Fekete-tengeri kitermelés: gázügyben nemkívánatos a Lukoil

Pataky István 2020. február 13., 12:15

Sürgősségi kormányrendelettel lehetetlenítette el a román kormány az orosz Lukoil vállalat szerepvállalását a fekete-tengeri gázkitermelésben.

Az Exxon döntése nyomán kialakult helyzet miatt elhúzódhat a fekete-tengeri projekt. Fotó: E-nergia.ro

Az ügy előzménye, hogy egyes sajtóhírek szerint az ExxonMobil a Lukoillal is tárgyal a fekete-tengeri Neptun Deep elnevezésű gázmezőben birtokolt ötven százalékos részesedésének értékesítéséről. Novemberben vált hivatalossá, hogy az amerikai vállalat értékesíti részesedését. A gázmező másik tulajdonosa, az osztrák OMV–Petrom többször megerősítette: továbbra is érdekelt a mező kitermelésében.

Virgil Popescu gazdasági miniszter érdeklődésünkre elmondta, parlamenti konszenzust szeretne a gázkitermelési projekt ügyében. „Mielőbb tárgyalásokat kezdünk minden párttal a projektről, hiszen az a célunk, hogy a befektetés mielőbb megvalósuljon” – hangsúlyozta a tárcavezető. Az elfogadott kormányrendelettel kapcsolatban az ide vonatkozó uniós irányelvekre hivatkozott. Mint mondta, vélhetően minden más tagországban figyelembe vették ezt az irányelvet, a korábbi román szabályozásból viszont kimaradt.

A Fekete-tenger Neptun kontinentális talapzatában 42–84 milliárd köbméter közöttire becsült gázmennyiség rejlik, amelynek kitermelésében Magyarország is érdekelt.

A bukaresti parlament már 2018 októberében elfogadta a kitermelést szabályozó törvényt, de az olyan feltételeket tartalmaz, amelyeket a befektetők nem tartanak elég vonzónak. A Romgaz román állami vállalat is jelezte: beszállna a fekete-tengeri földgáz kitermelésébe, tizenöt–húsz százalékos részesedést vásárolna az Exxontól.

Ludovic Orban kijelölt miniszterelnök korábban azt ígérte, az általa vezetett kabinet prioritásnak tekinti a projektek, s általában az energiaberuházások elmozdítását a holtpontról. Virgil Popescu gazdasági miniszter Facebook-oldalán arról írt, hogy a fekete-tengeri gázkitermelés mielőbbi megvalósulása prioritást élvez a tárcavezetői mandátuma alatt. Mint fogalmazott, a kitermelés nemcsak gazdasági fejlődést eredményez, hanem a nemzetbiztonságot is erősíti. „Azt szeretném, ha a Romgaz román állami vállalat is részt vállalna a jovőbeni konzorciumban” – írta Popescu.

Az Exxon döntése nyomán kialakult helyzet miatt elhúzódhat a fekete-tengeri projekt. Nem kizárt, hogy a gázkitermelés elkezdéséig még három évet kell várni. Közben épül a bolgár–román–magyar–osztrák (BRUA) gázfolyosó romániai szakasza. Ezen keresztül juthat majd Magyarországra a fekete-tengeri lelőhelyekről kitermelendő földgáz.