A faluból hozott örökség tovább él – A bözödújfalusi Szombatfalvi József ny. unitárius lelkésszel beszélgettünk
Olyan lelkületű emberek éltek a Küsmöd pataka mellett, akik türelmesek és befogadók voltak mások iránt. Otthonra leltek Bözödújfaluban a székely szombatosok, unitáriusok, katolikusok és más vallásúak. Az épületeket ugyan elnyelte a víztározó, szellemisége az elűzöttekben tovább él.
Székelykeresztúron három felekezet él, az ökumenikus hét hagyománya, amikor valamennyien ellátogatnak a másik felekezet templomába, az istentiszteletre vagy misére, még 2000-ben kezdődött. Jó érzés visszagondolni, hogy barátokra talált a római katolikus és református lelkipásztorokban – idézi fel emlékeit Szombatfalvi József unitárius lelkipásztor. Hozzátéve, hogy
azért kezdi Keresztúrral a Bözödújfalura való emlékezését, mert az ökuménia még ott kezdődött, onnan gyökerezik a tolerancia, egymás elfogadása.
A Bözödújfaluból hozott örökség tovább él, soha nem volt semmilyen nézeteltérés a más-más felekezetűek között – magyarázza. A városbéliek mellett Betfalva és Fiatfalva templomait is végigjárták, a hívek is kísérték lelkipásztoraikat; annyian voltak, hogy pótszékeket kellett betenni a templomokba, hogy mindenkinek jusson ülőhely. Ezt Bözödújfalu szellemisége adta. „Azóta is hívnak, és szívesen megyek az önkumenikus találkozókra” – teszi hozzá.
Bözödújfalut a székely szombatosság tette híressé és nevezetessé. Azt követően, hogy a dézsi országgyűlésen 1638-ban, az úgynevezett dézsi komplanációban választás elé állították a szombatosságot támogató nemességet, hogy vagy lemondanak a vallásukról és betérnek reformátusnak, illetve más bevett felekezetbe, vagy jószág- és fővesztést szenvednek. I. Rákóczi György ebben nem ismert kivételt. Noha már ezt megelőzően, Bethlen Gábor uralkodása alatt is megfegyelmezték a zsidózókat, távolról sem olyan kegyetlenül, mint Désen.
Tehát a 17. századtól mindenki úgy tudta, hogy eltűnt ez a vallás, eltűntek az úgynevezett székely zsidózok, ám a 19. században Orbán Balázs Bözödújfaluban felfedezte őket. Később, a 19. század végén Kohn Sámuel budapesti rabbi Bözödújfaluba utazott, és részletesen tanulmányozta a szombatosok szektáját, megtalálta a szombatosok magyar nyelvű iratait, és ezekből összeállított egy kötetre valót, amelyet a Magyar Tudományos Akadémia kiadásában tett közzé.
Olyan lelkületű emberek éltek a Küsmöd pataka mellett, akik türelmesek és befogadók voltak mások iránt.
A szombatosok sokszor kerültek nehéz helyzetbe, mert feljelentették őket, és a feljelentőnek jutalom járt ezért, megkaphatta az áldozat javait, jószágait is. Bözödújfaluban ez nem volt jellemző, ott nem történt soha ilyesmi.
A 19. század végén sikerült meggyőzni a székely szombatosokat, hogy álljanak be a zsidó közösségbe, ez többnyire meg is történt, néhányan azonban megmaradtak szombatosnak. Az 1900-as évek elején építették a zsinagógájukat is a faluban, vagyis az egyik lakóházat imaházzá alakították. Amikor Móricz Zsigmond Marosvásárhelyen járt, Bözödi György íróval Bözödújfaluba is kilátogatott, hogy találkozzon a székely szombatosokkal, tanulmányozza szokásaikat és anyagot gyűjtsön Péchi Simon alakjának megformálásához.
A római katolikus, unitárius és görög katolikus templomok mellett a 20. század 30-as éveiben egy görögkeleti templom megépítéséhez is hozzáláttak – meséli Szombatfalvi, aki a „békebeli” állapotokról még a ’70-es években beszélgetett egy cipésszel, aki szombatos lévén sokat mesélt a zsidó szokásokhoz hasonló szertartásaikról, rituálékról. Például elmesélte, hogy péntek estétől szombat estéig a katolikus és más felekezetűek látták el az állataikat, mert ők a Bibliát olvasták, imádkoztak, hagyományos szertartásaikat végezték.
Erre az itt jellemző lelkületre az ide érkező lelkipásztorok is ráéreztek, és ezt az ökuméniát nemcsak elfogadták, de támogatták is, természetesnek tartották.
„Emlékszem, hogy Csendőr Jenő plébánosnak a miséire unitáriusként én is eljártam, sőt még ministráltam is a többi gyerekkel együtt” – idézi a múltat Szombatfalvi, aki az egykor ott szolgált lelkészekkel, akikkel még középiskolásként ismerkedett meg, most is jó barátságban van. Családi élményt is megoszt velünk: „Emlékszem, jó nagy kertje volt a plébániának, tavasszal fel kellett azt szántani. Keresztapám, aki római katolikus volt, végezte ezt a munkát, de édesapám is a segítségére sietett, holott ő unitárius volt. Meg is kérdezték egyszer tőle, hogy miért dolgozik a plébánosnak, mire azt válaszolta, hogy a komájának segít szántani.”
A Bözödújfaluból kitelepített családok között továbbra is megmaradt a jó kapcsolat. Ez akkor is láthatóvá válik, amikor év elején a katolikus pap elindul házat szentelni és az unitárius családokat sem hagyja ki, azoknál is elvégzi a házszentelés rítusát.
– idézi fel a családban is fellelhető sokféleséget a nyugalmazott lelkész, aki arra is emlékszik, hogy a reformátusok az unitárius templomban tartották az istentiszteletet, de ha az unitáriusoknál csak beszolgáló lelkész volt és az ünnepeken csak egy istentiszteletet tartott, akkor a református istentiszteletre mentek az unitáriusok, vagy a katolikus templomban hallgatták a Passiót, amelynek hangja még most is a fülében cseng Szombatfalvi Józsefnek.
Amikor kezdődött a zsidók elhurcolása, tanúsítvánnyal próbálták menteni a családokat. Sokan közülük betértek valamelyik keresztény felekezetbe, de voltak, akik nem akartak hátat fordítani a gyülekezetüknek. Akik megkeresztelkedtek, azok közül legtöbben az unitárius vallást választották, úgy érezve, hogy az áll legközelebb a zsidó valláshoz. Ráduly István római katolikus plébános sokat tett a bözödújfalusi szombatosok vagy zsidó családok mentéséért, még a marosvásárhelyi téglagyárban kialakított gettóba is bement, hogy kihozzon onnan néhány embert.
Tanúsítványt vitt, és azzal kérte ki az embereket, hogy megmenthesse az életüket.
A Jeruzsálemben működő Yad Vashem Múzeumban azok emlékére, akik zsidó személyeket mentettek – bújtattak, vagy hamis iratokkal szabadítottak meg az elhurcolástól –, egy-egy fát ültettek, az Igazak fáját, az Igazak sétányán. A fa előtt egy kis táblán az illető neve és származási helye szerepel. Aki egy személynek is megmentette az életét, annak az Igazak között a helye. Ráduly István nevével még nem áll fa az Igazak sétányán, de remélhetőleg hamarosan erre is sor kerül, hiszen megérdemli, hogy emlékét ott őrizzék és ápolják az Igaz emberek emléke között.
Bözödújfalu lelkülete a település megsemmisítése után sem szűnt meg. A falut elárasztó víztározó felső felénél, a Siratófalnak is nevezett emlékműnél minden év augusztusának első szombatján összegyűlnek az elszármazottak, azok utódai, hogy együtt emlékezzenek. Szombatfalvi József elmondta, bárki ott lehet, beszédet mondhat, megoszthatja gondolatait, hiszen valamennyien oda tartoznak.