Levélben magyarázkodott a diszkriminációval vádolt Dorin Florea

Krónika 2020. január 21., 17:48

Nem jelent meg az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) kihallgatásán Dorin Florea marosvásárhelyi polgármester, hanem hivatalos levélben védte álláspontját – mondta el Asztalos Csaba CNCD-elnök.

Fotó: Haáz Vince

Asztalos Csaba a Marosvásárhelyi Rádiónak nyilatkozva arról számolt be, hogy Dorin Florea a testületnek küldött levelében azt hangsúlyozta: kijelentésével nem diszkriminálta a roma közösséget. Ugyanakkor nehezményezte, hogy a diszkriminációellenes testület hivatalból eljárást indított ellene.

Asztalos Csaba szerint a CNCD várhatóan már szerdán dönt a polgármester ügyében, de egy héten belül mindenképp megszületik az ítélet.

Mint arról beszámoltunk, a marosvásárhelyi elöljáró ellen a roma kisebbség elleni gyűlöletbeszéd gyanújával hivatalból indított eljárást a testület. Florea ugyanis azzal vádolta a romákat, hogy a szociális segélyek megszerzése érdekében felelőtlenül vállalnak sok gyereket, nevelésükről azonban nem gondoskodnak és azt javasolta, hogy esetükben szabályozni kellene a gyermekvállalást.

A polgármester több interjúban is nyíltan beszélt arról, hogy a romákat tartja Románia egyik legnagyobb problémájának, robbanással fenyegető „szociális bombájának”.

{K1}

Az elöljáró kijelentései miatt a bukaresti Aresel civil platform az elmúlt pénteken tüntetést szervezett Marosvásárhelyen, amelyen Dorin Florea lemondását kérték. A civil szervezet ugyanakkor hétfőn levélben kérte az államelnöki hivataltól, hogy vonja vissza Floreától az „Érdemért” Országos Díj lovagi fokozatát, amelyet még 2011-ben Traian Băsescu akkori államfő ítélt oda a marosvásárhelyi elöljárónak.