Megnevezte az MPP-vel közös bihari tanácselnökjelöltjét és váradi polgármesterjelöltjét az EMNP

Krónika 2020. február 12., 23:52

Szilágyi Zsolt, az EMNP külügyi és nemzetpolitikai bizottságának elnöke Bihar megyei tanácselnök-jelöltként, míg Zatykó Gyula, a néppárt alelnöke nagyváradi polgármesterjelöltként indul az idei önkormányzati választáson az Erdélyi Magyar Szövetség színeiben – jelentették be szerdán Nagyváradon.

Szilágyi Zsolt, Csomortányi István és Zatykó Gyula a váradi sajtótájékoztatón Fotó: EMNP

Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) vezetői sajtótájékoztató keretében ismertették a Magyar Polgári Párttal (MPP) tervezett fúzió előtt létrejövő, és a helyhatósági megmérettetésen induló közös politikai szervezet, az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) megyei és városi listavezetőit. Csomortányi István, a néppárt elnöke úgy vélekedett, a Bihar megyei önkormányzat és Nagyvárad vezetősége közötti konfliktus azzal fenyeget, hogy 2020 után olyan állapotok állandósulnak, melyek következményeként a magyarság kiszorulhat immár a megye vezetéséből is. (A megyei képviselő-testületet a Szociáldemokrata Párt (PSD) és az RMDSZ koalíciója, míg a városit az Ilie Bolojan polgármester vezette Nemzeti Liberális Párt (PNL) irányítja).

A politikus úgy látja, az RMDSZ és a PNL viszonya területi szinten „menthetetlen”, pedig a liberálisok szerinte jó eséllyel átveszik Bihar megye irányítását.

„Így kijelenthető, hogy egyedül a néppárt képes biztosítani a magyar jelenlétet a megye és a város vezetésében” – vonta le a következtetést Csomortányi. A pártelnök bejelentette: az EMNP Bihar megyei tanácsosi listáját Szilágyi Zsolt, míg a városi listát Zatykó Gyula vezeti majd. Szerinte a januárban az MPP-vel kötött szövetség erőt és lendületet ad ahhoz, hogy bízzanak az „új magyar egység sikerében”. „Megtisztelő a felkérés, s a közéletben szerzett eddigi tapasztalataimat felhasználva azon leszek, hogy Bihar megyében megteremthessük a gyors és hosszútávú fejlődés körülményeit” – hangoztatta Szilágyi Zsolt, hozzátéve: a pártpolitikai verseny soha nem mehet Bihar megye, Nagyvárad és a helybéli magyarság kárára.

Az Ilie Bolojan váradi polgármester tanácsadójaként tevékenykedő Zatykó Gyula kiemelte, az elmúlt két és fél évben rálátást kapott Nagyvárad belső önkormányzati ügyeire, alkalma nyílt betekintést nyerni a város működésébe. „Meggyőződésem, hogy az így szerzett tapasztalatot városvezetőként, ha kell, alpolgármesterként is hasznosítani tudom majd” – mondta Zatykó. Szerinte 2016-ban elhibázott politikai alku eredményeként maradt ki a magyarság (az RMDSZ – szerk. megj.) a megyeszékhely önkormányzatának vezetéséből, polgármesteri tanácsadóként azonban mindent megtett annak érdekében, hogy magyar kérdésekben „mentse a menthetőt”, még akkor is, ha sokan támadták, amiért a nehéz körülmények között is vállalta a munkát.

Zatykó Gyula egyébként az előző két önkormányzati választáson is megpályázta a nagyváradi polgármesteri tisztséget, ám kevés sikerrel. A 2012-es megmérettetésen 2500 szavazatot szerzett, míg 2016-ban 2108 voksot kapott. Az EMNP sem a megyei, sem a városi tanácsban nem rendelkezik képviselővel.