Az átültetett alföldi asszony: Bakk Takács Sára

Katona Zoltán 2020. június 26., 18:51 utolsó módosítás: 2020. június 26., 18:52

A címként adott kifejezést Tamási Áron írta naplójába Bakk Eleknéről a hatvanas években. Dr. Bakk Takács Sára, a Magyarországról Székelyföldre került orvosnő személye megkerülhetetlen Székelyudvarhely városának hely- és kultúrtörténetében. Pontosan tíz éve, 2010. június 21-én, 88 éves korában hunyt el. Emlékező írásunk saját élmények, egykori újságcikkek, valamint életében megjelent emlékiratai, a Hazulról haza című kötet alapján készült.

Az átültetett alföldi asszony: Bakk Takács Sára
galéria
Dr. Bakk Takács Sára 2009 novemberében Fotó: Biró István

Mint sok székelyudvarhelyinek, számomra is megadatott, hogy néhány alkalommal elbeszélgethessek Bakk Sárával. A kétezres évek elején néha bejárt az Udvarhelyi Híradó szerkesztőségébe, de az is megesett, hogy jómagam a Bethlen utcai ház hangulatos kertjében kávéztam az idős asszonnyal. Fogtam a kezemben Tamási tollát, amit az általa „négylevelűeknek” hívott Bakk családnak adott, hogy Sára azzal írja meg emlékiratait, láthattam a szobában azt a perzsaszőnyeget, amit Csanády Zalán, a Székely himnusz szövegírójának édesapja készített egykor, és 1966. június 10-én az került Tamási koporsója alá, az azt szállító teherautóra... És beszélgethettem vele nagyon sokat. 2010 késő tavaszán terveztem, hogy kibővített emlékiratainak megjelenése kapcsán hosszabb interjút készítek vele, ám sajnos egy utamról hazatérve az Oláh István akkori kollégám által megírt, igen szép nekrológ fogadott az újságban.    

 „Magát szereti az Isten, maga tudja, én meg látom”

– emlékiratai szerint ezt a szép mondatot Tamási Áron mondta Bakk Sára orvosnőnek, aki megfogadva az író tanácsát és megfogva az említett tollat, a rendszerváltás után papírra vetette emlékeit.

A Hazulról haza borítója Fotó: Forrás: a Bakk család archívuma

A Hazulról haza – Székelyudvarhelyről Székkutasra című memoár 1997-ben jelent meg először magánkiadásban, majd 2009-ben annak kibővített változata is napvilágot látott a Kriterion kiadónál. Abban az évben a Marosvásárhelyi Könyvvásáron volt a bemutatója. „Minden sora kordokumentum” – ezzel a címmel írt cikket Jakab Árpád a könyvről az Udvarhelyi Híradó 1997. szeptember 16-ai lapszámában.

Tamási Áron testvéreivel és a Bakk családdal utolsó farkaslaki látogatásán Fotó: Forrás: a Bakk család archívuma

A könyv 300 oldala tömény hely- és kultúrtörténelem, egyszerre család- és közösségtörténet. A Bakk családnak ugyanis nem akármilyen szerepe volt Székelyföld kultúrájának megőrzésében: ma is álló Bethlen Gábor utcai házukban vagy homoródfürdői villájukban a legnehezebb időszakokban, a negyvenes-ötvenes-hatvanas években a magyar kultúra olyan nagyságai fordultak meg, mint Tamási Áron, Móricz Zsigmond, Féja Géza, Németh László, Tompa László, Nagy Imre festőművész vagy az akkor még „fiatalabbnak” számító Kányádi Sándor és Sütő András. Utóbbiról – felismerve leendő írói nagyságát – azt mondta Tamási Bakkéknak 1957-ben: „Erre a fiúra vigyázzatok”. Bakk Takács Sára szerepe azonban túlmutatott az írói közösség összetartásán: Tamási Áron 1966-ban bekövetkezett halála után ő volt az, aki megszervezte a koporsó hazahozatalát Budapestről és a farkaslaki temetést.

A „négylevelűek”

A Bakk családról sok írott anyag, visszaemlékezés maradt fenn, ráadásul nem csak az idősebb udvarhelyi generáció őrzi az emléküket. Beke György 1997-ben, a Pannon Tükörben például többek között ezt írta:

„Házuk Székelyudvarhely városában az irodalom, a művészetek, és így a nemzeti gondok otthona. Mondhatnék »irodalmi szalont«, mint az erdélyi magyar irodalmi lexikon, de talán nem ez illik.

Móricz Zsigmond vagy Németh László nem azért lépte át Bakk Elekék küszöbét, hogy elköltse a székely vacsorát, megigya az ízes küküllői bort – persze, ez is velejárt a vendégeskedéssel –, ők a gondok számtartóit keresték meg mindenütt, még inkább a cselekvés embereit. Zsögödi Nagy Imre, a festő sem pusztán jó hangulatú beszélgetésre tért be hozzájuk. Tamási Áron számára pedig olyan volt a házuk, mint oltalmazó kikötő, tengeri vihar nyugtalan hajójának. Farkaslakát, a szülőfalut soha nem ejtette ki székelyföldi útirányából, de az otthoni látogatás, a falu életében való megmerítkezés után friss élményekkel, fájó gondokkal Bakk Elekéknél kopogtatott Székelyudvarhelyen.”

Dr. Bakk Elek (1899–1972) Fotó: Forrás: a Bakk család archívuma

Dr. Bakk Elek 1899-ben született Felsőboldogfalván, a Református Kollégium eminens tanulója volt, majd az orvosi egyetem budapesti elvégzése után Bukarestbe került: a harmincas években nagy szerepe volt a román főváros magyarságának kulturális életében. Észak-Erdély visszacsatolása után, 1940 őszén a belgyógyász főorvos hazaköltözött Székelyudvarhelyre, ahol megismerkedett a húszéves gyakornok orvosnővel, a magyarországi Székkutasról származó Takács Sárával.

A későbbi orvosnő tablóképe a hódmezővásárhelyi gimnáziumban Fotó: Forrás: a Bakk család archívuma

1942-ben házasodtak össze, két lányuk született, a ma Marosvásárhelyen élő nyugalmazott orvos, Éva és a Kolozsváron zenepedagógusként és szakíróként ismert László-Bakk Anikó. Bakk Elek nemcsak ismert orvos volt, hanem tudományos szakíró is, hiszen rengeteg ismeretterjesztő cikke jelent meg korabeli lapokban, az ő nevéhez fűződik a szejkefürdői mofetta kiépítése, de tervei között volt az udvarhelyi gyógyfürdő létrehozása is. 1972-ben hunyt el, a város 2003-ban Pro Urbe-díjjal tüntette ki. Alkalmam volt hallani Kányádi Sándort, aki 2011-ben, egy székelyudvarhelyi közönségtalálkozón megjegyezte, hogy „egy szobrot talán Bakk Elek is megérdemelne ebben a városban”.

„Ne menjen el, doktornéni...”

A tíz éve elhunyt Dr. Bakk Takács Sára életútja több szempontból is nagyon különleges. 1922. január 31-én született a Békéscsaba és Hódmezővásárhely közötti Székkutason, a „parasztapostolnak” is hívott Gregus Máté unokája volt – nagyapjának visszaemlékezéseit az említett kötetében közölte. Sára Hódmezővásárhelyen érettségizett, az orvosi egyetemet Szegeden kezdte el, majd 1949. június 30-án, sok-sok viszontagság után Marosvásárhelyen, a Bolyai Egyetemen avatták doktorrá, közvetlenül annak megszűnése előtt. Fül-orr-gégész és sebészorvos volt a székelyudvarhelyi kórházban, egészen 1977-es nyugdíjba vonulásáig.

Dr. Bakk Takács Sára nyugalmazott orvosnő 2008-ban Fotó: Forrás: a Bakk család archívuma

Férje halála után, 1972-ben azt tervezte, hogy visszaköltözik szülőföldjére, az Alföldre. Ezt végül nem tette meg, akkoriban ugyanis egy betege szájából elhangzott egy számára fontos mondat: „Ne menjen el, doktornéni, maga nekünk egy kicsi Magyarország.” Ez marasztalta. És úgy maradt itt, hogy a hetvenes-nyolcvanas években, azokban a nehéz évtizedekben alföldi konoksága, akaratossága sarkallta a székelyudvarhelyiek között olyan tettekre, amikért a város kultúrakedvelő közössége ma is hálás lehet.

Tamási Áron sírjánál az író születésének százéves évfordulóján Fotó: Biró István

Azokat a dolgokat ugyanis, amelyeket az akkori nehéz idők ellenére az orvosnő „kihozott a rendszerből”, talán évtizedek múltán is emlegetni fogjuk.

Traktorokkal a Hargitáról

Bakk Takács Sára volt jó három évtizedig a több mint százéves Székely Dalegylet zászlóanyája. A dalegylet százéves évfordulójára elkészült híres dombormű, a Ballada is részben neki köszönhető, hiszen Szervátiusz Jenő szobrászművész a Bakk család házának udvarán pillantotta meg a két vastag juharfadeszkát, azt fogatta össze vaspánttal, majd faragta bele a ma a Művelődési Ház legfőbb ékességének számító, lenyűgöző alkotását 1968–69-ben.

A százmázsás, trachit Úrasztala-kövének dőlve – ebből lett a Tamási síremlék Fotó: Forrás: a Bakk család archívuma

A művész fába faragott munkái közül ez a legmonumentálisabb, a legnagyobb kőbe faragott műve pedig a farkaslaki Tamási Áron-emlékmű, amit fiával, Tiborral ketten alkottak meg a hetvenes évek elején.

Az író temetésének megszervezése, illetve az emlékmű elkészítése is az orvosnő nevéhez fűződik: a síremlék megvalósításának hosszú fejezetet szentel könyvében Bakk Takács Sára, ugyanis az Úrasztal kövét ő hozatta le traktorokkal a Hargitáról.

„Tamási Áron adósom nem maradt. A havas azon részén, ahonnan az Úrasztal kövét elhoztam, forrás fakadt, van jó ivóvíz. Elmentem megnézni a múlt évben a helyet és a forrást, 23 évvel a kő elhozatala után. Csodálkoztam most öregen valamikori erős mivoltomon. Hogy is voltam képes mindezeket megtenni, mikor sziklát és patakot akkor láttam először, mikor Atyám Hargitáját eljöttem megnézni 20 éves koromban. A forrás melletti sziklába vésve: Doktorné Forrása (a havasi nép elnevezése)” – írja Bakkné visszaemlékezéseiben.   

Három traktor húzta ki a követ Tamási síremlékéhez Fotó: Forrás: a Bakk család archívuma

A Bakk-házaspár síremléke a székelyudvarhelyi belvárosi református temetőkert felső részében áll – ahogy a házuk is néhány lépésre, úgy sírjuk is alig néhány méterre van a Csanády család sírkertjétől. Régi családok, emberek, személyek pihennek itt, akiknek egykori tevékenysége folytán talán ma jobban, szebben és magyarabbul élhetünk idehaza, mint valahol másutt.

Dr. Bakk Takács Sára lányával, dr. Bakk Évával (balra) és H. Szabó Gyulával (jobbra). a Kriterion könyvkiadó igazgatójával beszélget a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásáron 2009 novemberében Fotó: Biró István

A fotókat Biró István fényképész, dr. Bakk Takács Sára unokája bocsátotta rendelkezésünkre. A cikk először a Székelyhon napilap Liget című életmód-kiadványában jelent meg 2020. június 26-án.
0 HOZZÁSZÓLÁS
Rádió GaGa - Hallgassa itt!
 
 
Fontos számunkra az adatai védelme!

Annak érdekében, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és hirdetéseket, közösségi médiaszolgáltatásokat nyújtsunk, valamint elemezzük a látogatottságokat, partnereinkkel együtt sütiket (cookie-kat) használunk oldalunkon. Kattintson az Elfogadom a sütiket! gombra az említett technológia webes használatának elfogadásához. Bármikor megváltoztathatja hozzájárulási beállításait.



Szükség van a hozzájárulásához!

Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.

Tájékoztatás a sütik használatáról

A Príma Press Kft. által üzemeltetett liget.ro domainen keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.

A sütik feladata

Információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.

Mi a süti?

A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.

A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.

A liget.ro által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.

A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.

Alapműködést biztosító sütik

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható.

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
PHPSESSID liget.ro
Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között.
munkamenet saját
cookieControll liget.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
cookieControlPrefs liget.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
_ga google.com 2 év harmadik fél
_gat google.com 1 nap harmadik fél
_gid google.com 1 nap harmadik fél

 

Preferenciális sütik:

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír/Rossz hír-funkció (kronikaonline.ro) használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

Preferenciális sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
newsvote_ liget.ro
Cikkre való szavazás rögzítése
30 nap saját

 

Hirdetési célú sütik

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.

Hirdetési célú sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
__gads google.com 2 év harmadik fél
_fbp facebook.com 3 hónap harmadik fél
ads/ga-audiences google.com munkamenet harmadik fél
DSID google.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 100 nap harmadik fél
IDE google.com 1 év harmadik fél
pcs/activeview google.com munkamenet harmadik fél
test_cookie google.com 1 nap harmadik fél
tr facebook.com munkamenet  harmadik fél

 

Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

Közösségimédia-sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
act facebook.com munkamenet harmadik fél
c_user facebook.com 1 nap harmadik fél
datr facebook.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 1 nap harmadik fél
locale facebook.com 1 nap harmadik fél
presence facebook.com munkamenet harmadik fél
sb facebook.com 1 nap harmadik fél
spin facebook.com 1 nap harmadik fél
wd facebook.com 1 nap harmadik fél
x-src facebook.com 1 nap harmadik fél
xs facebook.com 1 nap harmadik fél
 urlgen   instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 csrftoken   instagram.com  1 év  harmadik fél
 ds_user_id  instagram.com  1 hónap  harmadik fél
 ig_cb  instagram.com   1 nap  harmadik fél
 ig_did   instagram.com  10 év  harmadik fél
 mid  instagram.com  10 év  harmadik fél
 rur  instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 sessionid   instagram.com  1 év  harmadik fél
 shbid  instagram.com  7 nap  harmadik fél
 shbts  instagram.com  7 nap  harmadik fél
VISITOR_INFO1_LIVE youtube.com  1 nap harmadik fél
SSID youtube.com  1 nap harmadik fél
SID youtube.com  1 nap harmadik fél
SIDCC youtube.com  1 nap harmadik fél
SAPISID youtube.com  1 nap harmadik fél
PREF youtube.com  1 nap harmadik fél
LOGIN_INFO youtube.com  1 nap harmadik fél
HSID youtube.com  1 nap harmadik fél
GPS youtube.com  1 nap harmadik fél
YSC youtube.com   munkamenet harmadik fél
CONSENT youtube.com  1 nap harmadik fél
APISID youtube.com  1 nap harmadik fél
__Secure-xxx youtube.com  1 nap harmadik fél

 

A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:

Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage

Google Adwords: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy

Google Adsense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu

Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/

Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies

 

A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik

A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.

Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?

A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.

Alapműködést biztosító sütik:

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. Az alapműködést biztosító sütik a látogatók azonosítása nélkül gyűjtenek információkat a weboldal használatáról.

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs, _ga, _gat, _gid, enr_cxense_throrrle.


NEM FOGADOM EL
MINDIG AKTÍV
Preferenciális sütik

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír / Rossz hír funkció használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak

Preferenciális sütik listája: newsvote_


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM
Hirdetési célú sütik:

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg

ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg

Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.


ANONIM
NORMAL
Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak

Közösségimédia-sütik: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.

Székely Sport