temetőkkel találkozhatunk Dobrudzsa területén is.

A Kr. előtti 2. század elején az Erdélybe érkező aldunai népek is emeltek halmokat. Ilyet tártak fel a kudzsiri dák vár mellett, melybe a halott mellé a díszes szekerét és lovát is elhelyezték.

A Nagy-Magyar-Alföldön is nagy számban fordulnak elő olyan halmok, melyből népvándorláskori leletek kerültek elő. Ezek zöme a korábbi korok halomsírjaiból származik, ritkábban azok, amelyeket ekkor emeltek. Ebben a régióban ezeket a mesterséges tájelemek kunhalmoknak nevezik. Rendeltetésük és keltezésük is változó, néha temetkezések, de gyakrabban őrhelyek, áldozóhelyek, szálláshelyek vagy határjelek voltak.

Az év elején a Netflix médiaszolgáltatónál megjelent Ásatás (The dig) című filmnek köszönhetően mára világszerte közismerté vált az angliai Sutton Hoo-ban feltárt kora középkori (6-7. századi) angolszász hajóstemetkezés. A film még inkább felkeltette az érdeklődést a halomsírok iránt.

Halmok Maros megyében is ismertek, bár szisztematikus kutatásuk még várat magára. Ennek egyik legnagyobb akadálya a halmok feltárásának logisztikai nehézségei, melynek jelentős anyagi vonzata van, hiszen egy halom feltárása során óriási mennyiségű földet kell megmozgatni. Eddig Maroscsapón, a vasútállomás közelében tártak fel 1973-ban egy rézkori halomsírt, melyben a halottat okkerrel szórták be, de sajnos ennek a feltárásnak az eredményeiről nem sokat tudunk, a leletanyag is elkallódott. A kutatók következtetése az volt, hogy a maroscsapói halmokat a rézkorban építették, majd a Kr. e. 7. század folyamán az itt megszálló szkíta népesség ezeket a már álló halmokat használta temetkezési helyként.

Ebben a térségben a vasút építésekor további halomsírok is elpusztultak, a leletanyag egy része magyarországi múzeumokba került – tudtuk meg a téma szakértőjétől, aki arról is beszélt, hogy 1908-ban homokkitermelés közben pusztult el egy két méter magas halom, melyben az elhunyt mellett lócsontok, öt kerámiaedény, egy vasszabla, három bronzveret, egy övdísz, egy vasvéső és egy csákány volt. Ezek a tárgyak a Kr. előtti 7-6. századi szkítákhoz köthetők, és megtalálásuk után egy része a Sümegi Múzeumba került. Ettől a temetkezéstől kb. száz méterre a mélyszántásos fölművelés további két halmot teljesen elpusztított és elegyengetett, innen mindössze emberi csontok és cseréptöredékek kerültek elő.

Ám Berecki Sándor felhívja a figyelmet arra is, hogy nem minden halom emberi eredetű, hanem számos közülük természetes képződmény.

A Mezőség területén gyakran találkozhatunk úgynevezett gázdómokkal, amelyeket a felszín közeli rétegekben lévő gáz emelt meg. De természetes képződmények a Petele határában levő halmok is, amint azt az 1950-es években végzett kutatások igazolták. „Földcsuszamlás eredményei a legendával övezett jeddi Kincses-dombok, és bár a halmokat nem emberek emelték, mellettük, a szántóban valóban kerültek elő középkori leletek; és valószínűleg természetes képződmények a koronkaiak is. A Maros völgyében, a vízpartokon gyakran láthatók bányászásból származó meddőhányók, ezeknek sincs különösebb régészeti jelentősége” – mutatott rá a szakember.

A Maros Megyei Múzeum az ELTE és a Gyulafehérvári Nemzeti Egyesülés Múzeuma együttműködésében már 2009 óta végez Czajlik Zoltánnal (az ELTE Régészettudományi Intézetének oktatójával – szerk. megj.) légi régészeti kutatásokat, melyek keretében kiemelt hangsúlyt fektettek a halomsírok vizsgálatára. Eredményeikről tudományos és népszerűsítő írások is megjelentek, melyek a halmok esetében végzett megfigyeléseinkre is kitérnek. „2019 szeptemberében Méder Lóránt sepsiszentgyörgyi kollégám hívta fel a figyelmem a Székelybós határában, az erdőben található halmokra. Jellegüket tekintve ezek is mesterséges képződményeknek tűnnek, de koruk és jellegük majd az esetleges jövőbeli régészeti kutatások révén lesz meghatározható” – említ az ősrégész még egy helyet, ahol halomsírt feltételeznek.

Tájbeli elhelyezkedésüket tekintve a nyárádmagyarósi halmok antropikus, vagyis ember által építettnek tűnnek, melyeket már Orbán Balázs is említ a Székelyföld leírásában, de ez csak régészeti kutatások révén igazolható vagy cáfolható.

Hasonlóak a Bözöd határában, a Gagy felé vezető út jobb oldalán található halmok is, melyeket szintén említ művében Orbán Balázs.

A halomsírokhoz hasonlóak a kunhalmok Magyarországon. Érdeklődésünkre, hogy mi a hasonlóság, illetve miben térnek el azok az erdélyi halomsíroktól, Berecki Sándor elmondta: az Alföldön minden mesterséges halmot kunhalomnak neveznek, függetlenül attól, hogy őskori vagy népvándorláskori. Mivel az alföldi táj sík, ezért ezek a képződmények nagyon markánsan jelentkeznek a tájban.

„Funkcionális különbség nincs az erdélyi és alföldi között, ugyanúgy azok is temetkezések, áldozóhelyek vagy őrhelyek, stb., inkább a rónaságban elfoglalt helyük és hatásuk más, mint Erdélyben. Amúgy a fogalom 19. századi, és semmi köze a kunokhoz” – mondta a történész, majd hozzátette, hogy Magyarországon 1996 óta ezek a halmok természetvédelmi oltalom alatt állnak, főként azért, mert, mivel nem szántották őket, sajátos növény- és állatvilággal is rendelkeznek. A kunhalmok tehát természetvédelmi, tájképi, kultúrtörténeti, földrajzi, valamint történelmi-régészeti jelentőségűek.