Romániában nincs koronavírussal fertőzött személy a bukaresti hatóságok szerint

Krónika 2020. január 26., 19:56

A Kínából érkező valamennyi személyt figyelemmel kísérték a romániai egészségügyi hatóságok, és bár voltak riasztások Kolozsváron, Temesváron, Konstancán és Bukarestben, egyik esetben sem igazolódott a fertőzöttség – derül ki a minisztériumközi bizottság vasárnap közzétett tájékozt

A román hatóságok mindenekelőtt a repülőtereken vezetnek be biztonsági intézkedéseket Fotó: Beliczay László

A testület közölte, hogy speciális intézkedésekre készülnek a mioveni-i népdalegyüttes esetében is, melynek 25 tagja kedd délután 15 órakor érkezik az otopeni-i repülőtérre Pekingből. A nagykövetség alkalmazottjai már felvették velük a kapcsolatot. Ami pedig a zenekar tagjait illeti, akik egy 40 napos turnén vettek részt Kínában, a megyei közegészségügyi igazgatóságok naponta ellenőrzik egészségi állapotukat. „Mindeddig nem merült fel az új koronavírussal való fertőződés gyanúja a zenekar egyik tagjánál sem” – tájékoztatott a bizottság.

Globális szinten eddig 56 halálos áldozatot követelt az új típusú koronavírus, valamennyi eset Kínában történt. Mindeddig 2 061 személynél mutatták ki a fertőzöttséget, ebből 2 019 személy Kínában él.

A román egészségügyi tárca szerdán jelentette be, hogy minisztériumközi munkacsoportot hozott létre, amely akciótervet dolgozott ki arra az esetre, ha a kór Romániában is megjelenne. A csoport hetente egyszer összeül a helyzet elemzésére, ezen túlmenően ahányszor csak szükséges. A közegészségügyi intézet ismertette a megyei egészségügyi igazgatóságokkal a fertőzés azonosításához szükséges módszereket, és ezeket az igazgatóságok kötelesek megosztani a kórházakkal és a háziorvosokkal.

Az akciótervnek megfelelően mindenekelőtt a repülőtereken vezetnek be biztonsági intézkedéseket: többek között tájékoztató plakátokat helyeznek ki az utasok számára és hőkamerás kapukat fognak elhelyezni, amelyek érzékelik a repülőkkel érkező utasok testhőmérsékletét, a lázas utasokat pedig azonnal orvosi rendelőbe kísérik kivizsgálásra.