Folyton változó és nem egységes a magyar nyelv – Szilágyi N. Sándor nyelvi világunkról
„A világ, amiben élünk, nyelvi világ, és egyéni világaink nagyon különbözhetnek egymástól” – jelentette ki Szilágyi N. Sándor nyelvész, szerkesztő, egyetemi tanár Kolozsváron tartott előadásában. Az, hogy bekerülnek a magyar nyelvbe új, egyesek szerint helytelennek tartott formák, arra utal, hogy a nyelv változik.
„Mindannyiunknak van a fejében egy-egy magyar nyelv, ezek nem egyformák, de ugyanolyan jó mindenik” – jelentette ki Szilágyi N. Sándor nyelvész, szerkesztő, egyetemi tanár kedd este Kolozsváron. A népszerű egyetemi oktató Hogy tudhatunk egyáltalán beszélni? című előadásán a közönség zsúfolásig megtöltötte a Planetarium kávézót, sokan állva hallgatták a nyelvi érdekességek sorát. Szilágy N. Sándor már az elején hangsúlyozta:
nincs egy mindenekfelett álló „magyar nyelv”, „felhőnyelv”, mindenki maga építi fel a fejében a maga magyar nyelvét.
A nyelvtudás ugyanis nem „valaminek” a tudása, hanem a „hogyané”: arról van szó, hogy beszélőként hogyan tudom felépíteni úgy a mondanivalóm, hogy a hallgató azt értse, amit mondani akarok. „Nem születtünk magyarnak, gyereknek születtünk” – hangzott a derültséget keltő megállapítás, a nyelvet egymástól tanuljuk el, kisgyerekként úgy kezdünk el beszélni, ahogyan mások beszélnek körülöttünk.
Ahhoz, hogy gondolatainkat közölni tudjuk, meg kell tanuljuk a világot szétszedni, minden egyes darabot elnevezni, majd újra összerakni. De nem mindegy, hogy melyik nyelv számára szedjük szét, a világot minden egyes nyelv számára sajátosan szedjük darabokra – tette hozzá az előadó.
„A világ, amiben élünk, egy nyelvi világ, és ezek az egyéni világok nagyon különbözhetnek” – mondta Szilágyi N. Sándor a magyar és román közösség „külön bejáratú” Kolozsvárját hozva fel példaként.
„Kolozsváron magyarok és románok nem ugyanabban a városban élünk, mert a mentális térképeink nem egyeznek” – jelentette ki a 30-as busz magyar és román utasának példáját használva: míg előbbi a Kétágúnál – az alsóvárosi református templomnál – száll le, utóbbi a vasúti igazgatóságig, a „regionáláig” utazik.
A beszéd sajátossága, hogy eszméletlen mennyiségű mondanivalóra fel kell lennünk készülve, ehhez rengeteg szót kell tudni, és hogy ezeket össze is tudjuk rakni, nyelvtanra is szükség van.
– hívta fel a figyelmet az előadó, hozzátéve, nem kell mindent kimondani, vannak formák, melyek mögöttes tartalomra utalnak: „Jancsi Juliskát szereti – mondjuk, és ebből már az is kiderül, hogy nem Mariskát.
„A beszédben a megértéshez csupa jó dolgot kell feltételeznünk a másikról” – mondta Szilágyi N. Sándor, a nyelv udvarias, előzékeny viselkedést feltételez, ahol tekintettel kell lennünk egymásra.
Bár nincs két egyforma magyar nyelv, és mindenik jó, a megértéshez fontos, hogy hasonlítsanak egymásra. A nyelv rendje azt jelenti, hogy megtanuljuk értelmezni, amit hallunk, ezért fontos, hogy helyzethez viszonyítva beszéljünk. Bár „a felhőből alászállt nyelvművelők” a magyar nyelv standard változatát propagálják, Szilágyi N. Sándor szerint elég tudni, hogy milyen helyzetben mi a helyénvaló.
– vallja a nyelvész, aki szerint akadémiai nyelvet használni egy baráti sörözésen ugyanolyan furcsán hathat, mint akadémiai székfoglalón a konyhanyelvet.
Az, hogy bekerülnek a magyar nyelvbe új, egyesek szerint helytelennek tartott formák, arra utal, hogy a nyelv változik, mondta kérdésre válaszolva az előadó. Ennek örülni kellene, hiszen csak a holt nyelvek nem változnak, ha a magyar nyelv már nem változik, annak az lesz az oka, hogy nem lesz már gyerek, aki beszélje.